Budapest, Hajógyári Sziget, 2005. augusztus 9-17.
Sok újdonságot hozott az idei Sziget Fesztivál. Rögtön a legfontosabb, hogy idén nyolcnaposra bővült az esemény, köszönhetően az ötödik Illés búcsúkoncertnek.
És rögtön az elején megmutatkoztak a már kamaszkorba lépő fesztivál gyermekbetegségei a szervezés terén. Az Illés koncertre olyan tömegben áradtak az emberek, hogy az a szervezőket is meglepte, de a bejutás órákon át csigalassúságú maradt! Sokan a koncert felét is lekéshették, mi szerencsére csak az első 15 percet mulasztottuk el. Miközben Magyarország 50-es korosztályával viaskodtunk a színpadtól relatíve távol eső helyen, a kivetítőt figyelve mégiscsak életünk legnagyobb magyar koncertjét éltük át! Szörényi Levente hangja és az egész zenekar lelkesedése kezdő zenekarokéval vetekedett, és milyen érdekes, hogy az eljátszott 29 számból csak egynéhány volt ismeretlen számomra. Az Illés olyannyira a könnyűzenei élet részévé vált az elmúlt évtizedekben, hogy elkelne még néhány búcsúkoncert. Kár ezt a Szörényi-hangot hagyni a padláson porosodni!
Mire elkezdődött a tényleges fesztivál, máris óriási élménydózisokat kaptunk, kíváncsian vártuk hát, mit hoz számunkra a XIII. Sziget Fesztivál!
Hozott rengeteg zenét, minden hullámhosszon, miután az embertengereken átúsztunk az aktuális színpadok közelébe. Egyetlen nap volt csupán, amikor lélegzethez jutottunk: vasárnap, a Real Madrid meccs miatt félházas lett a Sziget és máris mindenki jobban elfért. Még az utolsó nap is tülekedtünk, pedig akkor már az eső lába is lógott. Nekünk meg az orrunk, hogy haza kell menni.
De ne ugorjunk annyira előre. A zenei paletta soha ilyen szélesre nem tárult még ki előttem. Hiszen, míg az első napon dzsungelzenére ringatózott a tömeg a jamaikai Sean Paul-lal, másnap már a HammerWorld színpadon nosztalgiázott a régi Pokolgép dalokra is a Kalapács zenekarral. A Beatrice hozta a szokásos formáját, sőt Nagy Feró száján ezúttal még egy örökérvényű harmincas évekbeli nóta is kicsúszott.
A színházsátor környékén szintén tiszteletünket tettük. Egy ausztrál színtársulat posztmodern előadására tévedtünk be egyik éjjelen, szinte hanyatt vágódtam – no, nem a produkciótól, inkább az álmosságtól. A Méhek formáció ez évi előadása is roppant nevettető volt! A tavalyi évhez késpest megszaporodott a csíkos ruhába bújt méhcsalád; most már öten püfölték a különböző hangkeltő eszközöket!
A HammerWorld Színpadon a finnek kapták a főszerepet pénteken-szombaton. Érdekes megfigyelni, ezek a finnek idejárnak hozzánk nagyokat zenélni, azután zenekarokat oszlatnak fel, illetve hagynak el. (Tavaly az Amorphis együttes énekese szállt ki a zenekarából a hazai fellépés után, pedig kiváló koncertet adtak.) Az a megtiszteltetés érte a Szigetet, hogy a 15 éves Sentenced zenekar nálunk játszotta búcsúkoncertjét. (Úgy tűnik, ez a Sziget a búcsúkoncertekről is szólt.) A szintén finn The 69 Eyes pedig sötét hangulatú rockandroll zenéjével ámította el a közönséget. Meg azzal, hogy ennyi fekete hajú finnt sem látunk mindennap! A gázsijuk nem kevés részét költhetik parókára, meg hajfestékre odahaza!
A szombat a világhírű Korn zenekaré lett volna, ha a hangzást nem teszik tönkre a keverőpultnál! Így viszont merő szenvedésbe hajlott a koncertjük, a helyzetet egy Pink Floyd feldolgozással próbálták menteni. Menthetetlenül.
Vasárnap a kisebb számú nem futballrajongó közönség részére az együtt turnézó német Brainstorm és az angol Saxon zenekar húzta a talpalávaló power metalt. Döbbenetes volt hallgatni, ahogy az őszbe csavarodott Saxon énekes – már közelebb a hatvanhoz, mint az ötvenhez – a mikrofonba süvöltötte több évtizedes énekdallamait! Áradt belőlük a fiatalos lendület, ez a zene tényleg konzerválja az embert!
Hétfőn a nagyszínpadnál az ausztrál Nick Cave és zenekara koncertjét néztük, akik szintén elvarázsoltak zenéjük rétegzettségével. Sajnos, a vele párhuzamosan futó svéd Opeth koncertjét lekéstük, mert csak egy órát játszottak, ugyanis senki nem közölte velük, hogy ők lesznek a főzenekar a HammerWorld Színpadon. Sebaj, decemberben újra eljönnek hozzánk!
A Munkácsy és a Dürer-kiállítás látogatásával igyekeztünk a Szigetet még kulturálisabbá tenni, nagy öröm volt, hogy ez utóbbi tárlat látogatására külön kedvezményt kaptunk Sziget-belépőnkkel.
Az utolsó napra összeszedtük maradék erőnket, hogy a Sziget-kavalkádon átfurakodva nézünk és hallgassunk egy kis kubai zenét a Buena Vista Social Club előadásában. Nagypapakorú bácsikák játszanak itt, de egyáltalán nem szociális otthonba valók!
A Makám zenekar népzenéjével repített bennünket messzi tájakra, majd végezetül a Korai Öröm vetítéses előadásába kukkantottunk bele. Ebből egy kicsikét késői öröm lett, így igyekeztünk haza kipihenni fáradalmainkat.
Egy esztendő biztosan elegendő lesz rá!
Hozzászólások