Életvonal (Nagyszüleim emlékére) • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Életvonal (Nagyszüleim emlékére)

1. Megérkezel. Veszel egy levegőt és elindulsz. Tágra nyitod a szemed, nem érted mit is látsz. Messze van, elképzelhetetlenül nagy és összetett. Saját magad igazítod hát, átírod és leegyszerűsíted. Figyelsz, átsiklik rajtad bármi, röpke benyomásokat, gondolatokat megjegyzel, tartalékolsz.

2. Még jobban körülnézel. Meresztgeted a szemed, de még mindig túl nagy falat. Mindig csak egyet előre, óvatosan, bizonytalanul, találgatva. Szikra pattan itt, fény villan ott. Amit eddig átéltél, néha megérted. Részben. Sokszor minden összezavarodik. Akarsz lépni, de csak egy helyben toporogsz. Nem tudod, merre indulj. Türelmetlen leszel, sietsz. Csalódsz, mert elvétetted az utat. Nem tetszik. Belekóstolsz egy egészséges, de fonnyadt almába. Meglátsz egy fénylőt, frisset. Eldobod az egyiket, beleharapsz a másikba. Aztán észreveszed, hogy kukacosat leltél.

3. Éhezel a tanácsra. Adnak, de nem eleget, nem jól. Lépsz egyet, majd még egyet. Megijedsz, visszafordulsz. Hátranézel, nincs senki mögötted. Most vagy soha, elindulsz, hiszen TE döntesz. Akiket eddig magason láttál, most melletted vannak, de nem érnek rá veled foglalkozni. Egyedül vagy! Magadtól, magadért. Bánod a rohadt almát, melyet választottál és visszasírod az egészségeset, melyet elhajítottál. Rájössz, csak magadnak tartozol elszámolással.

4. Te is őrlődsz a malomban. Beléptél a menetbe, hát próbálj velük haladni, ha nincs merszed ellenkező irányba indulni. Mert páni félelem van benned, csőlátásod rejteget. S aztán elmaradnak a párhuzamos ösvények, az ellentétes irány ellehetetlenedik. Csak egy utad van, elkéstél már. Vágyod a kapukat, melyek mellett elhaladtál. De nyílnak néha újak. TE nyitod őket végső kétségbeesésedben. Az nem biztos, hogy nem egy szakadékba lépsz. Másokkal osztozol, eszel, iszol, élsz. Utánzol, akár a majmok, egy birka vagy a nagy nyájból. Botorkálsz velük együtt. Vakon, mert nem látod a tömegtől azt, amerre haladsz.

5. A te teremtményeid nyom nélkül elhagynak. De te hagyod. Nem érted őket, pedig egykor egy voltál közülük. Hajnalodik. S kezdesz magányos lenni. Úgy érzed, már nincs út a talpad alatt. Elillant az évek során, melyeken átrohantál. A csúcsot rég elhagytad. A lejtőn rohansz lefele. Nincs fék. Vagy elfelejtetted?

6. Már régen csak zuhansz, süllyedsz. Kiesel a körforgásból. Azt hiszed az hagyott el, pedig te léptél ki. Önként. Mert nem bírtad az iramot. Nem látod értelmét eddigi terveidnek, melyeket be akarsz fejezni. Oktalanok.

7. S rájössz, nem kell befejezned semmit. Magasra jutottál? Mélybe zuhantál? Relatív. Minden relatív. No meg értelmetlen. S mindent megértesz. Az utolsó villanás adja a kulcsot a mindentudás ajtajához. Amikor végleg kiléptél, akkor már minden világos.

TANULSÁG

Megérkezel -› Csillog a szemed, lépegetsz, előre-hátra. Csavarogsz, forogsz, erőltetsz, sietsz. Akarsz, megszerzel, eldobsz, markolod, majd eldobod. Tanulsz, majd elfelejted. Okosodsz, s elbutulsz. Azt hiszed, nyomokat hagysz hátra. Persze. Időszakosan. Melyek előbb-utóbb felszáradnak, s elillannak nyomtalanul. Próbálsz, görcsösen ragaszkodsz. Pénzbe, társakba kapaszkodsz. Javakba, újdonságokba, gyógyszerekbe, másokba kapaszkodsz. És amikor eljön az idő, önként elengedsz mindent. -› EGYEDÜL jöttél, EGYEDÜL mész el.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS