Svédest a Nádor Szállodában

A nagyvilág napjainkban szélesre tárja kapuit az utazásra vágyók előtt. A lehetőségeknek gyakorlatilag csak a pénztárcánk állapota szab bizonyos határokat. Eljuthatunk a föld bármely nagyvárosába, szebbnél-szebb tájakkal ismerkedhetünk meg. Luxus hoteleknek lehetünk vendégei, ahol – na nem ingyen – még a kívánságainkat is kitalálják.

Ma már nem lep meg senkit, hogy ezekben a világvárosi szállodákban svédrendszerű étkezési formában (a reggelit egész biztosan) kapjuk meg a legkitűnőbb gasztronómiai szolgáltatásokat.

Az 1970-es években ez – az akkoriban hazánkban még újdonságnak számító – kiszolgálási forma a pécsi vendéglátás gyakorlatában még teljesen ismeretlennek számított.

1967. őszén új igazgatót kapott a patinás pécsi Nádor Szálloda, az akkor 26 éves dr. Bolgár Andrást.

A konzervatív vendéglátó tradíciókat ápoló Kenedi Mihály igazgató után, ez a kedves és megnyerő modorú fővárosi fiatalember dinamikus lendületet és magasabb szakmai színtű, korszerű vendéglátást hozott a régi falak közé.

Sok szakmai és emberi epizódra emlékszem vissza ebből az időből. Most talán számomra a legizgalmasabbat említeném, az első svédrendszerű vacsoraestet a pécsi Nádor Szállodában.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy emlékeim felfrissítésében a „Dunántúli Napló” is segítségemre sietett, ugyanis napilapunk is képviseltette magát ezen a nevezetes eseményen.

Már ott is vagyunk 1970. január 16-án Rab Feri segítségével a legendás Nádor étteremben.

Először is Dr. Bolgár András igazgató úr szavait idézném:

„A vacsoraest célja, hogy egy évben egyszer a törzsvendégek közelebbről is megismerkedjenek azokkal a dolgozókkal, akiknek főztjét fogyasztják. E kedves találkozó fejében pedig szakácsaink tehetségüknek, képességüknek szinte maximumát nyújtják. És persze az sem árt, ha a törzsvendégek évi egy alkalommal közösen töltenek el egy szép, jó emlékű estét!”

Na, de térjünk át a részletekre:

„A kupola alatt négyzet-alakzatban állították fel az asztalokat. Ezekre helyezik el a hideg és melegtálas ételeket. Pontosan 24 féle készítményt olvasok le a meghívó „menükártyájáról”, közte ilyeneket: kocsonyázott jérce, hideg fogas, tűzdelt őzfilé áfonyával, aztán „velővel töltött steak hálóban” és egyebek.”

„Nyolckor kezdődött a vacsora. A svéd-rendszer ez: az asztalok övezte „négyszögben” álltak a szakácsok, és közvetlenül ők adagolták, kívánság szerint az ételeket a vendégeknek. Akinek valami nem ízlett, mindjárt szidhatta a szakácsot szemtől szemben. De erre nem került sor, mert már a svédasztal színes, szép látványa is egyszerűen lenyűgözte a vendégeket. Az ízekről… aztán nem is beszélve.”

Persze akadtak bőven derűs epizódok is. Talán egyet ezek közül felelevenítenék: a svédasztal dísze egy sült malac volt. Az egyik vendég, aki szó szerint értelmezte, hogy adott kedvezményes kuponért mindenki azt és annyit ehet, amennyit óhajt, hatalmas aktatáskával érkezett. Belapátolta a boldogtalan sült malacot és távozott.

Engedjék meg a szíves olvasók, hogy néhány fényképpel visszavarázsoljam Őket a Nádor Szálló törzsvendég fogadására, az első – de nem utolsó – svédestre, ahol ez volt a legfőbb jelszó:

„Mindent a vendégért!”