Kisslaki László | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Kisslaki László

Kisslaki László írásai: 74
Kisslaki László

A sapkás vadászsólyom

Keller Árpád irodáját még madame Pompadur is örömmel használta volna elfogadó budoárnak. Igaz, a lakberendező és a belső építész is egy vagyonba került, de megérte. Kocsa Jolán, a titkárnője se kerül kevesebbe, ha beleszámítja az éjszaki szolgálatért járó jutalmat is.

A „műkedvelő” szűz

Lilla unottan bámészkodott az ablaknál. A csipkefüggönyön keresztül a szemben lévő Zalcer kávéházra látott, ahol Gombkötő doktor még mindig konyakozott, pedig már egy órája elment tőle. Elmosolyodott, mert a doki mellett a barátja, Lenz úr, a kóser mészáros várakozott egy spriccer mellett.

Gyurgyalag és a tőgyelő méhek

Kimúlt a Zöld Malac a falu végén. A hajdani kocsma helyére a Zöld Disznó étterem hízta magát emeletmagasra. Köréje házakat húztak, s az árkád alá látványpék költözött saláta bárral. Az elején még csak a városjárta népek tudták, hogy mit is mérnek benne.  A hajdani Malac azért még újraéled az osztálytalálkozón.

Az utolsó utas

Mikor bekattogott az utolsó villamos a hegy alá, fáradtan maga alá húzta kerekeit, s elpihent éjszakára. A szolgálatos kuvasz nézte egy darabig a magányos utolsó utast, amikor ráfordult a klinikához vezető erdei útra. Aztán ásított egyet, s visszamászott a házába.

Az utolsó szökés

A baba nagyot csapott pufók kezével a tejbegrízes tálba. A nagypapa letörölte képéről a tejbegrízt.  – Azé’ nem kéne annyira elkényeztetni ezt a gyereket – dünnyögte a menyének. – Mi köze hozzá, vén hülye? Inkább törődjön a maga dolgával.

Ezer forint reggelire

Bartos, a neves válóperes ügyvéd visszakézből szájon vágta feleségét. Evvel csattanós pontot tett a veszekedésre. Klári az asztalhoz kapott, hogy az ütéstől el ne essen. A kávéra váró csésze, amiből a férj már vagy tíz éve issza a reggeli konyakját kis feketével meglöttyintve, rosszkedvűen koccant a cukortartóhoz.

Anno Domini 1519 Orsolya napján tartott tárgyalás az mezei egerek ügyében

Igaz történet! Svájcban egy lefolytatott perről. Stilfs (Svájc)  – Bucok Józsi a rágcsálók vezetője, széles jókedvében alig tudott megszólalni, csak el-elbődülve csapkodta bőrnadrágját, hogy majd lefordult az ivóban a székéről. Kocsmájuk ott volt közvetlen a községi búzatábla mellett.

A négylábú vőfény

– Ön művész, professzor úr! Isteni, ahogy operál! – nézett fel rajongva a szőke medika az agg tudósra. Ezt már a folyosón mondta, mert a tanár behívta magához kávézni, meg aztán, hogy a hóna alá nyúljon egy órácskára.

A Víg Zarándok fogadó

Hogy Péter–Pál napján meleg van, az nem csoda, de olyan füllesztő hőségről, ami már két napja a Budai-hegyekre feküdt, még a vének sem tudtak. Déltájt, Bicske felől pár távoli villámmal, hűsítő záport ígért az ég. – Tán estére ideér – gondolta Márton, a „Víg Zarándok” gazdája.

Papagájbecsinált Vérynél

– Parbleu! – mondta türelmetlenül Pierre de Pompier márki, és csöngetett az ügyeletes szobalánynak. Mikor belépett a szőke Yvette a pohár pezsgővel és egy tálca süteménnyel, a főúr rögvest tudta, hogy szerda van; ugyanis akkor szokott szeretni szőkét.

Dorka szép halált hozott

– Bánatszívvel kérünk Urunk – hangzott fel a legfrissebb zsoltár poéta Lajcsi ajkán. Na, már ha a kántor vadszamárordítását annak lehet nevezni. De hirtelen nagyot káromkodott, mert visszacsúszott a búbos kemencéről. Csak ő tudja, mit akart ott.

Keserű sör

… ha nem tetszik, elmehet; nem kötelező pont Németországban dolgozni… A Kisded már egy hónapos – gondolta mélabúsan Imre, ahogy kibámult a januárvégi hóesésbe. Pár kristálypehely a kocsmaablakra ült, s testük rögvest cseppé válva csúszott a semmibe.

Pénelopé, a híres kanca

Incitatus, a süket szenátor, jóízűen zabálta a legénységi szecskát. Pénelopé, a nagyfarú felesége durcásan turkált ura mellett a jászolban, de közben szünet nélkül dőlt belőle a panasz. A vele szemben zabozó Júlia, a betegkosztos ló, talán nem is értette, hogy mit mesél neki a barátnője.

Boldog halottvirrasztás

Bódis Mihály csendesen feküdt az ágyon, és már a pokrócot sem rugdalta magán. Szótlanul tűrte, hogy a menye, Csordás Bözsi megmosdassa, majd felhúzza rá a fekete esküvői nadrágját. Előtte azért az asszony végigvágta a szövet üleprészét, hogy legalább a sliccet be tudja gombolni.

Donna Viola akasztása

– Rohanj a kosárér’! – ordította feleségének Marco Rossi, az írnok, ahogy kilépett a városháza kapuján. Beatrice éppen barátnőjével, donna Violával az akasztott ló haláltusáját bámulta a piactéri sokadalomban.



Archívum

Hirdetés