Vademeber Szálló a századfordulón
Hol vannak már azok a régi vendéglők és kocsmák, ahová Reéh Gyuri és társasága be-betért egy finom falatra, egy pohár mecseki borra, netán egy krigli vidáman habzó sörre. És hol vannak azok felejthetetlen vendéglősök és kocsmárosok, akik nemcsak kifogástalanul szolgálták ki a nagyérdemű kedves vendégeket, hanem színes adomáikkal, regéikkel egyben vidám, gondtalan időtöltést is biztosítottak számukra.
„A Vadember és a Mátyás Király szállodák is igen jó konyhát vezettek, – főleg ez utóbbi, melynek tulajdonosa Labrencz Gusztáv volt, a kinek neje volt a konyha lelke – felette nagy látogatottságnak örvendett. Ez volt egykor a legolcsóbb étkező hely, ahol mindenből kis adagot is lehetett kapni. Ott indultak meg a zónaadagok, 12 fillér volt egy adag.”
A „Pécsi Napló” 1914. május 16-i számában egy másik törzsvendég így emlékezik vissza erre kedves, öreg, rozzant fogadóra:
„A Mátyásba már öregapáinkkal jártunk s a jó öregektől hallottuk azt, ha jól akartok enni, inni menjetek a Matyiba. Az idők azonban nagyon megváltoztak. Hol van az az idő, amikor közvetlen Pécs város kapuin kívül három csárda volt, azok számára pihenőül, akiket a város kapuin éjjel, vagy tiltott időben be nem engedtek. Ilyen egyik volt a város siklósi kapuján kívül a jó öreg Mátyás.”
Reéh Gyuri bácsi így folytatja visszaemlékezéseit:
Mátyás Király fogadó
„A Budai városrészen volt a „Hétfejedelem szálloda”, Dollinger volt a bérlője. Dollinger igen fiatalon 18 éves korában kezdte meg vendéglői pályafutását. Atyja váratlan halála hazaszólította Bécsből, ahol Ronachernél pincéreskedett, hogy özvegy anyjával előbb a „Magyar Királyban”, majd a „Hétfejedelemben” folytassa iparát.
Cirkuszelőadások után felette látogatott vendéglő volt s a budai külvárosi fiatalságnak, melyhez a belváros is több egyént szállított, volt találkozó helye.
Úgy-e Pepi, Jani, Pista, Imre, Virgil, Karcsi? De sokat nevettünk tréfáinak. Fiatalon halt meg. Ott pihen a régi temetőben, tán ma is élhetne, ha jobban vigyázott volna egészségére, kár volt érte. Sok-sok tréfás élcet tudnék róla mondani, de nem bolygatom örök álmát, pihenjen békében.”
A „Hétfejedelem” szálló derék vendéglősét, Dollinger Andrást és kedvelt vendéglőjét sok-sok régi újságcikk örökíti meg. Íme néhány:
„Pécsi Napló” 1896. február 7.
„Kedélyes és maga valóságában sajátságos táncmulatság volt ma este a Dollinger András kedvelt helyiségében a „Hétfejedelem”-ben. A leleményes vendéglős egy egész fesztelen, kedélyes táncmulatságot rendezett ma este törzsvendégei és azok családjai részére. Űzve volt onnan minden feszesség, minden csalóka fény. Egy kitűnően sikerült házimulatság volt ez, ahol teljesen otthonosan érezte magát minden jelenvolt és mulatott amúgy magyarosan.”
„Pécsi Napló” 1903. július 23.
Pécsi Napló, 1892
„Az öreg és egy évszázad óta híres „Hétfejedelem” új hajlékba várja vendégeit. Dollinger András ki már 20 éve áll közszeretetben a közönség szolgálatában, díszes és szellős nagy termet és nyári helyiséget építtetett a „Hétfejedelem” udvarában, hol ma este tárogatón előadott kuruc nótákkal fogja vendégeit felvidítani. Dollinger András konyhája és híres jó pécsi borai pedig oly ismertek, hogy azokat külön feldicsérni nem tartjuk szükségesnek.”
A „Pécsi Napló” 1904. január 27-i számában azután szomorú, rövid nekrológban értesíti a Hétfejedelem” számos törzsvendégét, hogy elhunyt a városszerte nagy népszerűségnek örvendő Dollinger András, akit mindenki csak egyszerűen „Bandinak” szólított.
„Egymást éri a gyász, mely városunk polgársága jobb sorsra érdemes családjainak szívére nehezül. Minden héten egy-egy közismert alak távozik az élők sorából, a jónevű polgáraink száma egyre fogy.
Ma ismét egy derék vendéglős fejezte be földi pályafutását legszebb korában, életének 37-ik évében egész váratlanul, alig egy heti betegség után, Dollinger András vendéglős, a „Hétfejedelemhez” címzett szálló bérlője, ma reggel kiszenvedett.
Pécsi Napló, 1896. november 1.
Megboldogult Schlauch Imre építész temetésén még részt vett s állítólag ott hűlt meg. Másnap már erős láza támadt s a betegség ágyba döntötte, ahonnét nem is kelt fel többé.
Néhai atyja a „Magyar Király”-hoz címzett szálló tulajdonosa volt. Tősgyökeres régi pécsi polgár. Az atyja mellett növekedő fiú megmaradt a vendéglőipar terén s jó modorával, humorával, kitűnő kedélyhangulatával s kedvességével nagy népszerűségre tett szert. Átvévén a meglehetősen elhanyagolt „Hétfejedelemhez” címzett szállót, rövid idő alatt felvirágoztatta, igen jó magyar konyhája s a kiszolgált italok is kiállták a versenyt.
A polgárság, különösen a budai külvárosi, szívesen kereste föl Dollinger vendéglőjét. A pincér egyletnek állandóan elnöke volt, s a város kulturális és közhasznú egyleteink rendes tagja.
Hétvezér szálló
A korán elhunyt vendéglőst özvegye Knortzer Amália és két fiú gyermeke siratja. Földi maradványait holnap, szerdán délután 4 órakor a budai külvárosi temetőben lévő családi sírboltban helyezik örök pihenésre.”
De folytassuk kalandozó sétánkat Reéh Gyurival:
„Mint kifőző helyet fel kell említenem Trampich Teréz kifőző helyét a Ferenciek-utcájában, ahol a szó szoros értelmében polgáriasan főztek, akár otthon. Sokan haza vitették az ételeket, többen ott étkeztek az egyik kis szobában. Tiszta, jó és igen olcsó volt minden, sokat is adtak, – elgondolhatni, ha Amtmann Vetter korának legnagyobb evője is ott táplálkozott.
Nem volt nagy evő az Amtmann Vetter. Kummer bádogos meghívta egyszer a farsang alatt ebédre, s a leves után megevett 40, mond negyven meleg fánkot, s azután végigette a marhahús, főzelék és pecsenyéből álló sorrendet kellően adagolva. Igaz, hogy ívó ember nem volt, bor nélkül, sör nélkül el tudott lenni és emellett nem is volt dohányos.”
További jó kalandozást és olvasást kíván: Trebbin Ágost
Hozzászólások