(a 70 éves dr. Lenkey Istvánnak)
tudod,
bandukolva teltek el
a kényszer-nehéz,
de azért mégis szép,
örömteli tegnapok,
– igaz együtt siratjuk
az elszáguldott,
tagadhatatlan éveket, –
azért még tudjuk és hisszük
a kissé hamis
vándor-dal éneket…
hallod?
elszorult torokkal
énekel ez a pompás ősz,
– a megfáradt, vén fák
egyenként vesztik el
szín-csodákba szédült,
megfonnyadt leveleiket, –
s bár délben még
megcirógat néha
az októberi,
gyengélkedő napsugár,
valahol már elindult
a hideg, téli szélzúgás.
Elszáradt,
lehullott szirmokat sodor a szél,
vezeklő, remete-utunkon
talán csak néhány
különös dallam kisér,
gyöngyharmat-rózsafűzér csillog
a nyárból ittmaradt,
tökéletes pókháló
sordonykötél-fonalán,
bele kell nyugodnunk:
– Szép volt és mégis tovaszáll…
Ajánlás:
igen, egyszer maghalnak
még az egyenestörzsű,
hatalmas fák is,
– gyökerük az éltető
Földet harapja,
ágas, ősz koronájuk
az Eget tartja, –
egyszer mi is kidőlünk
ebben az Ember-erdőben
valahol,
de nem feledjük,
hogy miből és hogyan lettünk
azzá, akik VAGYUNK,
és tudom, és hiszem,
hogy NEM csiganyál-nyomot
hagyunk…
Mohács, 2011. október hava
Hozzászólások