Egy kedves barátom emlékére…
Bauer János festőművész
(1924-2009)
„Ím a Nap, a színek apja, az Élet, elmerül;
de a virág tovább él s őrzi színét új napok számára… ”
(Babits Mihály: A festő halála)
Bauer János: Virágzó fa
Amikor az ember felett elmúlnak az évek, akkor veszi észre, mennyire rosszul sáfárkodott azokkal a szellemi kincsekkel, amiket az élet szeszélye itt-ott eléje hozott.
Persze emlékezni sohasem késő.
Ülök a számítógép előtt, képzeletemben a klaviatúra felett halvány szellemalakok jelennek meg. Szinte hallani vélem suttogásukat: Ugye nem felejtettél el bennünket?
Most egy markáns arcvonású férfi sziluettje válik ki a feledés-fátyol homályából. Egyik kezében káprázatos színekben pompázó paletta, másikban festő ecset.
Ráismerek! Ő hosszúhetényi földim és barátom, Bauer János festőművész. Jól emlékszem magas, karcsú alakjára, amikor annak idején, még kamasz fejjel, belestem Dömös melletti kis házacskájának ablakán, ahol „tisztaszobájában” modellt ültek neki a szénporos arcú bányászok és az általam áhítozva kívánt szépasszonyok. És János vásznain új életre kelt valamennyi… Szebbre, eszményibbre…
Azután sok-sok év múlott el. Egy alkalommal, teljesen véletlenül futottam össze vele kertvárosi otthona előtt. Ő ismert rám…. Azután még sokszor találkoztunk. Sőt egy-egy jelesebb családi alkalommal szeretteim egy-egy Bauer János festménnyel lettek gazdagabbak.
És a kortárs szakavatott véleménye Bauer Jánosról
„Szinte észrevétlenül él közöttünk, élete alig pár négyzetkilométeren belül zajlik: Hosszúhetény – Komló – Abaliget – Pécs – Hosszúhetény. Gyermekkorában a szegénység kényszeréből megismerkedik a bányával, életét mind a mai napig bányászként éli. Mint sok ezer társának neki is megromlott az egészsége, a szilikózis hatalmába került. Ma 68 éves és Pécsett él, rokkant bányászként.
Gyermekkori álmait az ötvenes években próbálta valóra váltani, megismerkedett az Egyiptomból hazatért hirdi Bálint Gyula festőművésszel, aki pártfogásba vette, megtanította a festészet alapjaira. Nehéz bányász keze vajúdott a vékony ecsettel, a szétfolyó festékkel, de nagy akarattal munka után tanult, festett.
Az önzetlen mester segítségével kapcsolatba került a világot járt – később Kossuth-díjat kapott – Martyn Ferenccel, és a templomfestő Gebauer Ernővel. Szabadidejében bejárt Pécsre a művészeti szabadiskolába. Majd megismerkedett a tél csodálatos fehér világának festőjével, a pécsváradi esperessel, Czurilovics Ottokárral, hozzá is járt töretlen szorgalommal. Végül Haraszti Pál festőművész porcelángyári művészkörének lett tagja.
A művészektől szerzett ismereteket szinte házi feladatként dolgozta fel, gyakorolta a rajzolást, a festést és egyéniségéhez technikát keresett. Egymás után születtek grafikái, képei. Egyéniség és művészeti forma esztétikailag érzékelhető alkotásaiban. Tudat alatt ráérzett a nagy németalföldi festők precíz, de mesevilág jellegű rokonságra, színes képeinél alkati rokonság érezhető ma élő nagy festőnkkel, Szász Endrével. Senkit sem utánoz, ő Bauer János a bányászfestő. Képei sok esetben víziókról, technikai jártasságról vallanak.
Bauer János 1960-tól több egyéni és csoportos kiállításon vett részt sikerrel, de legnagyobb sikerét 1982-es pécsi kiállításon aratta. Kiállítására több százan jöttek el, bent volt fél Hosszúhetény, bányászok, munkások. Emberek, akik sivár életükben vágynak a szépre. A művész évek óta hallgat, de jó volna, ha a komlói kultúrkörök újból meg tudnák szólaltatni. Ha valaha ráfért az emberekre a szépnek napsütése, ma sem ártana egy kevés sugár.” (Dr. Takács József: Bauer József. Megjelent: Komló és Vidéke. – Kistérségi hetilap – 1993. január 23.)
A „Napsugár” ember – fájdalom – nincs már közöttünk, 2009-ben átköltözött egy derűsebb, igazságosabb világba.
Kedves János! Isten adjon boldog megnyugvást. Pihenj békés lélekkel, Te megtetted kötelességedet és beteljesítetted küldetésedet. Szépséggel ajándékoztad meg embertársaidat.
Egy kis személyes Bauer Jánostól
Hozzászólások