Dubrovnik
Dalmácia az Adriai-tengerpart keleti részén húzódik. A táj képének meghatározó elemei a tenger és a parton húzódó Dinári-hegység parti övezetének kopár hegyvonulatai. A félszigetekkel és szigetekkel teli, rendkívül tagolt partvonal a hegység süllyedésének eredményeként alakult ki: a hosszan elnyúló völgyekbe benyomuló tengervíz mintegy „leválasztotta” a kiemelkedő területeket. A folyamat kitűnő bizonyítéka a szigetek hegyvidékkel párhuzamos csapásiránya. Dalmácia három részre tagolható: Észak-, Közép-, és Dél-Dalmácia, mindhárom eltérő tájképi adottságokkal rendelkezik.
Mljet
A vidék éghajlata mediterrán, meleg száraz nyárral és enyhe csapadékos téllel. Európa legnaposabb tengerpartja, 100-120 felhőtlen nappal. A víz és a szárazföld eltérő felmelegedése következtében erős szélviharok keletkezhetnek: nyáron a víz felől érkező misztrál, télen a part felől fújó hideg és száraz bóra. Dalmácia szárazföldjének nagy része kopár karsztvidék. A hegyvidéket felépítő mészkő repedésekben és üregekben rendkívül gazdag, ez a lehulló csapadékvizet gyorsan elnyeli, ezért rendkívül száraz, felszíni vízfolyásokkal csak elvétve találkozhatunk.
A Rijeka Dubrovačka
Természetes növényzete az éghajlathoz alkalmazkodott, szárazság- és melegtűrő növényekből áll, mint a magyaltölgy, parti fenyő, pínea, levendula, mirtusz, boróka, vagy labdarózsa. Ezt a természetes növényzetet az erdőirtás vagy a legeltetés miatt sok helyen sajnos kiszorította a macchia, az örökzöld növényekből álló bozótos erdő. A sok helyen látható pálmák, agavék, fügekaktuszok mesterséges betelepítés következtében kerültek ide közel-keleti, vagy egzotikus területekről. A haszonnövények közé tartozik a füge, az eper, a gránátalma, vagy a jánoskenyérfa.
Split
Dalmácia lakosságát főként a horvátok és a romanizált illírek alkotják. Sajátos, dallamos nyelvjárást használnak, amely számos olasz jövevényszót tartalmaz. A vidék lakói közül az első név szerint ismert nép az illír volt. A görögök számos kolóniát hoztak létre a partvidéken, őket a rómaiak követték, akik évszázadokon át uralták a területet, létrehozva számos ma is meglévő építészeti alkotást. A fokozatosan betelepülő horvátok békében éltek a római eredetű lakossággal. 1102-ig a bizánci császárok névleges fennhatósága alatt állt, majd ettől kezdve magyar uralom alá került. 1432-től a Velencei Köztársaság része, a városok képe fokozatosan felvette a velencei építészeti stílus elemeit. Dalmáciát tulajdonképpen gyarmatként kezelték – ez alól egyetlen kivétel a független Raguza, a mai Dubrovnik volt. A rablógazdálkodás nyomai máig megfigyelhetők, a parti hegyvonulatok erdőit ekkor irtották ki, cölöpépítményekhez, valamint hajógyártás céljából. A török háborúk korában a parti hegyvidéken húzódott a „frontvonal”, az ottani lakosság elmenekült, a hegyvidék azóta szinte teljesen néptelen. A 18. századtól Dalmácia gazdasági jelentősége lecsökkent, a kereskedelem súlypontja a Földközi-tenger térségéről áthelyeződött az óceánokra, Velence hatalma leáldozott. Az 1800-as évek elejétől felváltva osztrák és francia kézen volt a terület, amely gazdaságilag fokozatosan leszakadt a fejlett világtól. A gőzhajózás térnyerése véget vetett a vitorlásokkal bonyolított part menti kereskedelemnek, a mezőgazdasági termelés lecsökkent, a filoxéra tönkretette a szőlőterületeket. Mindezek következménye a tömeges kivándorlás, a szigetvilág elnéptelenedése. Dalmácia a Monarchia szétesése után részben Olaszország, illetve a későbbi Jugoszlávia része lett, 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. E viharos történettel rendelkező táj ma Európa egyik legszebb, természeti és kulturális értékekben egyaránt bővelkedő vidéke, sokunk számára kedvelt úticél.
(a szerző felvételei)
Hozzászólások