A szakmám az életem
Az úgy kezdődött, hogy egy ceglédi fiatalember a helyi vasutas sportegyesületben vívott és törzstagja volt a természetjárók szakosztályának. Akkoriban könnyű volt a dolguk, ingyen utazhattak, szerte e hazában. Bejárták a Mátrától a Bükkön keresztül a Mecsekig hazánk hegyvidékeit. Ez utóbbi hegyvonulatot különösen szívébe zárta Farkas Attila, a síkvidéken nevelkedett fiú. Elvarázsolta a táj, a fák, az erdő csodálatos élővilága, hát nem volt kérdéses a pályaválasztás. A soproni erdészeti egyetemen tanult, és szerzett erdőmérnöki diplomát, 1970-ben.
Már akkor az motoszkált benne, hogy mással is meg kellene ismertetni mindazt a szépet és hasznosat, amit a természet nyújt az embernek. Tanári állásra pályázott Szegeden, az erdészeti technikumban, de ott inkább erdőmérnöki gyakorlattal rendelkezőket kerestek, így hát Baranya felé vette az irányt. A vajszlói erdészetnél kapott munkát, kissé távolabb az áhított Mecsektől. Nem ez volt az igazi, viszonylag sík terület, a Dráva menti ártéri erdők, a zömmel gépészeti feladatok nem jelentették az álmok netovábbját. Ám nem volt haszontalan ez a kitérő, mert itt ismerte meg tanárnő feleségét, itt született lánya, majd fia. Ahogy cseperedtek a gyerekek, szóba került a továbbtanulás, erős lett a késztetés, hogy irány Pécs.
1980-ban az erdőrendezőséghez került, öt év múlva hívták a Mecseki Erdőgazdasághoz.Ott dolgozott 1999-ig, mígnem egy kullancscsípés és egy súlyos műtét rokkantsági nyugdíjba kényszerítette. Valahol itt jelentkezik a sorsszerűség, felébredhetett egy régóta szunnyadó vágy, a tanítás. Erről az időszakról így beszél:
− Már korábban megkerestek az iparszövetség oktatási központjától, hogy jó lenne, ha faipari, erdészeti ismereteket tanítanék, különféle szakmásító tanfolyamokon. Akkor még lekötött a munkám, nem vállalhattam. Mikor hirtelen megnőtt a szabadidőm, én jelentkeztem, és jószívvel fogadtak.
− Mit tanít?
− Elméletet és gyakorlatot egyaránt. Motoros fűrész kezelést, fakitermelést, erdőművelést, munkavédelmet és környezetvédelmet.
− Ha már a környezetvédelemnél tartunk, sokan aggódnak a környezet megóvásáért.
− Az aggódás kevés. Sokoldalú szemléletváltásra van szükség, és sok pénzre. Ma még mindkettőben hiányt szenvedünk. Például nagyon sok erdő magántulajdonba került, a tulajdonosok rövidtávú érdeke, hogy minél előbb, minél nagyobb hasznot hozzon az erdő. Olcsó munkaerőt foglalkoztatnak, közöttük elvétve akad képzett szakember. Ezért is örülök a tanítás lehetőségének. Ami a környezet kímélését illeti, egy régi vágyam vált valóra a pécsi hőerőmű biomassza programjával. Újratermelhető, környezetkímélő fűtőanyagot használnak majd. A MIOK Kft. felvállalta a szakemberképzést, s ebben nagyon jóleső érzéssel veszek részt.
− Maradt-e kapcsolata a régi szerelemmel, az erdőkkel, hegyekkel?
− Természetesen. A fakitermelés, erdőművelés, csemeteültetés oktatása jórészt kint a terepen történik. Ezenkívül szemléltető eszközöket, fa- és lombmintákat, terméseket gyűjtök, már közeleg a tavasz, lehet gyűjteni a rügymintákat is.
− Milyen a kapcsolata a tanítványokkal?
− Meglehetősen heterogén a hallgatók összetétele. Sok közöttük az alacsonyan képzett ember, vannak közöttük nehezen kezelhetők is, de mindenkivel meg kell találni a megfelelő hangot. Kapcsolatunk egyébként nem korlátozódik az oktatásra. Gyakran kérik a segítségemet valamilyen hivatali ügyintézésben, vagy szociális problémák megoldásában. A múltkor például felhívott egy négy évvel ezelőtti tanítványom, hogy „tanár bácsi, nem tudna valamilyen munkát szerezni a szakmában?” Nos, az ilyenekhez sohasem lehet fáradt, vagy túl elfoglalt az ember.
− Lehet-e párhuzamot vonni a szakmája és a tanítás között?
− Azt mondják, ahány fajta fa, annyiféleképpen viselkedik. Az erdész, erdőmérnök munkáját az minősíti, hogy milyen egészséges erdőt nevel, mekkora értéket állít elő. Valahogy így van ez az oktatásban is. Nálam ez a kettő már elválaszthatatlan.
Hozzászólások