T. Ágoston László
A fehér por
Kissé fejfájósan ébredt Peregi Pongrác ezen a kora tavaszi reggelen. Mire kinyitotta a szemét, az asszony helye már üres volt az ágyban. Na persze ‒ gondolta ‒, mondta is az este, hogy kiugrik a piacra valami friss zöldségért.
Váltságdíj Béláért
Az öregasszony kikapcsolta a televíziót és az oldalára fordult. Megpróbált elaludni. Minden este így szokta, mióta egyedül alszik ezen a nagy, családinak nevezett heverőn. Azzal vigasztalták, amikor eltemette a férjét, hogy majd megszokja ezt is.
Vadhajtás Göncölszekérrel
Major Kinga nem volt szép lány. Csinosnak, meg okosnak se mondták a körülötte legyeskedő fiúk. Ezért is féltette az anyja, hogy ha egyszer mégis megtörténik vele, amitől már óvodás kora óta óvta, hát ő biz’ Isten belefojtja a kútba.
A négylábú ember
Sötét volt még a szobában, csak a televízió apró, piros készenléti fényjelzője világított szemben, a szekrénysor polcáról. Az utca felől se hallatszott különösebb zaj. Nagy ritkán egy-egy elkésett, vagy korán ébredő autós kocsija búgott föl az ablak alatt.
A csücsörítős partizán
Amint kipakolták a kocsiból a horgászfelszerelést, az öregember megsimogatta a hosszabbik bot nyelét és odaszólt élete párjának, aki már merítette is a vizet az etetőanyag gyúrásához.
Brillkirályság
Hol volt, hol nem volt, az Üveghegyen, meg a Brilltengeren is túl, ott, ahol az ősvadon fái közt kizárólag göndör szőrű mangalicák ropogtatták a makkot, volt egy királyság. No nem nagy, csak akkora, hogy senki se ismerte a határait.
Augusztusok
Két alig tizenéves kiskamasz ballagott a poros dűlőúton a szőlőhegy felé. Időnként szórakozottan belerúgtak egy-egy fűcsomóba, aztán zavartan fölnevettek. Olyan dologra készültek, amiben egyiküknek se volt még gyakorlata. Dinnyét akartak lopni a határban.
Nadal király sóhaja
Nadal király háromszor megverte Kontracé seregét és bevonult a Szőlőhegyi Palotába. Szertartásosan felsétált a mikrofonállványhoz, barátságosan széttárta a karját mind a négy világtáj felé, és széles mosollyal dörögte az éterbe: NA-DAL! És erre, mintegy varázsütésre minden sarokból felhangzott a dal.
Macskanyelv
A nyitott ajtó előtt beszélgetünk Durcival. Mint szinte minden éjszaka, ma is fölébresztett hajnali négy órakor, mondván, hogy neki sürgősen ki kell mennie. Rendben van, jól nevelt cica, én meg jól nevelt gazdi vagyok, teljesítem az óhaját, még ha magamban gondolok is egyet s mást erről a hajnali kivonulásról.
Szederlugas
Az öreg Vida a szederlugast metszegette és a kert fölött csivitelő madarakat figyelte. Derűs októbervégi délelőtt volt, már nyoma se látszott a hajnali ködnek, csak a fűszálakon csillogott néhány ottfelejtett harmatcsepp.
Puszta indulat
Kora gyermekkorától kezdve izgága, minden lében kanál fiú volt Tóth Vendel. Állítólag ikergyerek lett volna, de már az anyja hasában se tűrte a konkurenciát, és addig mesterkedett, míg egyedül nem maradt. Ez nem rágalom, vagy rosszindulat, a bábaasszony mondta, aki a világra segítette.
Lakótelep
Miközben a teáját kitöltötte a bögrébe, kinézett az ablakon és meglátta az erkélyen cigarettázó férfit. Szertartásosan, mély főhajtással üdvözölték egymást, sőt még a kezükkel is intettek, hogy egyértelműbb legyen a tiszteletadás.
Azok a piros pontok…
Hány piros pontot látsz a képen? ‒ kérdezte az interneten érkezett levél. Az alatta lévő fotón egy kreol bőrű, fiatal férfi látszott feltartott kezekkel, mintha éppen megadná magát. Előtte meg öt piros pont. Kicsi, nagyobb, még nagyobb. Összesen öt.
Álmomban nagyhatalom voltam
Álmomban nagyhatalom voltam. Pontosabban NAGYHATALOM csupa nagybetűvel. Nem holmi hatalmacska, piaci bábjátékos, hanem maga a MINDEN. Az volt a nevem, hogy ÉN. És akkora voltam, hogy magam se láttam a végemet.
Két korsó sör
A kerthelyiség szellős teraszán ücsörögve kortyolgatták a sörüket, miközben a szemük időről időre a szemközti oszlopon függő hőmérőre tévedt. Mindössze ketten voltak a vendéglőben. A pocakos, meg a szikárabbik. A tanítványaik szkeptikusnak és futuristának nevezték el őket.
Partnereink
