Repülőnap világszínvonalon • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Repülőnap világszínvonalon

Szekeres Imre (jobbról) és a szerző

Több mint százezer ember vett részt a kecskeméti repülőnapon. Húsz ország hadserege képviseltette magát, a résztvevők 84 légi jármű parádéját láthatták. A magyar repülő fenoménoknak nem volt okuk szégyenkezésre. Bessenyei Péter egyéni műrepülés bemutatója és Veres Zoltáné úgyszintén óriás sikert aratott. Bessenyei a tőle megszokott eleganciával félelmetes dolgokat művelt a levegőben. A Turkish Stars török kötelék bemutatója nagy közönségsiker volt. Szekere Imre szakminiszter mindkét nap ott volt a rendezvényen. Az első nap készséggel válaszolt a Hetedhéthatár kérdéseire.
– Miniszter Úr! Mit jelent önnek, mint szakminiszternek ez a légiparádé?

Sokat jelent, elsősorban örömet. Örülök, hogy sok érdeklődő van, nagyon színpompás a bemutató. Örömmel tölt el, hogy fejlett haderővel rendelkezünk, ez vonatkozik az emberi és léggépi állományra egyaránt. Repülő pilótáink tudják azt, amit a legfejlettebb államok pilótái, gépeink korszerűek. Ez volt az első alkalom a hazai közönség részére, hogy magyar pilóták repültek a svéd Gripen vadászgépeinken.

– Amikor Simonyi Károly, a második magyar űrhajós itt járt Magyarországon, beszéltem Farkas Bertalan tábornok úrral, aki azt mondta, hogy szerinte a következő magyar űrhajós már a Marsra repül. Ön szerint ez mikor lesz és képzik már?

Azt nem tudom megmondani, mikor lesz, mert az űrtechnika fejlődése kiszámíthatatlan. Sokan szívesen vállalkoznának erre a feladatra hazánkban. Azt kell mondanom, én is örömmel felmennék a „vörös bolygóra”.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS