Epilógus. Az Intelmek…
Epilógusként még feltétlenül meg kell említenem azokat az értékes hit és életfilozófiai elveket, amelyet Jánosi Engel Adolf hagyott gyermekeire és ránk, a mai kor emberei számára. (Jánosi Engel Adolf: Életemből. Pannonia Könyvek. Szerkesztette Szirtes Gábor)
Hosszasan eltűnődtem azon, hogy mennyivel is boldogabban élhetnénk, ha ezeket a bölcs tanításokat mi, mai emberek is betartanánk, és eszerint élnénk küzdelmes napjainkat.
Megható gyöngédséggel köszönte meg édesanyjának, hogy emberségre nevelte.
Jánosi Engel Adolf
„Édesanyám valláserkölcsnek megfelelően nevelt engem. Éleslátásának, gyakorlatias gondolkodásának köszönhetően olyan jó tanácsokkal látott el, melyek útmutatásként szolgáltak egész életemben, s melyeket legjobb, legigazabb emlékként őrzök még ma is. Néhány mondását leírom, hogy számotokra is vezérfonalként szolgálhassanak.
„Tartsatok össze, értsetek mindig egyet, mert ha barátok veszekszenek, akkor nevet az ellenség.”
„Ha rokonok között ellenségeskedések keletkeznek, akkor azokat nehezebb lecsillapítani, kibékíteni, mintha mindez idegenekkel történne.”
„A hazudozó legnagyobb büntetése, hogy akkor sem hiszünk neki, mikor igazat mond. Ezért mondjunk mindig igazat, de ahol ez nem célszerű, ott és akkor inkább hallgassunk.” (Idézett mű: 21. oldal)
Személy szerint is mélyen érintettek feleségétől, gyermekei anyjától, a jóságos Justus Annától származó intelmek:
„Jóságos édesanyátok takarékos háziasszony volt, s akkor is az maradt, amikor a körülményeink neki már több kényelmet, nagyobb kiadást is megengedtek volna. Gyakran mondogatta: „A régebben férjhez ment lányok minden erejükkel arra törekedtek, hogy takarékos háziasszonyok legyenek, s mindenekelőtt, minden mást félretéve, a legtöbbet családjukkal, annak dolgaival, gondjaival törődjenek. A mai lányok lakodalomra, nászútra, fürdőhelyekre, bálokra, színházra, luxusra, drága háztartásra gondolnak, nem törődve azzal, férjeik tudnak-e annyit keresni, amennyit ők elköltenek. E tékozlás bizony tönkremenéshez is vezethet.” (Idézett mű: 25. oldal)
Jánosi Engel Adolfnak emberi és lelki nagyságát emeli ki, hogy milyen bölcsen toleráns a katolikus vallással szemben és hogy ez a két nagy világvallás milyen közel is áll egymáshoz. Nem a mindnyájunk felett álló egy igaz Isten tehet róla, hogy az emberek oly sokszor visszaéltek nevével…
„A birtokosnak kegyúri (támogatási) kötelezettségei is voltak, de a korábbi tulajdonosok ezzel nem törődtek. Én azonban felújíttattam a pusztulóban lévő épületeket (Felsőmindszent-Szatina), különösen a nagyon elhanyagolt paplakot, ami a néhai Sauter plébánost nagyon megörvendeztette, olyannyira, hogy írt nekem, „…az orgona lélegzése megszűnt”, s kért, újíttassam fel azt is, annak ellenére, hogy erre kegyúrként sem vagyok kötelezett. Az orgonaépítő Angstert küldtem el Mindszentre, és a falu egyetértésével helyrehozattam az orgonát. A már elhunyt Sauter pap megköszönte, hogy mi zsidók ennyi mindent megteszünk a katolikus egyházért. Azt válaszoltam, ez a legtermészetesebb, hiszen a katolikus egyház a zsidónak leányegyháza, és az anya mindig áldozatkészebb a leányhoz, mint a leány az anyjához. Ezzel egyben hálámat is kifejeztem, mert az itteni klérus jóindulatának és bizalmának valóban sokat köszönhetek, hiszen a magyar katolikus lelkészek általában tényleg jóindulattal kezelnek bennünket, zsidókat.” (Idézett mű: 39. oldal).
Egy számomra fontos zárógondolattal szeretném visszaemlékező cikkemet befejezni. Az idézet abból a levélből származik, amelyet a fenti sikeres könyv szerkesztőjéhez írt Lerchné dr. Egri Zsuzsa. (Forrás: Internet)
A Szent Menóra
„Az Egyetlen Isten: „Abszolút lényként, csupán szellemként, fizikai tulajdonságok nélkül jelenik meg a hívő lelkében (ez a magyarázata annak, hogy a zsidó templomokban nem ábrázolhatnak képet, faragott szobrot róla). Mivel a teremtés az emberben jut a csúcsra (benne kulminál), az szükség esetén szabadon képes választani a jó és rossz között. Élete során mindvégig igyekszik megtartani a törvényeket, szokásokat, vagyis belső istenfélelme jegyében próbál igazságos és könyörületes lenni, morális tökéletességre, jóságra törekedni, a szűkölködőket, árvákat, özvegyeket és másokat lelkiismeretesen segíteni, gyámolítani. A judaizmus a szelíd öröm vallásaként magában foglalja a természetben való gyönyörködést, a családi élet, az apák és hagyományok tiszteletét, a hűséget, az őszinteséget. Elvárja és szentesíti a haladásba vetett hitet, az érte való erőfeszítést, az ember erkölcsi tökéletesedését, az országhoz való lojalitást, az elhivatottságot, a kultúra fejlődésének szolgálatát. Megköveteli a testi-lelki tisztaságot, nem tűri sem a gyalázatos beszédet, sem a gonosz tetteket. Kiemelten fontosnak tartja, hogy az igaz zsidó másokat ne külső jegyei, hanem belső értékei, szándékai, megnyilvánulásai, mindenekfelett pedig cselekedetei alapján ítéljen meg.”
Talán nem tűnök szerénytelennek, ha saját gondolatomat is ideírom. Fiatal tanulóéveim során – és a későbbiekben is, továbbképzések során – a pedagógia alapköve a materializmus volt. Így nem csoda, ha abban az időszakban, amikor az ember gondolatvilága a legfogékonyabb, ezek a zavaros eszmék mély nyomokat hagytak maguk után szürkeállományomban.
Ugyanakkor, mindenkor tisztelettel fordultam azon életbölcseletekkel jobban felvértezett rokonaim, barátaim felé, akik meggyőződéssel hittek egy felsőbb szellemi lény létezésében (voltak köztük római katolikusok, luteránusok, és szép számban bölcs, idős zsidó emberek is). Hittek a vallás igazságában és humánumában és eszerint is éltek. Talán ezért is hatottak rám a kedves hozzászóló, hittel áthatott megható sorai.
Ismeretlenül is köszönöm neki ezeket a szép gondolatokat…
Jánosi Engel Adolf így búcsúzik tőlünk: „Visszatekintve életemre, Dávid királlyal szólhatok:
„A kő, melyet az építők megvetettek, sarokkővé vált, ez pedig Isten segítségével történt.”
Sajnos napjainkban nagyon kevés tárgyi emlékünk maradt Jánosi Engel Adolfról.
Áll patinás bronz mellszobra Komlón, a Városház Téren (A Múzeum bejárat bal oldalán). A Múzeumban néhány fénykép emlékeztet a „a komlói fekete gyémánt” feltárójára és családjára.
Pécsett, a Rákóczi út 54. sz. ház falán nagyon szépművű emléktábla hívja fel a járókelők és érdeklődők figyelmét Pécs város egykori kiváló polgárára.
Semmiképpen sem kisebbítve a táblát elhelyezők nemes szándékát, nem ez volt Jánosi Engel Adolf háza, hanem a néhány éve lebontott Rákóczi út 64. sz. alatti (volt Természettudományi Múzeum).
Nagyon rossz hír viszont, hogy Jánosi Engel Adolf szeretett mecsekjánosi otthona közel áll a végleges elpusztuláshoz. A segítség igen sürgős lenne!!!
És csak reménykedem abban, hogy idős emberként még megérem, hogy Pécs városában ismét sétálhatok Jánosi Engel Adolfról elnevezett utcában…
A Jánosi Engel Adolf kép eredetije a Komló Város Önkormányzat József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjteményében tekinthető meg.
Hozzászólások