Élőhelyvédelmi program Mohácsnál, EU-támogatással • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Élőhelyvédelmi program Mohácsnál, EU-támogatással

Megkezdődik a Szabadság zátony rehabilitációja

A WWF Magyarország, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Dél-Dunántúli Regionális Vízmű és Mohács város önkormányzata összefogásával egy komplex élőhelyrehabilitációs beavatkozás indul meg 2009-ben az EU LIFE+ programjának támogatásával a mohácsi Szabadság-zátonyon és a mögötte található Duna mellékágban.

A Duna-Dráva Nemzeti Park valamint a Natura 2000 hálózat részét képező Szabadság-zátony mintegy 50 hektár kiterjedésű terület. A múltban több, a természeti értékekre káros tevékenység is érintette, ilyen a szigetre telepített idegenhonos faültetvények (amerikai kőris, nemesnyár), a spontán terjedő inváziós fajok térhódítása, valamint a mellékágat elzáró keresztgát létesítése, aminek következtében a sziget és a part közötti vízterület erősen feltöltődött. Jelenlegi állapota tette szükségessé a példaértékűnek szánt beavatkozás elindítását. A négyévesre tervezett élőhelyrehabilitáció során a következőkben bemutatott tevékenységek fognak megvalósulni.

A tájidegen faültetvények esetében fafajcsere történik a termőhelynek megfelelő őshonos fajokkal. A Nemzeti Park Igazgatóság törekszik a spontán terjedő inváziós fafajok, mint például a zöld juhar visszaszorítására is. Az erdészeti beavatkozások a szigeten található őshonos állományok kíméletével kerülnek megvalósításra. A munkálatok során többféle módszert is alkalmaznak, és folyamatosan monitorozzák ezek hatását, és a kapott eredményeket az erdészszakmával illetve a nagyközönséggel is megosztják.

A part és a sziget közötti keresztgát – figyelembe véve a hajózási előírásokat – részlegesen elbontásra kerül, hogy a mellékágban már a Duna közepes vízállása mellett is a természetes folyóvízi viszonyok érvényesüljenek. A keresztgátban található ivóvízvezetéket mélyebb szintre helyezik.

A szabályozóművek és a keresztgát miatt a mellékágban illetve annak torkolati szakaszán a felhalmozott hordalék jelentős részét kikotorják, hogy biztosítható legyen a víz szabad áramlásának útja.

A szigeten illetve a parton egy tanösvény kerül kialakításra, amely bemutatja a területen folyó élőhelyrehabilitációs beavatkozásokat, illetve azok hatását az ártéri ökoszisztémára. A megkotort mellékág alkalmas lesz arra, hogy evezős csónakokkal vízitúrázni lehessen benne.

A WWF Magyarország koordinációjával megvalósuló projekt teljes költségvetése kétmillió euro, ennek 75%-a uniós forrásból kerül kifizetésre.

2009-ben a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság megvásárolja a Szabadság-zátonyt a jelenlegi magántulajdonosoktól és az így állami tulajdonba kerül. Ennek az évnek lesz a feladata a tervezési munkák elindítása és a szükséges engedélyek közül minél többnek a beszerzése. Ide tartozik az erdészeti engedélyek, a környezetvédelmi engedély, valamint a vízjogi létesítési engedély beszerzésének elindítása. Ezt követően először az erdészeti beavatkozások fakitermeléssel járó része, majd a keresztgát elbontása és a mellékág kotrása fog megvalósulni. A projektidőszak végeztével a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, mint a sziget vagyonkezelője folytatni fogja a szükséges erdészeti kezelési tevékenységeket, illetve a terület természeti állapotának változását rögzítő monitoringot.

A projekt eredményeként várhatóan sikerül a természetes puhafás ligeterdő társulás kialakulásának irányába elindítani a zátonyon lévő erdőt, tartósan alacsonyabb szintre lehet szorítani a tájidegen fásszárú fajok (zöld juhar, amerikai kőris, bálványfa) elegyarányát. A mellékágban az év nagyobb részében áramló vizet lehet biztosítani és ezzel kedvező feltételeket teremteni a Dunára jellemző, lassú folyást kedvelő halfajoknak. Másrészt a program lebonyolítói bíznak abban, hogy az élőhelyrehabilitációs tevékenység során szerzett tapasztalatokat a jövőben nemcsak a projekt résztvevői, de más, az ártéren gazdálkodó, kezelő szervezetek is fel tudják használni.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS