A Nádor Söröző • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

A Nádor Söröző


Egyik kedves „Hetedhéthatár” olvasó említette, hogy szívesen olvasna az egykori Nádor Sörözőről. Mondom egykori, mivel a Nádor Szálloda 1988 óta zárva van, és remény sincs rá, hogy a közeljövőben kinyisson.

Egy rövid kis történelem:

Az első söröző a Nádor Szálloda Vendégfogadó egységeként 1846. őszén fogadott először vendégeket.

Külön Nádor Söröző történelemről nem lehet beszélni. A Nádor mindenkor egységes komplexum volt, amelynek a söröző fontos része volt.

1902-ben Schlauch Imre tervei alapján az épület teljes átépítésre került. A Nádor Szálloda életében különböző tulajdonosok és bérlők váltogatták egymást. Talán csak néhányat említenék meg a jelentősebbek közül. Az „első” Nádor tulajdonosai az építtető Schönherr család és örökösei voltak. 1918-ig az övék volt a Széchenyi téri szálloda. Ebben az évben a kitűnő vendéglátó szakember hírében álló Szigeti Ede vette meg a családtól a szállodát. Ő vitte azután a Nádort az 1920-as évek közepéig, csődbe jutása után pedig a Dunántúli Szállodai és Élelmiszerüzemi Rt. olvasztotta magába.

Az 1930-as évek hatalmas gazdasági válságai alaposan megviselték a pécsi vendéglátóipart is. Csak a tőkeerős cégek tudtak talpon maradni. 1933-ban a Nádor Szálloda is árverés alá került, amelyet azután a Pécsi Pannónia Sörfőző Rt. vásárolt meg. A sörgyár nagyon sok mindent tett a Nádorért, és különösen szívügye volt a Nádor Söröző. Jelentős összeget fordítottak a rossz állapotban lévő épület rekonstrukciójára. Az 1930-as évek végén kapta meg a Söröző azt a nagyszerű faragott bútorzatot, amely annak idején nagy elismerést váltott ki a pécsi vendégek körében.

A helyi közvélemény úgy tartotta számon a Nádor sörözőt, mint előkelő, de nem túl drága vacsorázó helyet. A cigányzene – és egyéb zene – általában nem zavarta a csendes, békés étkezést.

Azután ismét válságos évek játak a Sörözőre. A nyilas uralom szörnyűséges ideje, majd 1944. november 29-én a szovjet bevonulás.

A Nádor Szállodába a szovjet városparancsnokság szállásolta be magát, és szó se volt róla, hogy civilek is látogathatnák az egységeket. Szerencsére a Söröző berendezésében nem keletkezett jelentősebb kár.

1949. július 1-jén megtörtént a Nádor étterem, a Nádor kávéház és a Nádor söröző államosítása.

1950. december 23-án megnyitott a Nádor Söröző. A berendezés felújítása és rendbetétele terén nagy érdemei voltak Kerekes Róbert „munkás káder” szállodaigazgatónak. A kor igényeinek megfelelően a Söröző talponállóként üzemelt.

1956. május 7-én Kenedi Mihály igazgatósága alatt megszüntették a Sörözőben az állófogyasztást, és II. osztályú besorolást kapott. Sajnos ezzel azonban a régi vendégkör nem tért vissza.

A látogatottság és forgalom szempontjából nem is volt semmi baj, de akkoriban a minőség nem nagyon számított, csak a tervteljesítés.

Óriási forgalom és hatalmas tömegverekedések.

Bizony nehéz volt egy fizetéses napon bejelenteni a zárórát. Irénke, a csinos felszolgáló kislány így mondta be a megmásíthatatlan végszót: „Kocsisok záróra, trógerok fizetni.” És ezen annak idején senkinek sem jutott eszébe megsértődni…

Jómagam 1957. augusztus 15-én lettem a Nádor Szálloda dolgozója. Úgy emlékszem, a személyzet még privát idejében sem látogathatta a Sörözőt, de azért mi – akkori fiatalok – rendszeresen és többször megpróbáltuk.

Nagyon sok jó barátom volt a sörözői pincér kollégák között. Ott volt a hatalmas munkabírású „Milán” Sanyi, Vince Jóska és Jani Laci…

Hát bizony szükség is volt a sörözői pincér jó fizikumára. Az igen távoli konyháról több nehéz tányérral felpakolva, naponta sokszor kellett megtenni a fárasztó utat. Ráadásul a sörözőhöz még galéria is tartozott, amelyhez még plusz hosszú meredek lépcsőket is meg kellett másznia a szegény, – a záróra táján – kimerült felszolgálónak. Szerencsére a söntés már jóval közelebb volt. Itt viszont a sok súlyos, teli söröskorsó tette próbára a pincér állóképességét.

Még sokat-sokat tudnék mesélni erről a legendás időszakról, de sajnos egy rövid cikkbe csak ennyi fért bele.

Egy következő alkalommal a Nádor többi egységéről is szívesen osztom meg emlékeimet a „Hetedhéthatár” olvasótáborával.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS