Sokáig gondolkodtam, hogy így karácsony táján hogyan is folytassam Reéh Gyurival megkezdett pécsi kalandozásainkat. Az ünnep hangulatához valahogy nem illett Gyuri bácsi könnyed csevegése. És ekkor került a kezembe ez a cikk. A kedves adomázó stílust szelíd melankólia váltotta fel.
Magányos fa - illusztráció
Talán a kidőlt eperfa sorsába Reéh Gyuri saját életét is beleírta? A hetven évet átélt fa már nem vágyik új tavaszra. Eleget élt, szomorút, vidámat egyaránt.
Na de ideje átadnom a szót a mi szeretett Reéh Gyuri bácsinknak:
„Kidőlt a fa… de nem mandulástól, mint ahogy azt a magyar dal mondja. Ez a szegény kidőlt fa, több mint hetven tavaszt átélt, egyszerű szederfa volt, gyümölcsöt sohasem hozott s ott állott a Tettyére vezető kocsiút és a gyalogjárók Gyuri útja mellett. Sok éven át sétálgattak mellette Pécs város lakói fel a fennsíkra. Nem egy sétáló nézegette a fa furcsa növését, mert az a gyalogúttól elhajolva terebélyes ágait inkább a kocsiút széle fel nyújtogatta, de azért a Gyuri útnak is elegendő árnyékot adott.
Nagyobb Tettye ünnepek alkalmával e fa tövében volt az „első nemezis” másként a pénztár, mely kérlelhetetlenül legalább is 60 fillérrel sújtotta az ünnepélyre gyalogszerrel törekvő látgatókat.
E hatalmas szederfa a közeli napokban kidőlt. Estéli 6 óra tájban a fegyverdörrenéshez hasonló zajra szaladtak ki a szomszédságban lakók és látták, amint a fa kettévált, nagyobbik része a kocsiútra dőlt, elzárva a közlekedést. A dörrenés zaját a fa kettéválása okozta. A fa másik része, most már csonka törzs várja az emberi kéz letaroló munkáját.
Kár a fáért. Mert amellett, hogy árnyékot nyújtott, egyben tápanyagot is szolgáltatott a selyemhernyóknak, és pedig nagy mennyiségben, s a selyemgubó termesztéssel foglalkozók gyermekeit ott láttuk nap-nap után lombokat szedni a hatalmas fa koronája között.
E fa régebben, a kilencvenes években megszűnt malmok egyikének, jelesen a néhai Weidinger Antal és neje Bergmann Anna malmának tartozéka volt és díszes volta mellett védelmül szolgált a nap sugarai ellen is. E fa alatt pihent a derék polgár fárasztó munkája után a nyár folyamán, alatta fogyasztotta el soktagú családjával esti ebédjét.”
Csak egy kis megjegyzés: Ez a hajdani, Tettye vize által táplált kis vízimalom az 1800-as évek elején még a Mendel család tulajdonában volt és ott állt kb. a Tettye, Ferenc és Vince utcák sarkán.
Az 1850-es években az egykerekes vízimalmot Weidinger Antal molnármester és neje Bergmann Anna vásárolta meg, amelyet 1858-ban gőzmalommá alakították át.
A nagyrészt faszerkezetű gőzmalom 1907. évben súlyos tűzvész áldozatává vált.
A mesélő Reéh Gyuri (karikatúra)
…Igen! A Weidinger-féle malom udvarán állott a dúslombú fa, melynek ágai a kerítésfalon, mint kíváncsi gyermekfejek ki-ki bóbiskoltak.
A malom beljebb állott a patak mellett s annak úttestre néző emeleti részén voltak a malomtulajdonos lakosztályai.
Hej, de sokat jártunk erre jogász korunkban! Nem a malom, sem a szeder vonzott bennünket, hanem mert az ablakok egyikén kékszemű, szőke hajú angyal, a szószoros értelmében Faust Margitjának képmása nézegetett ki olykor-olykor s hideg rezignációval fogadta a „fenszterlizők” tiszteletteljes köszöntését. Szép holdvilágos éjjelen, persze az ablaktól tisztes távolságban, felcsendültek alkalmi kvartettünk dalai: „Holdvilágos éjjelen álltam ablakid alatt.” Majd a közismert Schubert dal: „In einem kühlen Grunde da geht ein Mühlenrad,” hogy azután mint harmadik és utolsó dallal nyerjen befejezést a szerenád: „Képeddel alszom el, képeddel ébredek.”
Bizony ez régen volt. Akkortájt a malmok vígan kerepeltek, nem hittem és hitték, hogy éveik napjai meg vannak számlálva.
A kvartett tagjai közül már csak magam rovom a föld göröngyét.
Te szegény viharedzett fa, majd egy évszázadon át néma tanúja a kelepelő malmoknak és azok elmúlásának! A te kimúlásod engem is egy újabb látható tettyei emlékképpel tett szegényebbé. De ígérem, helyedbe új fát fogok ültetni, sárga lombjaidból párral gyarapítom tettyei emléktárgyaimat, s hosszú téli estéken, kis szobámban zenélő órámat játszatom, melyből, ha fel fog csendülni az „In einem kühlen Grunde da geht ein Mühlenrad” dal, lelkem vissza fog szállni boldog ifjú koromba, sárgult leveleid ismét zöldre fognak válni s mellettük fogok emlékezni majd a szépséges Margitra, s reátok, régen porladó dalostestvérek.”
(Megjelent a „Dunántúl” pécsi napilap hasábjain, 1925. december 25-i karácsonyi ünnepi számában. )
Már csak egy feladatom van: Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánjak a „Hetedhéthatár” újság minden tisztelt olvasójának.
Természetesen Reéh Gyuri bácsi kedélyes pécsi kalandozásai a jövő évben is folytatódni fognak.
Hozzászólások