Isztria – 5. Belső-Isztria • Hetedhéthatár

Nagyvilág

Isztria – 5. Belső-Isztria

Motovun

Az Isztriai-félsziget tengerparti részének megismerése után most a belső területekre látogatunk és felkeresünk néhány kis települést. Először Motovun sziklára épült városkáját, majd a várkastélyáról nevezetes Pazint, végül a turisták által szinte egyáltalán nem látogatott Bale települést keressük fel. Belső-Isztriáról feltétlen érdemes tudni azt, hogy az 1970-es években, a tengerparti turizmus fellendülésének időszakában a terület népessége csökkenésnek indult, mivel lakosai a biztosabb megélhetés reményében a tengerpartra költöztek. Az elvándorlási folyamat az 1980-as, 90-es években állt meg, majd ez a tendencia lassan kezdett megfordulni. Napjainkban egyre inkább felfedezik a turisták a belső területek szépségeit is.

Motovun

Motovun 277 méter magas domb tetején helyezkedik el. A velenceiek uralma idején két védőfalat is építettek a hegytetőn csoportosuló házak alkotta település köré, az elsőt a 13-14, a másodikat a 16-17. században. A városba egy nagy reneszánsz kapubástyán át juthatunk be; oldalán és az átjáró alatt címereket, és más kőfaragásokat láthatunk. Motovun ősi magja a belső várfalon belül helyezkedik el az egykori várudvarral, a városháza épületével és a Szent István templommal. A templomot a híres velencei építész, Palladio tervei alapján emelték a 16. században. A tér közelében kis lépcsőn juthatunk fel a várfalra, melyen körbesétálva megtekinthetjük az óváros épületeit, a belső udvarokat, illetve a dombot körülvevő tájat.

Pazin

Pazin fő nevezetessége a mészkőfennsíkon álló várkastély. A várkastély története egészen a 9. századig nyúlik vissza, mai formáját a 13-16. századi átépítések során nyerte el. Mielőtt belépünk a várkastélyba, nézzünk körül a bejárat előtti magaslaton! Előttünk hatalmas mélység tátong: a Pazinčica-patak szurdoka és a barlang, ahol a folyó vize eltűnik, és csak 50 kilométerrel távolabb, a Lim-csatornában bukkan fel újból. A barlang további „nevezetessége”, hogy Verne hőse, Sándor Mátyás itt tudott elmenekülni üldözői elől. A várkastélyban helytörténeti kiállítást tekinthetünk meg, de a kiállított tárgyak mellett megszemlélhetjük az épület belső kiképzését is, a boltíves mennyezeteket, a zegzugos folyosókat és lépcsőházakat. A vár belső udvarára is érdemes kisétálni.

Bale

Bale Rovinj és Pula között körülbelül félúton helyezkedik el, a tengerparttól 10 kilométerre. A lakosságát részben elvesztett belső-isztriai települések egyik jellegzetes példája. A takaros, gondosan rendben tartott, virágos ablakú házak mellett sok az üresen álló, omladozó épület. Fő látnivalói a városháza, a hatalmas Scardo-Bembo palota, az óratorony és a Szent Julianus templom. Azonban mindezek mellett sokkal inkább maga a hangulat ragadja meg az odalátogatót. A kör alakú utcán sétálva, ahol egy idő után ugyanoda érkezünk vissza, ahonnét elindultunk, betekintve a belső udvarokba. Rápillantva a csodálkozó tekintetű helyiekre, akik nem is igazán értik, hogy egy népes turistacsoport számára miért is lehet olyan érdekes az ő csendes kis településük. Pont a különlegessége, a csendessége a fő értéke, itt valóban úgy érezhetjük, mintha megállt volna az idő úgy 2-300 évvel ezelőtt…

(a szerző felvételei)

Következő rész


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS