Új baloldali párt lép a porondra 2017-ben
Budapesten, Kőbányán született 1934-ben. A Szent László Gimnáziumban érettségizett 1952-ben. A Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakát végezte el (1952-57). 1957-64 között fűtésszerelő, konzervgyári és építőipari munkás. 1964-től szabadfoglalkozású. 1983-tól a Ludas Matyi, 1984-től pedig a Magyar Nemzet munkatársa, 1955-től irodalmi folyóiratokban elbeszélései jelennek meg. Kitüntetései: József Attila díj (1973, 1978), Kossuth-díj (1983), Karinthy-gyűrű, Nagy Lajos Díj(1994), Demény Pál-emlékérem(1995). Megjelent köteteinek száma 77. (Szerzői becslés, mert sem ő, sem az Urbis Kiadó igazgatója nem válaszolt kérdésemre, mikor a megjelent kötetek számát firtattam.)
Moldovával Az utolsó töltény 4. sajtóbemutatóján beszélgettem. A negyedik kötet Komlóról szól. 1971-ben már írt egy szociográfiát Tisztelet Komlónak címmel. Így ír az Üdvözlet az olvasónak! részben: „Először 1955 májusában, 21 éves koromban mentem le ebbe a baranyai bányászvárosba. Nevét korábban csak toborzó plakátokból ismertem: »Jöjjetek Komlóra építeni szocialista hazánkat! Várnak a komlói széncsata hősei!« … Hirtelen indulatomban szántam rá magam, hogy leutazzam ide, akkoriban jelent meg az első novellám nyomtatásban, botrány tört ki körülötte, és én egy időre ki akartam lépni élt és volt világomból. Néhány hónapot dolgoztam is Kossuth-bányán. Utoljára 2004 decemberében, már túl a hetvenedik évemen jártam lent, körülnézni, úgy lehet, búcsúzkodni.”
A beszélgetés közlése előtt néhány gondolat a korábban megjelent három kötetről. A második kötet végén található recenzióban így ír a szerző: „Az utam lassan kifelé vezet a világból. Általában az érkező szokott ajándékot hozni, most én, a távozni készülő nyújtok át egy „prezent”-et: önéletrajzom első két kötetét, mely harmincéves koromig foglalja össze a velem történteket − haraggal és vállalt elfogultsággal a nagyobb rész érdekében. Szereplőimet nem bujtatom kezdőbetűk fedezékébe, saját nevükön jelennek meg. Ha lesz erőm, talán még folytatom.” Nézzük a harmadik kötet recenziójából néhány sort: „Mikor Az utolsó töltény második kötete után kitettem a pontot, korántsem voltam biztos benne, hogy folytatom önéletrajzi töredékeimet. Becsvágy engem már nem hajt, nem érdekel, hogy 75 vagy 76 könyv marad utánam. Számos kétség nyomasztott: nem válik-e nevetségessé már maga a cím is? Utolsó tölténye általában csak egy szokott lenni az embernek, nekem pedig három is lapulna a táramban, valóságos sorozat.” Majd később így folytatja „ez a harmadik kötet életemnek az 1963-tól 1968-ig tartó időszakát írja le. Az események két kristályosodási pont körül rendeződnek, az egyik politikai: Csehszlovákia megszállása a Varsói Szerződés csapatai által. A másik érzelmi természetű: egy éveken átívelő szerelem története.”
A kötet elején egy kritikust idéz, aki arról ír, hogy 1980-ig sok kritika jelent meg könyveiről, de a nyolcvanas években egy sem. Moldova ezt írja: „Megjegyezhetném, hogy ezen évtized alatt a könyveim négy-ötmillió példányban jelentek meg és fogytak el, de miként az áldásba, úgy az átokba sem illik tekintetünket felemelve belenézni. Az idők múltával egyre kevésbé igénylem azt, hogy az ítészek foglalkozzanak velem. Már ötven éve járom ezt a pályát, de még egyetlen komolyan vehető kritikát nem írtak rólam, sem jót, sem rosszat – mindegyikük »szigetelésén« átüt a politika vagy a személyi alapon álló elfogultság.”
A könyv egyik fejezetében a következőt írja: „Így számadást készítve elmúlt éveimről azt kell konstatálnom, hogy soha nem alakultak ki az életemet meghatározó vagy akár csak hosszabb időszakot átívelő baráti kapcsolataim…” Majd így folytatja: „Ha soha nem hívok fel senkit olyankor, amikor úgy érzem »nem bírom ki anélkül, hogy felhívjak valakit és segítséget kérjek tőle, akkor nekem is jogom van elvárni, hogy engem se hívjon fel senki, ha ilyen helyzetbe kerül«. Ez szerintem egy embertelen, de tisztességes álláspont, ki-ki gondolja meg, hogy elfogadja vagy elveti.”
Nem könnyű veled interjút készíteni!
Moldova: Szerintem nagyon könnyű.
Elolvastam a korábban megjelent Az utolsó töltény három kötetét. Felkészültem. Ezek a könyvek mások, mint az eddigiek. Úgy érzem, hogy értem a „mestert”. Eddig nem értettem.
Moldova: Majd fogok kérdezni. Egy csomó dolgot nem értek magamban.
Ezek a művek más szempontból íródtak, mint az eddigiek. Nem is emlékszem hasonló műre, ahol a főhős, aki maga az író, ennyire őszintén és negatívan írna magáról. Jól látom a dolgokat?
Ha igazat akar írni, akkor kénytelen. Csak az angyalok szellentése parfüm szagú. Az ember tele van hibával. Ki kell ürítened a lelkedet. Egy önéletrajzban van piszok és kosz is, mindenkinél változó arányban. Tökéletes makulátlan figurákat szeretnék látni, de nem láttam soha. Amikor leültem írni, nem volt olyan szándékom, hogy irgalmas leszek akár magamhoz, akár azokhoz, akiket annyira szerettem. Gondolok itt anyámra, testvéremre, nagyapámra. Nem rágalmazok senkit, az igazat írom.
Moldova sokszor megsért embereket a könyvben, az életben. Be kell vallanom, volt amikor én is megsértődtem. Ezeknek a könyveknek az elolvasása után másként tekintek Modova Györgyre. Ez a viszontagságos életút sok mindenre válasz. Aki Moldovát igazán érteni, ismerni szeretné, el kell olvasnia! Ebben a könyvben foglalkozol nőügyeiddel, ezeket is nagyon finoman írod meg. Ebben sem vagy kíméletes, sem magaddal, sem férfitársaiddal, akiknek nevét is megemlíted. Tudatosan sérted meg őket?
Ki kell, hogy javítsalak, ezek nem nőügyek, hanem szerelmek, szerelmi kísérletek. Ami a férfitársak megsértését illeti, ez volt az igazság. Még senki nem reklamált, nem kellett Canossát járnom. Különben engem nem érdekel ezeknek az embereknek a véleménye. Nekem más a világom, azoknak a véleménye számít, akikkel együtt élek.
Azt írod az egyik könyvedben, megbántad, hogy elfogadtad 1983-ban a Kossuth-díjat. Miért?
A lányom felvételénél az egyetemen negatívumnak számított.
Kíváncsi lennék, hogy ezek a könyvek, mint általában a regények, mennyire igazak? Egyik kedvenc Moldova-könyvemben, „Akit a múzsa fenéken csókolt…” címűben írod, hogy nem árt egy kicsit kiszínezni a történetet.
Ezek a könyvek nem regények, ez önéletrajz, 101%-ig igaz. Ha ilyet ki tudnék találni, amit ezekben a könyvekben leírtam, messze tehetségesebb lennék, mint amilyen vagyok.
Amikor olvasom a könyveidet, néha előre mész az időben szinte napjainkig. Ez tudatos?
Igen. Nézd, amikor elindul egy cselekményfolyam, egyrészt nem tudom, meddig élek.
