Fehér volt minden. A föld, az ég, a fák, minden. Tél. Mozdulatlan a táj. Várjunk csak! Ez mi? Mi szalad ott? Egy nyúl, kérem szépen, egy fehér nyúl rohan át a mezőn, bele-bele süllyedve félig a hóba. Szalad. Hova? Talán a búvóhelyére, a társaihoz, miután szétnézett ebben a zord téli világban. Mintha mosolyogna. Láttak már nyulat mosolyogni? Én nem, most van először szerencsém. Elmosolyodtam én is. Csattanás, egy szinte emberi felordítás, egy-két rángás és csend. Véres a hó. A nyúl nem szalad már… soha többé. Csapda. Hiába várják. Vége. Rágyújtottam. Egyszer minden meghal, meghalok egyszer én is, meg ő is, meg te is, lehet, hogy így, lehet, hogy nem.
Fehér volt minden. Vagy mégsem? Talán sötét? Mozdulatlan a táj. Csillogó hó, rajta alvadt vér, mozdulatlan minden, halál.
Vigyázz merre futsz és merre lépsz!
Mindenhol ott van a vész.
Bár elkerülni nem tudsz mindent,
Ha eljött az ideje, mindenhol megtalál téged.
Hozzászólások