Nevem súgták, s felébredtem.
Közel volt a hang, s oly ellenem!
Fenyegető s alig hallható,
Nyomasztó vérszomja megcsapott…
Titkon zengte, épp lehelte.
A pokol dallamai felfénylettek,
Örvénylettek körbe-körbe,
S szétáradtak a fejemben.
Könnyek árja lepett el,
S némán fullasztott félelmem,
Mely minden rezzenésre egyre nő,
S az éjszaka sötétjében ott van Ő.
Ő, ki az egyetlen Démon,
Alkonyat hercege, zúzó mámor.
Vöröslő port fúj a szemedbe,
Búgó morgása belülről éget.
S felülsz az ágyban, reszketsz.
Nincs, ki itt állna melletted.
Mert hallik már a nóta, s neved
Mint a kallódó tárgyak csilingelése…
Szóljon hozzá!