A pécsi belváros díszkivilágítása

Először is tegyünk egy rövid technika-történeti sétát a város múltjában. Pécsnek sokáig nem volt közvilágítása. A sötét, keskeny, rosszul kikövezett belvárosi utcácskákon az akkori pécsi polgároknak nem nagyon volt esténként sétálgatni való kedvük. Akinek mégis valami halaszthatatlan éjszakai intéznivalója volt, ehhez a merész vállalkozáshoz – ha módos ember volt – felbérelt egy olajlámpácskát vivő szolgát. Amennyiben erre nem tellett, be kellett érni egy saját tulajdonú kis kézi rézlámpával.

A reformkor Pécsett is változásokat hozott. A városi lakosok már nem voltak megelégedve a korai nyugovóra téréssel. Éjszakai mulatozásokra, bálozásra és társasági életre vágytak. Egyszóval a magisztrátusnak komolyan számolnia kellett a közvilágítás anyagi és technikai kérdéseivel.

1844-ben valóra vált a nagy vágyálom, Pécs város tanácsa határozata nyomán megvalósult a közvilágítás. Mintegy 40 darab, oszlopra helyezett olajlámpa vetített pislákoló gyér fényt a történelmi – egykor falakkal körülvett – belvárosi terekre, utcákra.

1847-ben azután neves látogatója volt városunknak. István nádor, hogy Magyarországot megismerje, és magát népszerűvé tegye, látogatást tett Baranya vármegyében. Szeptember 17-én hajón érkezett a fővárosból Mohácsra. Rövid itt tartózkodás után kíséretével együtt tovább kocsikázott Pécs felé, hová tíz órakor érkezett meg:

„Az érkezőt már a város határán kívül fogadták a megyei katonaság és a fáklyás lovasok. A várost kivilágították, mely a jövőknek remek látványt nyújtott. Legjobban kitűnt a sok közül a magasan fekvő vármegyeház és a városház tornya. A hivatalos és ünnepi fogadás a város sorompójánál volt, honnan a kivilágított utcákon keresztül a püspöki palotába hajtattak. A néptömeg nagyobb része a vártemplom előtti téren foglalt állást. István főherceg és Scitovszky kiléptek az erkélyre, hogy a kivilágított sétatér tündéri fényében gyönyörködhessenek, melynél még jobban megnyerte tetszésüket Nagy József eredeti eszméje, ki a téren túl levő kertjében emelkedő nyárfáját világította meg föltűnő modorban, a Pichler-család pedig kerti kioszkját ragyogtatta bengáli fényben.” (Várady Ferenc: Baranya múltja és jelenje)

A városi közvilágítás gázra történő átállításának lehetősége már 1846-ban – Dollinger polgármestersége alatt – felmerült. A város szűkös pénzügyi lehetőségei, majd az 1848-as forradalmi események csak elodázták ezt a fontos kérdést.

A világítás-technika azért városunkban is továbbfejlődött. 1866-ban már petróleum égett a lámpákban.

Múltak az évek, a gázvilágítás bevezetése egyre késett.

Végül is hosszas tárgyalások és megfontolások után egy bécsi cég ajánlatát elfogadva, 1870. július 31-én beindult Pécsett a gázszolgáltatás. Persze ez akkoriban sem jelentette azt, hogy a pécsi utcák fényárban úsztak volna. A gázkandeláberek is csak halvány, sejtelmes, szerény megvilágításra adtak lehetőséget.

1880. szeptemberében ismét magas rangú, előkelő vendéget fogadott a város. I. Ferencz József osztrák császár és magyar apostoli király látogatta meg Pécset.

A fényes külsőségek között megrendezett ünnepi program csúcspontját a belváros kivilágítása képezte. Olvasva az egykori pécsi napilap, a „Pécsi Figyelő” 1880. szeptember 26-i számában megjelent tudósítást, csak bámulattal tölthet el bennünket az a leleményesség, amellyel ezt a nem mindennapi technikai feladatot a városi szakemberek és a lelkes amatőrök megoldották.

„Az ünnepély fénypontját azonban az est beálltával érte el. Leírhatatlan az a hatás, mit a rendkívüli fényes kivilágítás gyakorolt a tömegre, mely a szó szoros értelmében zsúfolásig tölté meg a Széchenyi és Scitovszky tereket, s a püspöki palotához vezető utakat, valamint a Király és Mária utcákat. Tisztelet és elismerés a rendezőségnek s az egyeseknek, mert ily fényes kivilágítást nem csak városunk falai, de bátran elmondhatjuk, hogy provinciális város még nem látott sohasem.

Az egész város valódi fényárban úszott, s hamarjában nem tudjuk elbírálni, a főtemplom impozáns kivilágítása volt-e fenségesebb, vagy pedig a Széchenyi tér?

A főtemplom tetőzeti erkélyén minden apostol szobor lábánál vakító bengáli tűz fénylett, a püspöki palotára néző belső torony tetején meggyújtott bengáli világítás pedig valóban szemkápráztató volt, messze lövellvén az éjbe hatalmas sugarait.

A templom ablakai apró mécsek különböző figuráival emelték nagyszerűségét. A főajtó feletti transzparensnek, mely a király Ő felsége alakját tüntette elő életnagyságban, aláírva következő szavakkal: „Éltesd Isten a királyt, hogy az naggyá tegye magát és e hazát!”

Gaál László úr a székesegyház számtartója valóban csodát művelt a templomnak és terének ily nagyszerű feldíszítésével és kivilágításával. A sétatéren különböző lampionok színvegyülete tette impozánsabbá a tér és a környék panorámáját. A Széchenyi teret körülvevő cserfüzérről, valamint a városi templom kupolája pereméről az ezernyi lampion színvegyülete s a ciszterci rendház ajtaján mécsekből igen leleményesen alakított magyar címer és korona, úgy a városház és takarékpénztári épület valóban pazarfényű kivilágítása lélekemelő látványt nyújtott.

Nem egy idegen intelligens ember ajkairól hallottuk ezen est folyamán: „No ilyesmiről álmodni sem mertem volna, ez meglepően nagyszerű, ez kitűnő, Pécs kitett magáért!”

De nemcsak a város által kivilágított épületek, terek, a székesegyház és a nemzeti kaszinó, melyen két kandeláber, s az egész épület homlokzatán végignyúló különböző nagyságú és színű lampionok szinte meglepő látványt nyújtottak, – hanem magánházak tulajdonosai is egymással nemes vetélkedésre keltek a kivilágítás és transzparensek kiállításában, – költséget nem kímélve járultak hozzá a fényesen nagyszerű éjjeli panorámához, melynek csak a pécsi közönség által rég nem látott felhőtlen ég csillagsátora volt méltó kiegészítése. Kár, hogy a diadalkaput nem lehetett kivilágítani a túl erős szél miatt, mely a kivilágítást erre nézve veszélyessé tehette volna. A Főtér, Iskola utca, Sétatér 1500 lampionjával, a Király utca, tündéri fényben ragyogtak.”

Ma, amikor az éjszakai órákban is szinte nappali fényben tündökölnek a pécsi utcák, már nehezen tudjuk elképzelni azt az örömet és ámulatot, amely 1880-ban a pécsi polgárokat eltöltötte.