Utólag már nagyon könnyű a dolgunk. Elgondolkodni azon hogyan is tehettük volna másképpen, hogy jobb legyen, hogy azokat a hibákat ne kövessük el. Nem újra, egyszer sem. Néha azon gondolkozom, hogy fejben visszamentem a múltamba, és a mostani eszemmel, és tapasztalataimmal a hátam mögött, milyen könnyen tehetném tökéletessé a dolgokat magam körül. Aztán hopp, újra a jelenben vagyok a mai eszemmel, a mai testemben, a tegnapi nadrágomban. Aztán arra gondolok, hogy azok a dolgok tettek ilyenné, amiket átéltem akkor, úgy. Ha másképp lett volna, másképp gondolkoznék, máshol lennék. Más lenne a mai eszem, és máson járna. Lehet, hogy nem tennék ilyen képzeletbeli időutazásokat. De az is lehet, hogy akkor meg más dolgokat változtatnék meg az akkori eszemmel. Megváltoztatni a múltat. Talán mégsem kell. Vagy nem is lehetne. Mindennek úgy kell történnie, ahogy az éppen megtörténik. Mert megpróbálhatnám jobbá tenni a világot az ismert jelen tükrében megváltoztatott múlttal, de akkor az ismert jelen is megváltozna. De ez már fizika. Vagy olyasmi. Amiről én gondolkozom az számomra nem annyira fizika. Csak üzenetet hagyni. Tamásnak, hogy aznap ne üljön autóba. Vagy Theisz János honvédnek, aki a nagyim testvére volt, hogy ne akarja meghosszabbítani a szolgálatot, mert hamarosan gránát miatt hal hősi halált. De itt megállnék. Jobb lenne? Nem tudom. Hősi halál fiatalon, vagy betegség, öregen, gyengén. Nem hiszem, hogy elég nagy vagyok erről dönteni. Nem mintha módomban állna szólni nekik. Szeretek olvasni. Nagy írókat, költőket, akik már régen nem élnek. A kedvenceim mind olyanok, akik erőltetett menetben, síneken vagy munkatáborban, betegségben haltak meg. És talán éppen attól lettek azok, akik voltak, amiken át kellett menniük. Át kellett élni azokat a dolgokat. És azért írtak olyan csodákat, amiket én annyira szeretek. Puszta kíváncsiságból megváltoztatnám a múltat. Milyen lehetne Radnóti, ha hagyják megöregedni. Vagy József Attila ősz bajusszal. Hagynék egy cetlit: „Szóljatok Attilának, hogy maradjon még.” Ugyanakkor mindig arról beszélek, hogy attól vagyok most az, aki éppen vagyok, mert a dolgok úgy történtek velem, ahogy történtek, történniük kellett. Ha bármi másképpen történik, akár egy apróság, már máshol lennék, és mást csinálnék. De én szeretek itt lenni, és szeretem ezt csinálni. Nagyon. Örülök, hogy így lett. Van ugyan pár dolog, amit elhibáztam, de az is formált. Most már nem akarnám rábeszélni a makacs Radnótit a bujkálásra. Így kellett lennie. Attilának sem szólnék, hogy vigyázzon a síneken. Mert attól lett olyan nagyszerű az életműve, mert hagyta, hogy a dolgok megtörténjenek vele. De miért is mennék hátrafelé a múltba, amikor annyi dolog van a jövőben, ami csak arra vár, hogy megtörténjen velem és formáljon. Állok elébe. És tudod mit? Ne szóljatok Attilának, majd később megbeszéljük vele, valahol máshol.
Hozzászólások