Szépirodalmi folyóirat
Novemberben kaptam egy e-mailt a következő szöveggel: Bejegyzés a Héthatár-vendégkönyvbe – Egyike a legolvashatóbb internetes magazinoknak. Nem kis irigységgel „lapozok” benne és azon töröm a fejem, hogyan tudnám munkatársait elcsábítani. Na nem úgy örökbe, hanem csak kis kirándulásra a Kaláka Szépirodalmi Folyóirat oldalaira. Bűnös gondolataimért bocsánatért esedezem. Kaskötő István, kiadó-szerkesztő Kanadából.
Ez a bejegyzés elindította azt a kapcsolatot, amely révén az internetes folyóirat és a nyomtatásban is megjelenő Hetedhéthatár új baráti közösségre talált, és ezentúl egymást erősítjük. Az egymásra találásban a Bilbaóban élő Hajdú Mónikának volt szerepe – köszönet érte.
A Kaláka kiadó-szerkesztője, Kaskötő István bár színésznek indult, de dramaturgként végzett a Színművészeti Főiskolán 1955-ben. A békéscsabai színházhoz került, felesége ugyanott lett koreográfus. Majd 1956-ban mindketten elhagyták Magyarországot. Kaskötő István Kanadában nem a művészi pályán boldogult – bár nem szakadt el tőle, hiszen 1965-ben drámai díjat nyert egy félórás filmjével a San Francisco-i Nemzetközi Filmfesztiválon. Más területről biztosította a családja megélhetését. (Következő számunkban közöljük Az életrajz… című írását, ugyanezen az oldalon.)
A Kaláka első száma 2002. október 20-án jelent meg. Azóta minden hónap 20. napján már olvasható az új Kaláka az interneten. A közös nyelv, a magyar hozta össze a szerzőket, és ugyanez hozza össze az olvasókat szerte a világból. Az internetes folyóirat rendkívül szép megjelenésű, jól áttekinthető. A kapcsolatfelvétel óta a Hetedhéthatár szerzői közül Hegedüs Sándor, Kéri Katalin, Kocsis József és Füredi Ferenc alkotásai kaptak helyet a Kalákában. A Hetedhéthatár – a 32 oldal fizikai korlátja miatt – eddig csak Lelkes Miklós két versét közölte, de mint jeleztük, következő számunkban is lesz Kalákás anyag. Olvasóinkat arra buzdítjuk, hogy látogassanak el a Kaláka web-oldalára, a www.kalaka.com címre. Kedvcsinálóként a Kaláka februári számából közöljük az alábbiakat.
Lelkes Miklós
Aprócska tűnődések
(részlet)
Szamóca
A szamóca a földieper szerény viszonyok között éldegélő rokona. Jó példát ad arra, hogy egy-egy tulajdonság egyszerre lehet kedvező és kedvezőtlen – nézőpont szerint, de akár ugyanabból a nézőpontból is, kétfelé tekintgetve. A jól megtermett földieper méreteihez képest a szamóca meglepően kicsi, de kedvelem, mert édes és üdít, és mert ahol a szamóca van, az erdőben, ott nincs földieper-ágyás az ágyában lustálkodó földieperrel, másrészt nem kedvelem, mert olyan kis semmiség, megennék belőle egy staniclival amikor, mondjuk, csak három szemet találtam. Továbbá: a szamócát kedvelem, mert játékosan bújik el zöld levelei alá, gyermekkorom idézi, a vidám hangulatot, bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecskét, azaz itt csak levelecske a földön – de miért bújsz el olyan nagyon te kis piros semmiség, hogy nem talállak?! Nos, ebből a szempontból nem kedvellek, túl sokat kell lehajolnom érted, kis semmiért, még nagyobb baj, hogy többnyire a semmiért, mert szamóca sehol. A hajlongás, mozgás, persze, kell a testnek, az egészséges – de azért sok, ami sok!
Körte
A körte, ellentétben a villanykörtével, nem világít, ha felgyújták a villanyt, viszont ezt nem szabad zokon venni tőle, mert a villanykörte sem világít, ha felgyújtják a körtét. Egy – egy.
Az almához hasonlóan körte is sokféle van: kicsi, közepes méretű, nagy, sárga, barna, édes, félédes, savanyú, félsavanyú. Erdei rokona a vadkörte, másnéven vackor, ez is hasonlít egyes emberekre: ha érett, akkor se jó.Az éretlen vackor viszont értékesen felhasználható volna, ugyanis savtartalma összehúzza a szájat, ezért egyes politikusoknál gyógyszerként lehetne alkalmazni szájösszehúzásra, mielőtt még kinyitnák a szájukat.Ez lenne az igazi prevenció népegészségügyi programunkban! Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ezért felvehetné a vackort a támogatott gyógyszerek listájára, de, sajnos, ettől egyelőre elzárkózik.
Sárgarépa
A sárgarépa a rézbőrű indián színére hasonlít és talán abban is van némi hasonlóság kettejük között, hogy volt idő amikor az indiánokat a fehérrépák „aprították, mint a répát”. Ettől ugyan az indiánok nem lettek apróbbak, de számuk erősen megfogyatkozott.
Gyermekkoromban időnként sárgarépafőzelékkel is kínoztak. Ráadásul ravasz módon azzal kecsegtettek, hogy, ha megeszem, szépen tudok majd fütyörészni. Ez afféle félbecsapás volt, mert csak félig hittem el, viszont hasznos, mert megkezdte az előkészítést az élet teljesebb becsapásaira.
E túl zsenge ifjúkorban nem tudtam még, hogy a sárgarépa a karotintól sárga, amely az A vitamin előanyaga. Ezzel a nemtudással valószínűleg nem sokat veszítettem, mivel, ha tudom, akkor sem eszem szívesebben, csak az előbbi, tudatlan immel-ámmal.
Kamarás Klára
Első látásra
(Vers, férfihangra)
Nagy kosárban hozták az ételt
az értekezlet szünetében,
te meg az ajtószárnak dőlve
álltál egyedül… jól emlékszem.
Nem a pogácsa, nem az alma,
sem kebled két kis büszke halma
tűnt fel nekem
ott hirtelen,
csak a szemed, a villódzó tekintet,
mint a gepárdé, mikor széttekintget
a gazellák legelő csapatán,
s felméri menten, melyik könnyű préda,
hogy éhét elolthassa még ma…
Az a zsákmányleső, szakértő szempár
lesből kereste, ki a védtelen…
s már tudtam, te leszel a végzetem!
Másodjára az ajkad vettem észre,
mikor a piros almát felemelted.
Nem almát… áldozati állat
torkát harapja át így a vadállat.
Nem bántam volna, tán halálra marva,
ó bár csak én lehetnék az az alma…
Szóljon hozzá!