A Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesével, Juhász Judittal, az Antall-kormány egykori szóvivőjével zuglói, Délibáb utcai irodájában beszélgettünk.
Vezérigazgató-helyettes Asszony! Hogyan emlékszik vissza arra az időre, amikor Antall Józsefnek, a III. Magyar Köztársaság első miniszterelnökének szóvivője volt? – Egy személyes vallomást is engedjen meg nekem! Ön a szóvivő hölgyek királynője Magyarországon.
Juhász Judit és Szarvas István
Nagyon szépen köszönöm ezt a személyes elfogultságát, mely egykori kollégának szól, hiszen mi újságíró korunk óta ismerjük egymást – felelte –, bár az Ön nevét nem tudtam sokáig, csak az arcára emlékeztem. Ha egy régi kolléga úgy ítéli meg a kormányszóvivői munkámat, hogy az tiszteletre méltó volt, akkor az csak abból fakadhatott, hogy én is tiszteltem az újságíró kollégákat.
Próbáltam, megértve a sajátos helyzetet, mindig segítségükre lenni és ők ezt tudták is. Igyekeztem korrekt lenni úgy, hogy a kormány érdekeit szolgálva segíthessem a sajtó képviselőit. Ezt persze a sajtó egésze nem méltányolta teljes egyértelműséggel. Azért azt gondolom, hogy a többség úgy emlékszik rám és arra a korszakra, ahogy én. Izgalmas és rendkívül fontos, de nagyon szép korszaka volt magyar közéletnek. Talán a mi szellemi fejlődésünknek is, mert szerintem még azok az újságírók is változtak valamelyest abban az időben, akik nagyon egyértelmű kiállással a másik irányzatot tartották az ország számára fontosnak, vagy saját személyes életükben eredményesnek kifizetődőnek.
Nagyon hálás vagyok a sorsnak azért, hogy Antall József miniszterelnök közelében dolgozhattam a békés rendszerváltás első éveiben, amely sok ellentmondástól és rendkívül nehéz gazdasági és nemzetközi viszonyoktól tépetten, de mégis csak átvezette a jogállamiság, a többpárti demokrácia világába, mely kiinduló pontja egy igazi demokratikus fejlődésnek.
Ebben évekig küzdő társa lenni Antall Józsefnek és sok jó szándékú embernek, számomra rendkívül felemelő és meghatározó volt. Két évtizedes rádiós újságírói munkám után egy egészen más távlatot nyitott meg előttem és más dimenzióit a szakmámnak is.
Az egyik újságíró – amikor véget ért a kormányszóvivői munkám 1994 nyarán –, adott nekem egy kínai követ. Kis festett gömbölyű fekete volt. – Ezt azért hoztam – mondta –, hogy tegye oda az asztalára és mindig nézzen rá, mert ennek a négy évnek a nehézségei is eszébe jutnak, nemcsak a szépségei, s így minden nehézséget el fog felejteni és csak a hiányérzet és a szeretet fogja eltölteni, amikor erre visszagondol. – Én láttam, hogy milyen kemény munka volt és mennyi fájdalom is. Antall József miniszterelnök halála és az utána következő korszak – egyáltalán a betegségének a végig kisérése, az államférfivá érése abban a rövid három évben. Ez ott előttünk zajlott és nagyon erős példát adott arra, nehogy meg akarjunk szökni.
Önök tudták, hogy nem nyerhetnek a következő választáson?
Engedje meg mielőtt válaszolnék kérdésére visszatérjek a kolléga szökéssel kapcsolatos gondolatára. Sokan megszöktek és sok volt a hűtlen és sok volt a gyáva ember azokban az években, ez nem minősítés csak egyszerű tényközlés. Végigcsináltunk valamit a kudarc eleve elszenvedésével, hiszen látszódott, hogy az első kormány nem nyerheti meg a következő választásokat. Már amikor a vége felé jártunk tudtam, hogy ismét újságíró akarok lenni és szeretném folytatni a korábbi munkámat. Azt a négy évet azzal az elszántsággal csináltuk végig, hogy most valamit leteszünk ennek az országnak az asztalára. Ma már ezek a mondatok teljeséggel patetikusnak és tűnnek, pedig mi nagyon komolyan gondoltuk.
Itt térek vissza arra, amit mondott, hogyha a kormányszóvivők közül Ön számontartja az én teljesítményem, örül, amikor találkozunk, akkor ebben az van, hogy nem bántottam meg azokat, akikkel együtt dolgoztam. Munkatársuk lehettem és ezek nagyon nagy és fontos összefüggések, mert nagyon a pillanatnak élnek az emberek. Rendkívül nagy a kíméletlenség. Kollégák között és versenytársak között is méltánytalan rendkívül durva, brutális stílus lett uralkodóvá a közéletben és a médiában.
Érdekelne a véleménye a két kormányszóvivős rendszerről! Helyes az a rendszer, hogy a kérdezés lehetőségét nem egyenlően adják a mostani kormányszóvivők?
Nehéz dolguk lehet a mostani kollégáimnak. A két kormányszóvivő párhuzamos munkája rendkívüli komoly munkamegosztást és nagyon nagy odaadást kíván és a másik iránti figyelmet. Nem ismerem a kormányzati kommunikáció belső rendszerét. Amit én látok az kevés, bevallom őszintén, egyre kevesebb tévét nézek és a híradókat sem. Egy-egy megnyilvánulásuk, vagy ami eljut hozzám a napok folyamán, abból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Igyekeztem nem különbséget tenni a médiumok között. Talán sikerült is valamelyest.
Összehasonlíthatatlanul más volt a helyzet tizenöt évvel ezelőtt. Sem kereskedelmi televíziók nem voltak ilyen nagy számban, sem helyi, közösségi és regionális rádiók. Lényegesen kisebb volt a tülekedés – ha szabad így fogalmaznom – a Parlamentben a politikusok körül, vagy a sajtótájékoztatókon. Nem volt még Internet, hanem faxon küldtük az írásos összefoglalókat. Ezek csütörtök este eljutottak még lapzárta előtt a megyei lapokhoz, s eljutottak az interjúk is talán a reggeli tévéműsorokba, meg a késő estikbe.
Amikor átzuhantam a mikrofon egyik oldaláról a másikba 1990-ben, próbáltam belehelyezkedni egy kis helyi rádió riporterének a lelki állapotába, vagy egy napilap vagy hetilap szerkesztőjébe. Miről is volt szó? Arról, hogy joguk volt az információkhoz és nekünk az volt a hívatásunk és engem azért hívtak a rádió mikrofonja elöl a parlamentbe, hogy segítsek a kormány döntéseit az emberekhez eljutatni, értelmezni, minél több emberrel megismertetni szándékait, döntéseinek hátterét és a rendelkezések lényegét. Nekem az volt az érdekem, hogy egy kis helyi közösség lapjába, vagy televíziójába éppen úgy eljusson a kormányzati üzenet, mint az országos televíziók műsoraiba.
Nem az MTI révén?
Az MTI-nek kitüntetett helye volt természetesen, de minden újságíró arra törekszik, hogy saját kérdést tehessen fel és kaphasson rá választ. Ö szeretné a saját olvasóit személyesen képviselni. Ez harc és küzdelem, mert feszített az idő, nagyon gyors a ránk kényszertett tempó. Nehezen engedi meg a lazulást. Azt hiszem, ha nem is sikerülhet minden alkalommal, de meg kell kísérelni, hogy kiegyensúlyozzuk és a kérdések között ne tegyünk különbséget. Úgy gondolom, hogy ez a szakma etikai szabályai közé tartozik. Nem lehet naponta érvényesíteni, de hosszabb távon egészen biztosan lehet gesztusokat tenni.
Mire gondol?
Lehet egy-egy újságírónak – annak, aki régebben nem jutott szóhoz – valamilyen külön lehetőséget adni, erre sokféle eszköz van. Alapszabály, hogy semmit nem titkolunk el, amit az egyiknek elmondunk, azt el kell mondanunk a többieknek is. Mindenkinek esélyt kell adni, hogy exkluzív kérdést tehessen fel, vagy interjút készítsen.
Nem tudom, hogy helyesen látom-e, de egy kormányszóvivőnek államtitkári rangban célszerű lenni legalább. Egyszer itt volt a török, ö miniszteri rangban volt. Nálunk széles volt a paletta államtitkártól politikai főtanácsadóig. Szerintem az utóbbi kevés, hogy elfogadják a miniszterek partnernek Ön milyen beosztásban tevékenykedett?
Egy ideig helyettes államtitkári kínevezést kaptam, amit aztán módosítottak és a Kormányszóvivői Iroda vezetőjeként szerepeltem. Ez nem sértett engem igazából, ott tanultam meg, sőt már korábban a Magyar Rádióban, hogy nem feltétlenül meghatározó, hogy valaki újságíró, munkatárs, főmunkatárs, irodavezető, vagy alelnök, hanem az, hogy a neve mit jelent és mögötte milyen teljesítmény van. Persze a fizetések, a különböző előjogok, meg a felmentés utáni járandóságok ettől függenek, s ezek is nagyon sokat számítanak. Arra törekedtem, hogy felérjek arra a szintre, amit én elképzeltem, hogy el kell érnem. Nekem nem volt önbizalmam, mert ezt a munkát nagyon sok belső kétségtől gyötörve végeztem el.
Ha visszaemlékszik, rendkívül erős ellenérzés működött a sajtó nagy részében az első szabadon választott kormánnyal szemben. Nagyon komoly politikai ellenszélben dolgoztunk. Nekem a legkisebb gondom az volt, hogy államtitkár vagyok-e vagy helyettes államtitkár, vagy csak úgymond szóvivő. A fő problémám az volt, hogy a nívó a megfelelő legyen, Antall József miniszterelnök elégedett legyen azzal, ahogy mondtam, amit mondtam. Kezdetben az is, hogy engem nőként elfogadjanak. Ilyen politikai poszton nem volt előttem női szóvivő nem csak Magyarországon a világ más országaiban sem, kivétel Palesztina volt. Itt úgy emlékszem a szóvivő hölgy miniszteri rangban volt, most is ott van a közéletben.
Női elődök nélkül voltam kormányszóvivő. Az volt a fő törekvésem, hogy felnőjek ahhoz az ideálhoz, amit kitűztem magamnak. Tudom, hogy eltelt tizenöt év és a világ nagyon sokat változott, sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a mai kormányok a médiának, sokkal nagyobb anyagi erőforrást használnak fel a kommunikációra. Nekem nulla forint volt a költségvetésem, valamelyik kabinet számlájáról kaptunk kávéra, meg vízre pénzt, amit az újságírók kaptak. Mi nem költöttünk tíz- meg százmilliókat kommunikációra. Meg kellett nyerni az újságírókat, jöjjenek el és írják meg ezt meg azt. Egy léptékében sokkal kisebb befektetés volt itt.
Amit ma hallunk elképesztő. Százmilliókat és milliárdokat költenek arra, hogy meggyőzzék az embereket a kormányzat nem túl sikeres lépéseiről. Nem véletlenül mondja azt nem egy elemző, hogy médiapolitizálás és kormányzás van. PR-események és bejelentések sorozata kell, hogy eljusson az emberekhez. Lényeg, hogy egyszerre kell megszerezni az emberi és szakmai rangját valakinek, ha mellé társul egy államtitkári vagy miniszteri poszt, az természetesen még komolyabb nehezéket ad a feladathoz. Vagy hátteret ad, vagy trambulint ad, de mindegy, hogy minek nevezzük.
Azt hiszem az is nagyon fontos, hogy mennyire vállalhatja egy kormányszóvivő azt a politikát, amit képvisel. Úgy gondolom, kell, hogy azonosulni tudjon az értékrenddel, s hogy hiteles legyen az a kormány, amelyet képvisel. Az százszor-ezerszer fontosabb, mint hogy miniszterként vagy gyakornokként viszi a szót.
Ugorjunk egy nagyot időben. 2004-ben érett be a gyümölcse a szervező munkájának és beindult a Magyar Katolikus Rádió, amelynek vezérigazgatója lett. Ez miben különbözik a Magyar Rádiótól? A rádió nem megy ki a divatból?
Azt hiszem, hogy nem megy ki a divatból ez a médium, bár elképedve hallgatom, hogy a fiatalok kis mobiltelefonjaikon néznek videó felvételeket és csak az érdekli őket. Úgy gondolom, hogy mindenki megérik egyszer, így a mai fiatalság is arra, hogy majd rádiót hallgasson. A Magyar Rádióban huszonkét évig dolgozhattam, a legjobb hagyományait, a legnemesebb értékeit próbáltam otthonossá tenni, egy napi 24 órás műsorfolyamatban a hallgatóknak kínálni.
Itt a Magyar Katolikus Rádiónál a vallásos, úgynevezett liturgikus vallásos műsorok csak 10%-a az összes műsornak. A többi az a legnemesebb értelemben vett közszolgálati hírektől az ismeretterjesztésen keresztül a gyermekműsorokból, felnőttirodalomból, zenéből, szórakoztatásból tevődik össze. Egyszóval minden, ami élni segít, minden, ami műveltséget ad, minden, ami tájékoztat, de nem dorongol le. Nem tömi tele a fejed. A helyzetekben segít, de nem akar helyetted gondolkodni és a legkevésbé sem akar megtéríteni, nem akar téged beterelni egy olyan, közösségbe, amiről eddig te nem sokat tudtál, de amelynek életfelfogását a gondolkodását az értékrendjét megismerheted mindabból, amit itt hallasz.
Ez a rádió hirdeti a keresztény tanítást úgy, hogy kicsillan a zenei műsorból éppen úgy, mint Fekete István novellájának felolvasását hallgatva, vagy akár egy-egy elmélkedést, amit időnként én is olvasok. Százötvenféle műsorból az egy perces elmélkedéstől a hírműsoron át a Ferenciek teréről élő irodalmi vetélkedő műsorig, vagy a vasárnapi ajándékkosárig, ami fél 5-től fél 7-ig kívánságműsor. Milyen szép a Játék és muzsika 10 percben utóda, ami itt talált nálunk otthonra, vagy említhetem Deme László professzor úr 30 valahány évig gondozott, a Péchy Blankával indított műsorukat, amelynek címe Beszélni nehéz volt, de a Magyar Rádió nem vállalta, mi Szóról – szóval új címmel a beszédművelők műsorát sugározzuk.
Százötven szakkör van az országban, amely küldi az anyanyelvi rejtvény megfejtéseket. Több mint száz levelet kapunk egy héten megfejtésekkel. Ez azt jelenti, hogy sok gyerekközösségnek fontos még a kiejtésbeli versenyeken való részvétel. Nyári táborokba járnak a gyerekek. A magyar Katolikus Rádiónak kitűzött célja, hogy ne csak közönséget, hanem közösséget teremtsen – mondta el az egykori kormányszóvivő.
Hozzászólások