A Vasváry család

A napokban a pécsi belváros legszebb korzóján, a Király utcában sétálgattam. Sok időm volt, így arra gondoltam újra megnézem a Vasváry ház emeletén berendezett kis emlékszoba-múzeumot. Sajnos nem tehettem, mert – amint megtudtam – már évek óta nincs nyitva. Nagy kár érte, Pécs múltja szegényebb lett egy értékes színfolttal.

Pécs városában a 19. században sok figyelemreméltó, módos polgári család telepedett le. Mindegyikük élete egy-egy családregény. Közülük is külön kiemelt figyelemre tarthat számot, a Tolna vármegyei Bonyhádról Pécsre települt Traiber vaskereskedő család.

1882-ben teljesült a család nagy álma, a Traiber nevet Vasváry névvel cserélték fel. Érdekes ennek a története is: 1882. november 29.-én kelt leiratában I. Ferencz József császár és apostoli király engedélyezte Traiber György vaskereskedőnek és törvényes utódainak, hogy magyar nemességük (előzőleg 1688-ban már megszerezték a magyar nemességet) megtartása mellett nevüket Vasváry-ra változtassák.

Az ősök valamikor a 16. században keltek útra Bajorországból, és hosszú vándorút után Nyugat Magyarországon, a Sopron vármegyei Kőhalmon állapodtak meg. Traiber Lipót még ott született, és onnan költözött át családjával a Tolna vármegyei Bonyhádra, ahol otthont alapítottak. Lipót gyermekei közül Pál Szekszárdon, Imre és János Bonyhádon telepedtek le.

A bonyhádi vaskereskedő Traiber János (1768-1839) egy módos polgár leányát, Kühnel Margitot vette el feleségül.

1810 körül a család részben még Bonyhádon, de elsősorban Pécsett élt. A családfő leányaival (Borbála, Katalin, Antónia, Jusztina) és egyik fiával, Lipóttal Pécsre kötözött. Itt a leányokat módos városi kereskedők, iparosok vették feleségül. A bonyhádi vaskereskedés is megmaradt másik fiai, János és Vince révén.

Traiber János első vaskereskedését 1814-ben nyitotta meg Pécsett, a Főutca 539 sz. (ma Király u. 15 sz.) alatt, az ún. „Hattyú” házban.

„A Hattyú épületet még az apa, Traiber János 1837. október 27-én eladta tízezer pengőforintért vőjének Trixler István szuloki kereskedőnek. Ehelyett két fia: ifjú Traiber János és Lipót testvérek 1840. február 14-én megvették özvegy Rózinger Mátyásné lakatosné szül. Rihmer Magdolna házát.” (Pécsi Napló, 1914. március 8. Cserkúti Adolf: A Vasváry család)

Az új helyen Traiber Lipót vitte tovább a jóforgalmú főutcai vaskereskedést. Ez az üzlet a belváros kiemelkedően kedvező helyén, félúton a Széchenyi téri nagypiac és a Búza téri marhavásártér között igen élénk forgalmat bonyolított le.

A jól berendezett kereskedést és a gazdag árukészletét Traiber Lipót fia, György – miután 1869-ben átvette az üzlet vezetését – jelentős mértékben továbbfejlesztette. Maga a ház képe is megváltozott az 1800-as évek végére. Vasváry György háza pompás főutcai palotává épült át, mely terjedelmes udvari szárnnyal is kibővült.

A korabeli fényképfelvételek mutatják, hogy Vasváry György „Szerszám és Vaskereskedése” Pécs város legjobban felszerelt szaküzletei közé tartozott, amelyet bő áruválasztéka miatt távoli vidékekről is szívesen kerestek fel. Többek véleménye szerint ez az üzlet még a fővárosban is megállta volna a helyét.

Vasváry György szakszerű és szorgalmas üzletvezetése a kereskedést két évtized alatt a pécsi belváros egyik legvirágzóbb üzletévé fejlesztette.

Sajnos Vasváry György amellett, hogy kitűnő üzletembernek számított, meglehetősen különc emberként élte mindennapjait. Két fő szenvedélye volt: a műgyűjtés és a szőlőművelés. A költséges kedvtelések egy idő után – a fő foglalkozásának – a kereskedésnek a rovására mentek.

„A házban s szőlőbeli villájában levő olajfestmények, szobrok, műtárgyak, iparművészeti remekek vagyont értek. Családján kívül ezekben volt minden öröme, minden gyönyörűsége. Sajátságos, rejtélyes lélek, ameteur hajlamokkal, nagyigényű és magas szárnyalású vágyakozással. Az anyagi gondok súlya alatt az utóbbi években műtárgyai legnagyobb részén túladott, s mint szorgalmas szőlősgazda csupán szőlőinek gondozásával foglalkozott s nagyban termelte és árusította a legnemesebb csemegeszőlőt.” (Pécsi Napló, 1905. június 8.).

Zsolnay Teréz (Zsolnay Vilmos leánya) szintén említést tesz Vasváry György vaskereskedő úri „kedvteléseiről”:

„Vasváry nagy csodálója volt a gyár készítményeinek. A villa szobáit, de különösen a nagy fogadószobát számtalan falitál díszítette. Külön e célra asztalokat, falipolcokat, konzolokat és oszlopokat állított fel, amelyeket úgy telezsúfolt vázákkal, hogy egész háza egy rosszul rendezett raktárhoz hasonlított. Vasváry nem volt igazi műgyűjtő, de annál szenvedélyesebb szerző, aki még akkor sem tudott a szenvedélyének ellenállni, amikor ezzel tekintélyes vagyona határait is túllépte.”

Ne szépítsük a dolgot, Vasváry György csúnyán eladósodott. Az összehalmozott hatalmas értékek, festmények, műtárgyak szép sorjában gazdát cseréltek, de a katasztrofális helyzeten ez már nem segíthetett.

Vasváry György 1905. június 7-én, hosszas szenvedés után Pécsett hunyt el.

Halála után egyetlen fia, dr. Vasváry Ferenc jogakadémiai tanár sok adósságot örökölt, ezért nem is nősült meg. Tanári fizetéséből törlesztett, és így tudott csak valamelyest megmenteni maga és nővérei számára az egykor oly hatalmas Vasváry vagyonból.