Kisslaki László | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Kisslaki László

Kisslaki László írásai: 78
Kisslaki László

Kocsma a mennyországban

A „Hozsannához” címzett csehó – amit még tán az első vértanúk ütöttek össze – közvetlen a Menedékkérő Hivatal sarkánál rogyadozott. Joszele, a kocsmáros, már a kezdet kezdetén engedély nélkül hozzáragasztott egy nagyobb termet is; jól tette, mert az Igazak csak jöttek és jöttek.

Három bohém Párizsban

Amikor láthatóan a „keleti blokkból” jött három fiatal megérkezett, hosszú sor állt a lerobbant négyemeletes háznál. A bejárat előtt eléggé vegyes társaság várakozott. Színesek, arabok, toprongyos francia urak is, persze. „Chambres” volt kiírva egy kopott falon, ahol a fogatlan neonlámpán a „h” és „m” betű reménytelen várt pótlásra.

Júlia kisasszony és a költő

Az öreg varjú káromkodva felrebbent a sorompórúdról. Még egy versnyit sem gunnyasztott rajta, mikor hirtelen kilinkelve megemelkedett alatta, ahogy a bakter feljebb tekerte a csörlővel. Júlia kisasszony alig pár perce gördült ki a vonatjával a füstös állomásról, maga mögött hagyva Szamosházy Rezsőkét.

Lilike, a verselő tehén

Gyönyörű volt ez a délelőtt. Különösen jólesett a reggeli legelés. Már napok óta Keresztúr felől fújt a szél, és magával hozta a Balaton, nádas–iszap vízszagát; ezzel különös zamatot adott a fű megszokott ízének. Leginkább az itt-ott beletévedt szagosmüge aromája volt domináns, amiben csak később lett biztos, mikor oldalt fekve kérődzött.

A sapkás vadászsólyom

Keller Árpád irodáját még madame Pompadur is örömmel használta volna elfogadó budoárnak. Igaz, a lakberendező és a belső építész is egy vagyonba került, de megérte. Kocsa Jolán, a titkárnője se kerül kevesebbe, ha beleszámítja az éjszaki szolgálatért járó jutalmat is.

A „műkedvelő” szűz

Lilla unottan bámészkodott az ablaknál. A csipkefüggönyön keresztül a szemben lévő Zalcer kávéházra látott, ahol Gombkötő doktor még mindig konyakozott, pedig már egy órája elment tőle. Elmosolyodott, mert a doki mellett a barátja, Lenz úr, a kóser mészáros várakozott egy spriccer mellett.

Gyurgyalag és a tőgyelő méhek

Kimúlt a Zöld Malac a falu végén. A hajdani kocsma helyére a Zöld Disznó étterem hízta magát emeletmagasra. Köréje házakat húztak, s az árkád alá látványpék költözött saláta bárral. Az elején még csak a városjárta népek tudták, hogy mit is mérnek benne.  A hajdani Malac azért még újraéled az osztálytalálkozón.

Az utolsó utas

Mikor bekattogott az utolsó villamos a hegy alá, fáradtan maga alá húzta kerekeit, s elpihent éjszakára. A szolgálatos kuvasz nézte egy darabig a magányos utolsó utast, amikor ráfordult a klinikához vezető erdei útra. Aztán ásított egyet, s visszamászott a házába.

Az utolsó szökés

A baba nagyot csapott pufók kezével a tejbegrízes tálba. A nagypapa letörölte képéről a tejbegrízt.  – Azé’ nem kéne annyira elkényeztetni ezt a gyereket – dünnyögte a menyének. – Mi köze hozzá, vén hülye? Inkább törődjön a maga dolgával.

Ezer forint reggelire

Bartos, a neves válóperes ügyvéd visszakézből szájon vágta feleségét. Evvel csattanós pontot tett a veszekedésre. Klári az asztalhoz kapott, hogy az ütéstől el ne essen. A kávéra váró csésze, amiből a férj már vagy tíz éve issza a reggeli konyakját kis feketével meglöttyintve, rosszkedvűen koccant a cukortartóhoz.

Anno Domini 1519 Orsolya napján tartott tárgyalás az mezei egerek ügyében

Igaz történet! Svájcban egy lefolytatott perről. Stilfs (Svájc)  – Bucok Józsi a rágcsálók vezetője, széles jókedvében alig tudott megszólalni, csak el-elbődülve csapkodta bőrnadrágját, hogy majd lefordult az ivóban a székéről. Kocsmájuk ott volt közvetlen a községi búzatábla mellett.

A négylábú vőfény

– Ön művész, professzor úr! Isteni, ahogy operál! – nézett fel rajongva a szőke medika az agg tudósra. Ezt már a folyosón mondta, mert a tanár behívta magához kávézni, meg aztán, hogy a hóna alá nyúljon egy órácskára.

A Víg Zarándok fogadó

Hogy Péter–Pál napján meleg van, az nem csoda, de olyan füllesztő hőségről, ami már két napja a Budai-hegyekre feküdt, még a vének sem tudtak. Déltájt, Bicske felől pár távoli villámmal, hűsítő záport ígért az ég. – Tán estére ideér – gondolta Márton, a „Víg Zarándok” gazdája.

Papagájbecsinált Vérynél

– Parbleu! – mondta türelmetlenül Pierre de Pompier márki, és csöngetett az ügyeletes szobalánynak. Mikor belépett a szőke Yvette a pohár pezsgővel és egy tálca süteménnyel, a főúr rögvest tudta, hogy szerda van; ugyanis akkor szokott szeretni szőkét.

Dorka szép halált hozott

– Bánatszívvel kérünk Urunk – hangzott fel a legfrissebb zsoltár poéta Lajcsi ajkán. Na, már ha a kántor vadszamárordítását annak lehet nevezni. De hirtelen nagyot káromkodott, mert visszacsúszott a búbos kemencéről. Csak ő tudja, mit akart ott.



Archívum

Hirdetés