Levél a múltba
Jó Bátyám!
Jól tudom,
hogy túl messze vagy már,
TÖRTÉNETBEN és IDŐBEN,
– halványak a Szavak,
Évszázad-fák
azóta tövestől kidőltek,-
Takács Szabó Kálmán írásai
Énekel a pompás ősz
tudod,
bandukolva teltek el
a kényszer-nehéz,
de azért mégis szép,
örömteli tegnapok,
– igaz együtt siratjuk
az elszáguldott,
tagadhatatlan éveket, –
azért még tudjuk és hisszük
a kissé hamis
vándor-dal éneket…
Búcsúszavak Rónaky Edithez
Az égen szürke, száguldó felhő-paripák. A városban eső meg szél. Elmentél… Örökre üresen marad egy hely, egy szék…
Kétségbeesett kérdést ordítok Istenhez: miért a jó embereket viszed el, Uram?
Az alkotás szigete – Lírai gondolatok Szigeti Szabó János Arcok című füzetét lapozgatva
Durva indulatok, tolakodó reklámok szennyezik napjainkban a világ szebbik részét. Csak apró szigetek (Szigetik) maradtak kultúrhulladék-mentesek valahol az Élet-óceánon. Szenny nélküli vizek, tiszta szárazföldek… Miközben értelem-sziklákat ostromolnak és törnek szét az önmagunk és mások által tajtékosra felkorbácsolt, szél-üvöltésű hullámok, van egy csendes, nyugodt hely, ahol sima tükör a Tenger, melyből minden életet származtatnak a tudós elmék.
Kártyaparti
tizenkilencre
húztál még egy lapot,
és elvesztettél mindent,
engem,
meg a holnapot,
mert én nem a tök alsó,
hanem a
vörös Ász vagyok…