Komlós Attila | A 90 éves "üzemi bérház" – 4. rész

Népszerű tudomány

A 90 éves „üzemi bérház” – 4. rész

Pécs lakói, a vásárcsarnokba ellátogatók, a távolsági autóbusz-pályaudvarról indulók, vagy oda érkezők közül szinte mindenki elsétált már a Zólyom utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán álló régi, nagy, kétemeletes, terméskő lábazatú sárga ház mellett. Naponta több ezer ember fordul meg itt, így mondhatjuk, hogy ez a palota Pécs egyik legismertebb épülete, mégis szinte alig tudni róla valamit. Cikksorozatunk az épület történetét dolgozza fel.

 

Földszint – Szent Imre/Zólyom u. 2.

Az épületben leghosszabb ideig működő intézmény a Vegykísérleti Állomás volt. A korábban a Vitéz utcában, a belgyógyászati klinika tőszomszédságában működő Vegykísérleti Állomás az ország legmodernebb ilyen intézményeként kezdte meg munkáját 1930. december közepén az üzemi bérház Szent Imre utcai részén, a földszinten. Felszerelését a kor legmodernebb követelményeit figyelembe véve állították össze. Három adminisztrációs helyiség, könyvtár és tanácskozó, két nagy laboratórium, egy bakteriológiai szoba került kialakításra, berendeztek külön optikai szobát mikroszkopikus vizsgálatok céljaira, továbbá egy mérlegszobát, ahol az analitikai vizsgálatokat végezték. Az évtizedek folyamán változó néven – 1950-től Megyei Minőségvizsgáló Intézet, 1970-től MÉVI (Megyei Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet) – látta el faladatait. Az intézet vezetői és munkatársai közül ki kell emelni vitéz Kiss Lajos, dr. Szabó Endre, illetve dr. Kacskovics Miklós nevét. A rendszerváltást követően a helyiségek fokozatosan új funkciót kaptak, az 1990-es évektől a helyiségekben FIDESZ-pártiroda és ügyvédi iroda is működött rövidebb-hosszabb ideig, 2019. májusától az ALDI International IT Services Kft. informatikai központja kapott itt elhelyezést.

 

Dr. Vondra Antal

A gyógyszertár

Az épület legnagyobb hírnévre szert tett „üzlete” az 1933. február elsején megnyílt és bő öt évtizeden át itt működő gyógyszertár volt, bejárata a ház lekerekített sarki részén nyílt. Megnyitását részletes cikkben mutatta be a korabeli sajtó: a hatóság az előírt vizsgálatot és közegészségügyi bejárást 1933. január 31-én tette meg dr. Huzella Lajos városi tisztifőorvos, dr. Papp István kerületi tisztiorvos, valamint dr. Borbély György aljegyző részvételével. A pécsi gyógyszerésztestület részéről jelen volt Török János gyógyszerész, kerületi elnök, Geiger Kálmán kerületi titkár és Fridrich Sándor pécsi gyógyszerész. Jelen volt még dr. Pekár Mihály egy. ny. rendes tanár, dr. Réthly Antal egy. m. tanár, meteorológiai intézeti aligazgató. A hivatalos vizsgálat alkalmával a hatóság mindent rendben talált és az engedélyt a gyógyszertár megnyitására megadta. A résztvevők tetszését vívta ki a gyógyszertár ízléses berendezése, melynek túlnyomó része pécsi iparosok kezéből került ki. Így a porcelán edényzet és berendezés megoldásáért a Zsolnay gyáré volt az érdem, az asztalosmunka pedig Nyári Géza pécsi asztalosmestert dicsérte. A földszinten officina és egy kis iroda volt, a labor valamint a raktár az alagsorban kapott elhelyezést. A gyógyszertár Pécs város védőszentjéhez, Szent Mórhoz lett címezve, üzemeltetője dr. Vondra Antal okleveles gyógyszerészmester volt.

Vondra Antal dedikációja a Hírneves gyógyszerészek c. könyvében (Forrás: Hungaricana)

Az épülethez kapcsolódó kiemelkedő személyek közül a tervező Kőszeghy Gyula mellett Vondra Antalról is érdemes bővebben megemlékeznünk. A Sáros megyei Bártfán született 1892-ben. A Budapesti Tudományegyetemen 1920-ban gyógyszerészi, és ugyanabban az évben államtudományi doktori oklevelet szerzett. Beiratkozott az orvosi karra, ahol 1926-ban kapott végbizonyítványt. A párizsi Sorbonne-on is orvosi előadásokat hallgatott, közben egy igazgyöngy-vizsgáló laboratórium vezetőjeként újszerű módszert dolgozott ki a természetes és a mesterséges gyöngyök megkülönböztetésére. Hazatérve átvette a Fejér megyei vértesacsai gyógyszertárat, amelynek tulajdonosa lett. Gyógyszertári jogosítványt szerzett Pécsett 1932-ben, a Szent Mór gyógyszertár tulajdonosa volt 1950-ig, az államosításig. Ezt követően a Gyógyszertári Vállalat először Mágocsra, majd Bükkösdre helyezte gyógyszerésznek. Közel 250 közleménye jelent meg szaklapokban és különböző folyóiratokban, öt éven át a Gyógyszerészi Értesítő szerkesztője volt. Főműve a Studény Jánossal közösen írt, 1929-ben megjelent „Hírneves gyógyszerészek” c. könyv. 1965-ben nyugdíjazták, 1966-ban hunyt el, sírja a Pécsi köztemetőben található. Leánya, Vondra Hajnalka (1932-2000) is a gyógyszerészi pályán működött.

A Humánum ajándékbolt
(Fotó: Laufer László, megjelent a Dunántúli Napló 1983. szeptember 1-i számában)

A gyógyszertár a második világháború után – a Szent Mór nevet elhagyva –, egészen 1983. elejéig működött eredeti helyén, akkor költözött új helyére, a vásárcsarnoktól északra álló épület földszinti helyiségeibe.

A helyiségek 1983. június 30-tól új funkciót kaptak, ekkor nyílt meg az egykori gyógyszertár helyén a Humánum Ajándékbolt. Az üzlet a pécsi Szociális Foglalkoztató termékeit, a szociális otthonok lakóinak és az öregek napközi otthonainak szép munkáit, valamint az egyesületi tagok (siketek és nagyothallók, vakok és csökkentlátók, mozgáskorlátozottak) termékeit forgalmazta. 1987-től a szolgáltatások köre filmárusítással, film előhívással és képkidolgozással bővült.

Az 1990-es évek közepén az ajándékboltot optikai üzlet váltotta, az 1995-ben alapított Euro-Optic Kft. szemüveg üzlete és szemorvosi rendelője működik itt mind a mai napig.

(Folytatjuk)

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A 90 éves „üzemi bérház” – 4. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés