Keresgélem a szavakat, mit is szabad, mit illik mondani? Tulajdonképpen mindegy, ennek már úgy sincs jelentősége.
Hétfőn reggel éles telefon csengés vert fel gondolataimból. Öregedő életemben a korai hívás általában már nem sok jót ígér.
Kiss Karcsi bácsi a "Nádoros" gyerekekkel
Sajnos így volt ez most is. Egy kedves régi barátom hívott. Tompán visszhangzottak szavai a telefonban: szeretett barátom, mesterem, Kiss Karcsi, a Nádor Szálloda legendája nincs többé velünk.
Utóbbi heteit már kórházban élte. Várható volt a katasztrófa, de az ember furcsa lény, az utolsó pillanatig remél.
Karcsit városszerte nagyon sokan ismerték, rengetegen szerették.
Most bizonyára jön a temetés, a protokoll. Olyan mindegy ez már, de a világnak már csak ilyen a természete. Szavak, szónoklatok, méltatások… A további úton azonban már egyedül kell mindenkinek továbbmenni. Az útipoggyászban csak a legszükségesebbek maradnak, a földi életünk cselekedetei. Jók és rosszak egyaránt. És a végső bíró asztalán ott áll a senki által nem befolyásolható mérleg!
Én most Kiss Karcsiról, az apai jó barátról szeretnék néhány gondolatot leírni.
1957. augusztus 15-én léptem át a Nádor Szálloda sokat koptatott márvány küszöbét. Álmélkodó szemeim előtt egy csodavilág elevenedett meg. Minden új, csillogó, de egyben félelmetes is volt számomra. És ekkor egy apró, mosolygó kis ember lépett hozzám: „Örülünk, hogy jöttél kis Trebbin, már vártunk”. Ez volt Karcsi bácsival az első találkozásom.
Kiss Karcsi Szabó Dezső mesterszakács társaságában
Azután mindkettőnk számára küzdelmes évek következtek. Karcsi bácsi számára – teljesen megérdemelten – egy nagyszerű vendéglátó szakmai karrier tárta szélesre kapuit. Szakmai és emberi elismerések, kitüntetések kísérték ezt az utat. Én pedig egyre jobban elszürkültem. Be kellett látnom, hogy a vendéglátást nem a számomra találták ki. Édesapám, a Nádor Szálloda igazgatóhelyettese, Karcsi bácsi egyik legjobb barátja, hiába próbált lebeszélni. Megkezdődött évtizedes menekülésem a szakmából…
Azután hosszú, igen hosszú idő múlt el. Az elkerülhetetlen öregedés ismét egy táborba hozott össze bennünket. A nyugdíjas évek egyhangúsága ellen küzdve megszületett a Nádor Szállodáról megírt könyvem. Természetesen ennek egyik alkotó múzsája, tanácsadója csakis Kiss Karcsi lehetett. A Kis-postavölgyi szőlő csendjében szövődött azután történetté ez az igaz mese.
Ezeknek a délutánoknak a felejthetetlenségét pecsételte meg Karcsi bácsi híres – vagy talán hírhedt – borocskája.
Pár héttel ezelőtt kaptam az üzenetet. Kiss Karcsi kórházba került és látni szeretne. Pontosan tudtam, mit jelent ez. Búcsú tőlem és a bealkonyodó élettől.
Kedves Karcsi! Első megdöbbenésemben ilyen szomorú gondolatok születtek meg a számítógépem klaviatúráján.
Tudom, hogy most valamelyik bárányfelhő szélén ülve feddően csóválod fejedet. Mik ezek a szomorú gondolatok?
„Az élet szép… tenéked magyarázzam?”
Kedves öreg barátom, Isten veled, nyugodj békében.
Könnyes szemmel és őszinte baráti szeretettel, gondol rád: Trebbin Ágost
Hozzászólások