A Kádár-rendszer föllépése a „gaz ellenforradalmárok és fasiszták” ellen – a Dunántúli Naplóban, 1956. november-decemberben
Ha a pécsi 1956. november 4.-i szovjet megszállás eseményeit részletesen néznénk, akkor már az előző napok történéseinél kellett volna kezdenünk az ismertetést. Mivel azonban jelen sorozatunknak nem ez a célja, hanem az: a „visszatért nevű és szellemű” helyi napilap híreiből, közléseiből, kommentárjaiból hogyan tájékozódtak akkor a helybéli olvasói, akkor most feltétlenül a szovjet városparancsnokság napi parancsával kell kezdenünk. Aki ezt akkor elolvasta, és ma is nézi, akkor világosan kitűnik, hogy katonai megszállás történt ebben az időben.
Hruscsov az SZKP kongresszusán (Forrás: Wikipédia)
Ha Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894-1971) „előéletét” nézzük, a következmények előre láthatóak voltak. Ő volt a ”sztálini időkben”, 1938-1949 között, az ukrán pártvezetői titkársága idején elkövetett tömeggyilkosságok első számú ottani felelőse, a néki fölterjesztett, majd személyesen tanulmányozott, „túlteljesített létszámú” halállisták végső aláírója, jóváhagyója, mielőtt J. V. Sztálin (Ioszeb Dzsugasvili, 1878-1953) „pártvezérhez” rendszeresen fölterjesztették volna az ukrajnai „éves kivégzendő-kontingenseket.” Ezért is lehetett a világtörténelem egyik legnagyobb népirtójának „jó embere”, ezekkel a „ténykedéseivel” hívta föl magára a figyelmet, amely azt eredményezte, hogy annak nagyon közeli „munkatársává” (majd utódjává) válhatott, sőt a hírhedt „sztálini dácsa”-béli orgiák állandó részvevője, éjszakai ivó, táncoló, mulató, dorbézoló „udvari bolondja” lett! …
Dunántúli Napló 1956. október 30. címlap (Forrás: Csorba Győző Könyvtár
Helyismereti Gyűjteménye)
Ezt a lenini-sztálini tömeggyilkos szemléletet „vitte tovább” szovjet pártfőtitkársága (1953-1964) idején, többek között a „magyar kérdés megoldásakor.” Abban az évben ugyanis, amikor az 1956-os SZKP XX. kongresszusán „leszámolt a sztálini időkkel” az év elején, az év végén minden gátlás nélkül parancsot adott országunk lerohanására. Erről a fönnmaradt dokumentumok mellett a Dunántúli Napló 1956. október 30.-i és a Szabad Dunántúl 1956. október 31.-i számai szintén tanúskodnak. Itt ugyanis még először a hitszegő „kivonulásról” szóltak a hírek. Ezekkel ellentétben nézzük hát a Dunántúli Napló 1956. november 5.-i különkiadásának első oldalán megjelent statáriumának pontjait:
Szabad Dunántúl 1956 október 31 (Forrás:Régi Pécs)
„A szovjet katonai parancsnok parancsa”
„A mai naptól megkezdte működését Pécs szovjet katonai parancsnoka
Megparancsolom:
Az ellenforradalmi nemzeti bizottságokat oszlassák fel!
A lakosság 1956. november 5.-én 19 óráig a fegyvert adja le a katonai parancsnokságnak! (ÁVH épület)
Azokat, akik törvénytelenül tartanak maguknál fegyvert, a rendkívüli állapot törvényei szerint felelősségre vonják.
Az összes üzemekben és hivatalokban 5.-én reggel hivatalos időben kezdjék meg a munkát!
Dunántúli Napló 1956. november 5.
(Forrás: Régi Pécs)
Tűntetés, gyülekezés tilos!
A kulturális intézmények és szórakozóhelyek a további intézkedésig zárva tartanak. Valamennyi állampolgár tartsa be a Magyar Népköztársaság törvényes rendjét!
A városban reggel 7-től este 7-ig lehet közlekedni. Az üzletek ugyanebben az időben tarthatnak nyitva.
Ha szovjet katonákra, s általában az állam polgáraira lőnek, a tüzet a szovjet fegyveres erők valamennyi fegyvernemmel viszonozzák.
1956. november 4. Kornyusin őrnagy Pécs szovjet katonai parancsnoka.”
Pécs Szent Mór Kollégium 1939. levelezőlap
(Forrás: aok.pte.hu)
Ezekhez a pontokhoz nincs mit hozzátennünk, ahogy mondani szokásos, önmagukért beszélnek. Annyit mindenesetre megtudhatott mindenki, ki is az úr a mecsekalji metropolisban – Kornyusin őrnagy személyesen! Több mint érdekes, hogy a fegyverek leadásának ilyen rövid határidőt adtak, nem érdekelte őket, hogy lehet-e minden vonatkozásban teljesítenie mindenkinek. A Mecsekre vonulóknak ugyanis hiába dörögték el, inkább a „még bujkáló ellenforradalmárok”, a „mecsekiek” támogatói, követői fenyegetésére gondoltak. A rettegett ÁVH-t országosan 1956. október 28.-án oszlatták föl, a „volt” szócska mégsem került be a szövegbe. Pécsi épülete egyébként a 48-as tér túloldalán, a mai rendőrkapitánysági épületben volt. (Kornyusin őrnagy egyébként – mai szóhasználattal – „nem cicózott”, a „fölülről” megkapott parancs szerint járt el. Ezt a hangnemet egyébként először már november 4.-én hajnalban megtapasztalták a 48-as téri /Szent Mór/ Kollégium orvos-egyetemista nemzetőreinek vezetője, Péter Károly /1935-2013/ és társai, amikor a szovjet tank „csőre töltve” beállt egészen az akkori kollégium nagy kapujához nyomulva, és Kornyusin őrnagy nyersen, határozottan közölte: amennyiben egyetlen puskalövés esik a fegyver-letételkor vagy utána, ezerszeres tűzerővel fogják viszonozni azt! …)
Egy nappal később, 1956. november 6.-án ismét 2 oldalon jelent meg a „szocialista sajtótermékünk”, de ez már nem volt különkiadás. Itt tették közzé, mégpedig természetesen az első oldal fő helyén az országos szovjet katonai parancsnokság közleményét. Idézzük meg most ezt szó szerint: „Nyugalom, rend, béke!” – fejléccel.
„A magyar néphez! A magyar katonákhoz és tisztekhez!
Pécs, 1956. 48-as tér szovjet tankokkal (Forrás: geocaching.hu)
A magyarországi szovjet csapatok parancsnoksága, katonái és tisztjei szólnak hozzátok. Mi ugyanúgy munkások, parasztok, értelmiségiek, dolgozó emberek vagyunk, mint ti. Nem azért vagyunk itt, hogy országotokat elfoglaljuk. Nekünk nem kell mások földje, van nekünk saját földünk elég, van elég természeti kincsünk is.
Mi most a megalakult Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felszólítására léptünk akcióba. Ez a kormány kijelentette nekünk, hogy Magyarországon a sötét reakció erői garázdálkodnak. Vissza akarják állítani a nagybirtokosok és tőkések hatalmát, el akarják venni a munkásoktól vívmányaikat, a parasztoktól a földet. A fasizmus megjelent, mint valóságos veszély.
A kormány kijelentette nekünk, hogy Nagy Imre kormánya nem akar harcolni a reakció ellen, ami elősegítette, hogy a felfegyverzett ellenforradalmi bandák munkásokat, hazafiakat gyilkoljanak, romboljanak és raboljanak. Nagy Imre kormánya szétesett, ténylegesen nem létezik. Az országban teljes a zűrzavar, és a népellenes erők büntetlenül garázdálkodnak.
