Hajnal
Zizegő dunyha hűvössége reszel
Libabőrt jéghideg karomra, ezer
Apró csillag fakul közömbös kékségbe,
Szívódó tengermély éj szendereg.
Sós Dóra írásai
Csillagok alatt
Kijöttem hozzád, alig értem, hogy sikerülhetett.
De végig sejtettem, hogy csak te kereshetsz.
Ezért nem lepett meg, mikor hideg lábfejem
Üresebb lettem nélküled
Álmos madár sikongott odakinn.
S ketten voltunk idebenn.
Te feküdtél, én őriztelek,
A szülőhely sorsa
Csak telnek-múlnak a napok,
Rakódik a porréteg a falakon,
Sóhajtoznak a kitört üvegek.
Napfény-uralom
Odakinn halotti tündöklés, dünnyögő némaság,
Rikító színek, magányos bujkálás.
Lanyhán terpeszkedik a hőség, örökre tán,
Nevem súgták…
Nevem súgták, s felébredtem.
Közel volt a hang, s oly ellenem!
Fenyegető s alig hallható,
Soha ne add fel…
Soha ne add fel…
Míg a seb a térdeden el nem áll vérezni,
Az önző kocka át nem csúszik a lyukon,
Míg a szomszéd pincsi meg nem tud érezni
Őrület
Nyüszítő árkok, buja rétek,
Rettegő füzek, vihogó gémek!
Lezser aszfalt, fulladozó méhek,
Álom volt, vagy valóság?
Aznap délután kettő körül érkeztem haza a táborból. Fáradt voltam, a tagjaim ólomból voltak, és egyre vágytam csak: a zavartalan pihenésre. Leeresztettem félig a redőnyt (a teljes sötétség sohasem volt ínyemre), és bebújtam a paplan súlyos biztonsága alá. Szinte azonnal mély álomba zuhantam.
Életvonal (Nagyszüleim emlékére)
1. Megérkezel. Veszel egy levegőt és elindulsz. Tágra nyitod a szemed, nem érted mit is látsz. Messze van, elképzelhetetlenül nagy és összetett. Saját magad igazítod hát, átírod és leegyszerűsíted. Figyelsz, átsiklik rajtad bármi, röpke benyomásokat, gondolatokat megjegyzel, tartalékolsz.