Mivel készültél belőlem, legalább ezt közölhetnéd velem… 72. évemben járok, nem szándékom meghalni, de túléltem a magyar átlagkort. Elképzelhető, hogy nem jutok el odáig, hogy azt a cselekménysort a 13. vagy 66. kötetben befejezem. Ezért, ha nagyon fontosnak érzem, elnézést kérek, időben előreszaladok és befejezem.
Miről fog szólni az ötödik és a hatodik kötet?
Az ötödik kötet a megfigyelésem, amely 1974-től 1989-ig tartott. Ez idő alatt 300 oldalt írtak rólam. Ebben az időben hivatalos úton voltam Kubában és a Szovjetunióban, és az egyik barátom Kardos György volt, a Magvető igazgatója Ezután a hatodik kötetben visszatérek a Puskás-ügyre, amelyről 1983-ban írtam könyvet, és a sportra…
Ahogy mész előre az időben, egyre érdekesebb lesz: olyanokról írsz, akiket személyesen ismerek. Én már nagyon várom azt a történést, amikor együtt voltam veled a Fészekben.
Arra gondolsz, amikor Horn Gyula volt ott?
Igen. Akkor nagyon beolvastál ezen a zártkörű beszélgetésen a miniszterelnöknek. Később valahol szó szerint leírtad, ami ott elhangzott, és nem is jegyzeteltél. Van egy mondásod: ha rövid az eszed, legyen nálad a noteszed.
Ezek szerint te jegyzeteltél, neked ott volt a noteszed és felírtad. Akkor majd elkérem tőled, ha odaérek, hátha ötletet meríthetek belőle. Ne ijedj meg, csak kölcsön kérem.
Azt tudod, hogy én intéztem el, hogy Kökény Mihály ex szakminiszter vitázzon veled az egészségügyről megjelent könyvedről?
Szó sincs róla, azt a Gyárfás intézte a Napkeltéből. Azt mondtam neki, hogy nem megyek tv-vitára, hogy jövök ahhoz, hogy egy orvos miniszterrel vitatkozzam az én két faiskolámmal…
Az igazság az, hogy én szóltam a miniszter úrnak a parlamentben, és utána hívtak fel téged a minisztériumból.
Jó, elhiszem.
Én úgy értékeltem, hogy döntetlen volt.
Szó sincs róla, én voltam a győztes. Háromszor hívtak a tv-be. Egy hétig beszéltek róla. Nem nagy dicsőség egy szocialista minisztert legyőzni.
Viszont lenne egy dolog, amit kérnék: szeretném, ha megírnád azt, hogy az egész baloldali irodalom eltűri, hogy a múlt század második felének egyik legnagyobb költőjét, Ladányi Mihályt elfelejtsék. A Misiről tíz éve nem jelent meg egy sor sem. Urbán Tamás barátomat és kiadómat négy évig agitáltam és saját pénzén megjelenteti, hangsúlyozom, nem párt-alapítványi pénzből. Valahogy így mélyen lelepleződik az MSZP baloldalisága. Mindenben a tőke, az összejátszás a tőkével szerepel. Nem tudnak olyan Ladányi-verset találni, ami ne szólna ellenük.
Ma a sajtótájékoztatón azt mondtad, az sem jó, ha az MSZP nyer, az sem, ha a FIDESZ. Akkor mi a megfelelő?
Egyik sem jó. Mindkettőnek el kellene tűnnie. Azt mondta az egyik szocialistának nevezett filozófus, hogy Lenin és Sztálin 1917-es forradalma száz évre vetette vissza a szocializmust. 2017-ben lejár a száz év és jön egy új baloldali párt. Nem azért, mert valaki akarja, hanem mert a nyomor rákényszeríti ennek megalakulására az embereket, hogy saját érdekvédelmi szervüket kialakítsák. Ennek a pártnak a kezét lentről a sírból is feljövök és megszorítom.
Hozzászólások