A szülőhely sorsa • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

A szülőhely sorsa

A ház

Csak telnek-múlnak a napok,
Rakódik a porréteg a falakon,
Sóhajtoznak a kitört üvegek.

Húsz éve itt már nem meszelnek.
Hullanak a penészes cserepek,
Korhad már az ósdi deszkapadló.

Denevérek költöztek a kéménybe,
Pókkolóniák élnek a szekrényben,
Patkányok lakják régi otthonom.

Az udvar

A kertben gyűlnek a nyikorgó fotelek,
Kiugrott rugóik csalánnal vegyülnek,
Zöld pázsit helyett elvadult gaztenger nőtt.

Nem térdel nagyanyám forrongó délután
Harcias dáliák kipusztult nyomán,
És a tyúkok sem kotlanak önfeledten.

A vicsorgó kutyánk csontjai,
Éppúgy, mint rég, még most is,
Ugyanott bomlanak a diófa tövében.

A garázs

Hol régen olajszag terjengett,
Egerek nyomai maradtak emlékbe.
A villanyvezetéket már rég elrágták.

Az ócska Trabant nem pöfékel soha.
A garázsunk ajtaján ott alszik a lakat,
Csak vihar és jég, mi rajta dörömböl.

Kalapács, véső, mázsányi szög,
És az ezeréves satu, ami diót tört,
Akárhányszor kértem, már rozsdaette.

A padlás, pince és a spájz

Csúszkáló lárvák, döglött legyek,
Szunyáló tetvek gyűlnek az ablakkereten
A leállt hűtőn üldögél régi csutkababám.

Krumpli, karfiol, répa rothad ott,
Hol harminc éve a por sem volt hivatott
Bemocskolni a hűvös kövezetet.

Lekvár szárad a málló falon. Miért?
Szellemek bolyongnak a házban. Miért?
Oly sok emlék marad nekem idebenn.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS