Bajorországi kirándulások 2. München

A Károly kapu

Németország egyik legszebb és legkellemesebb hangulatú nagyvárosát, az Isar folyó partján elterülő Münchent, Henrik herceg alapította ezer évvel ezelőtt. A XIII. században hercegi, majd alig száz évvel később császári székhely lett. Az évszázadok folyamán jelentősége egyre növekedett, 1806-ban az önálló bajor királyság központja lett. A huszadik században igen viharos történelme volt: 1919-ben itt kiáltották ki a rövid életű Bajor Köztársaságot, itt zajlottak Hitler első szervezkedései, 1938-ban a városban írták alá a Müncheni Egyezményt. A háború utáni évtizedek az újjáépítéssel teltek, ennek nagy lendületet adott, hogy 1972-ben itt rendezték a nyári olimpiai játékokat.

A Miasszonyunk-templom

Sétánkat a belváros nyugati végén, a Karlsplatzon kezdjük. Közepén nagy szökőkút ontja a vizet, a tér jellegzetes épülete az igazságügyi palota. A Károly kaput átlépve, a főtérre vezető Neuhauser Strassén haladunk tovább. Az utca első szakaszán két templom is áll egymás közelében. Az első a kétszintes Polgárterem, melynek alsó szintjén kis kápolna található, felső szintje a müncheni urak és polgárok egyesületének tanácskozóterme volt; a második a Mihály templom, a jezsuita rend híres főtemploma.

A városháza részlete

München jelképe a kéttornyú Miasszonyunk-templom. A vörös téglából épült remekműhöz a görbe Augustinersrtassén jutunk el. A templom építőmestere a legenda szerint az ördöggel szövetkezett – az ördög több alkalommal is eljött érte, de a mester mindig arra hivatkozott, hogy még nincsen készen a mű, az ablakok hiányoznak. Hogy az ördög mit láthatott, azt mi is megtapasztalhatjuk: „lábnyoma” a főbejárat mögött látható a padlón, innen az oldalsó ablakok egyikét sem látni, mivel az oszlopok mindegyiket eltakarják.

A Viktualienmarkt

A város főterének meghatározó épülete a városháza. A neogótikus épület 1908-ra készült el, tornyában minden nap 11 órakor órajáték kezdődik – szemtanúi lehetünk V. Vilmos hetedhéthatárra szóló lakodalmának az életnagyságú, mozgó bábfigurák előadásában. A tér keleti felén áll a régi városháza; érdekesség, hogy a tövében a veronai Júlia-szobor másolata látható. A régi városháza melletti Péter-templom 96 méter magas tornyából lenyűgöző panoráma tárul elénk. A templomtól egy utcányira találjuk a hangulatos kis teret, a Viktualienmarkt-ot, München zöldségpiacát.

A Hofbräuhaus

A főtértől északi irányba vezető utcán juthatunk el a régi királyi vár középkori épületéhez, majd a firenzei Palazzo Pitti mintájára épült királyi palotához. A palota mellett kisebb park terül el. A müncheni kastélyokkal két hét múlva közelebbről is megismerkedünk. A közelben található a híres Hofbräuhaus, az udvari sörfőzde. Aki ide nem tér be egy sörre, nem is mondhatja hogy járt Münchenben!

(a szerző felvételei)

Következő rész

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.