Pécs Széchenyi tér, 1956. Életkép szovjet tankkal (Forrás: pecsma.hu)
Ebben a helyzetben a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kérelemmel fordult a magyarországi szovjet csapatok parancsnokságához, hogy nyújtson segítséget az ellenforradalmi erők felszámolásához, a rend, a belső béke és a nyugalom helyreállításához. A szovjet csapatok parancsnoksága, és mi, szovjet katonák és tisztek, készek vagyunk ezt a segítséget magyar testvéreinknek megadni.
Mi tiszteljük, becsüljük a szabadságszerető magyar népet. Szilárd meggyőződésünk, hogy a magyar nép most is megértéssel fogadja segítségünket, ugyanúgy, mint 1945-ben, amikor kiszabadítottuk a fasiszta rabságból, amiért együttesen mérhetetlen áldozatot hoztunk.
Magyar Dolgozók!
Ne higyjetek (sic!) a rágalmazóknak, akik szeretnék szembeállítani velünk a magyar népet. Mi önzetlen barátaitok vagyunk. Mi a szabadság és a népek barátságának katonái vagyunk. Igaz, közös ügyért harcolunk.
Pécs 1956 Széchenyi tér szovjet tank közelről
(Forrás: hu.pinterest.com)
Mi a magyar hadsereg katonáihoz és tisztjeihez fordulunk, hogy velünk együtt váll-váll mellett küzdjenek a fékevesztett reakciós erők ellen, a szabadságért és a demokráciáért.
Felszólítunk minden hazáját szerető magyart, vegye ki részét e közös küzdelemből. Segítse elő a népi demokrácia megvédését hazája népe szent ügyének győzelmét.
A Magyarországi Szovjet Csapatok Parancsnoksága”
Pécs Tettye Anno – 1956-os harcok színtere (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)
Miután már az ismert körülmények között megszállták országunkat, kijelentették, hogy nem ezzel a szándékkal jöttek, és ami még feltűnő volt, hogy milyen békülékeny hangot ütöttek meg (amelynek gyökeresen ellentmondott azon önkényes cselekedeteiknek sora, amelyet a megszállás során követtek el). Az „idejövetelük” okaként a már ismert indokot hozták föl, hogy a „teljesen szuverén” Kádár-kormány hívására jöttek ide, megvédeni az országot a „fasiszta veszély”-től. A már ismert „recept” szerint folytatódott a „szocialista okfejtés”, Nagy Imre és kormányának alkalmatlanságáról, „elfelejtkezvén” arról, hogy néhány nappal azelőtt még Kádár (Czermanik, Csermanek János József, 1912-1989) és cinkosai is tagjai voltak a legfelsőbb vezetésnek, sőt néhány héttel előbb még magas pártfogói voltak Nagy Imrének (1896-1958) a legfelsőbb szovjet párt- és állami vezetésben. Az országban uralkodó „zűrzavar” is hazugság volt természetesen.
Mecsek Kapu ma-1956-os harcok színtere (Forrás: termalfurdo.hu)
A „bülbül szavú megszállók” hosszasan ecsetelték a magyar nép szabadság-szeretetét, elfelejtkezvén arról, hogy elődeik 1849-ben már egyszer eltiporták azt. Inkább 1945-re hivatkoztak, a felszabadulásra. A közlemény végén a magyar dolgozókhoz fordultak támogatást kérve, a rágalmazók elleni föllépésre mozgósítottak, „közös küzdelemre” szólítottak föl a „népi demokrácia” győzelméért. A velejéig hazug, a történelmi tényeket meghazudtoló, bolsevik szellemű iromány most még nagyon enyhén, sőt támogató, mozgósító erejű szellemben íródott, de nem is olyan soká egész más hangnemben nyilatkoztak meg, főleg azok után, hogy itthoni talpnyalóik a szovjet tankok árnyékában egyre bátrabban lettek. Ahogy a népi mondás szól: amikor a patkányok előbújtak odúikból! …
Az előbbiekhez csatlakozott a következő helyi parancs:
„Ma reggel nyolc óráig tegyétek le a fegyvert!
A szovjet katonai parancsnok parancsa
Nagy Imre – Kádár áldozata (Forrás: Wikipédia)
Pécs és Baranya megye szovjet katonai parancsnoka mindazon személyeket, akik engedély nélkül fegyvert tartanak birtokukban, hogy fegyvereiket kedden reggel legkésőbb nyolc óráig Pécsett a határőrség laktanyájában vagy a megyei és városi kiegészítő parancsnokságokon, vagy a rendőrőrsökön szolgáltassák be. A vidéken lakók fegyvereiket a járási rendőrkapitányságokon illetve rendőrőrsökön adják le. Mindazok a személyek, akik fegyvereiket a megadott határidőig beszolgáltatják, fegyvereik leadása után bántódás nélkül otthonukba távozhatnak. Akik a fenti rendelkezéseknek nem tesznek eleget, súlyos következményeknek teszik ki magukat, és katonai törvényszék elé kerülnek.
A szovjet katonai parancsnokság nyomatékosan felhívja a Mecsek területén és más helyen még ellenálló csoportokat, hogy fegyvereiket azonnal tegyék le, mert ellenkező esetben, ma november hatodikán reggel nyolc órától a szovjet egységek nehéz fegyvereikkel fogják őket tűz alá venni és megsemmisíteni. Végül felhívjuk a lakosságot, hogy a házak kapuit tartsák zárva, és ne tűrjék meg, hogy a házakból a szovjet katonákra és a karhatalmi egységekre tüzeljenek, mert ez súlyos következményekkel jár, és lakásuk romba döntését is okozhatja.
Baranya és Pécs Szovjet Katonai Parancsnoka.”
Rákosi Mátyás Rákosi-címerrel (Forrás: Wikipédia)
A „húzd meg, ereszd meg” – taktika itt már véresen komolyra fordult, amelyet a mecseki harcok okoztak. Az a város, amelyet az 1944. november 30.-i szovjet bevonuláskor nagyobb károk nem értek, a szovjet parancsnak köszönhetően annak nézett elébe, hogy sokkal nagyobb károkat fog elszenvedni. (Az 1944-es történelmi eseményről most csak annyit jegyzek meg, amelyet dr. Boros Istvántól /1891-1980/, a legendás pécsi főispántól tudunk: amikor Rákosi /Rosenfeld/ Mátyás /1892-1971/ később ide érkezett, és ő jóhiszeműen beszámolt néki a károk minimumáról, Rákosi felháborodottan tette szóvá, hogy az elpusztított szovjet városok nyomán hogyhogy így „megúszta” Pécs! Később keserűen leírta dr. Boros István a „moszkovita” /Boros István találó elnevezése/ Rákosiról: azt nehezményezte, miért nem lőtték rommá a szovjetek Pécset 1944. november 29.-én? …)
Kubicza János naplója (Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára)
Visszatérve 1956. november elejére, a mecseki harcokról, a helyi és a szovjet veszteségekről egy szó sem esett, csak abban a vonatkozásban, amely mindig negatívan vagy ellenségesen, gyűlölködve szólt, úgy állította be a lap az ott harcolókat. Azt sem voltak képesek közvetíteni, hogy a fiatalok és a hozzájuk csatlakozók éppen azért mentek a Mecsekre, hogy elkerüljék a városi harcokat, az ottani pusztítást. Amikor pedig Kubicza János (1917-2005) volt ludovikás tiszt személyében képzett katonai vezetőt kaptak, föl tudtak készülni a tettyei és a Mecsek kapui harcok utáni hegyi összecsapások taktikájának elsajátítására a hatalmas technikai és számbéli fölényben lévő szovjet csapatok ellen.
Fölöslegesen harciaskodott, keménykedett az ultimátum: a szovjet csapatokra nem lőttek a házakból, utcai harcok (!) sem történtek, atrocitásokat, gyilkosságokat a reguláris szovjet alakulatokhoz „csapódó” bosszúszomjas, sokszor emberi mivoltukból kivetkőzött bolsevista, kádárista, karhatalmista, gyűlölten megvetett „pufajkások”, az emberi nem szemetei követtek el, de ezekről majd a maguk idejében bővebben szólok…
Hozzászólások