Egy emlékezetes jogászbál
A mindenkori pécsi farsangi jogászbáloknak külön érdekes történetük volt. Tradíciók, szokások öröklődtek nemzedékről, nemzedékre.
Bálozó hölgyek
Még az is meg volt határozva, hol kell a jogászbálokat megrendezni. Az 1800-as évek derekán még a „Hattyú”-terem számított igazán elegánsnak, majd a Nemzeti Kaszinó vette át a stafétabotot. 1915-ben megnyitotta kapuit a Király utcai Pannónia Nagyszálló, és annak híres bálterme (ma Palatinus). Ez követően már itt tartották a jogászbálokat.
Az én időmben (1945 után) már a Nádor Szálloda kupolatermében rendezték meg ezt a nevezetes pécsi bált.
Sokáig lapozgattam az egykori pécsi újságokat annak érdekében, hogy eldöntsem, melyik év jogászbálja sikerült a legjobban. Hosszú latolgatások után az 1898-as farsangi jogászbál mellett tettem le a voksomat. (forrás: Pécsi Napló, 1898. január 9.)
„Hetekkel ezelőtt már, mikor kitűzetett az első báli lobogó, melynek felirata: „Jogászbál 1898. január 8-án”, lázas izgatottság fogja el a leányokat. Kezdtek gondolkodni azon, milyen legyen a báli toialette. Titkos tanácskozások folytak a szabónővel, másoktól észrevétlenül mentek a divatkereskedésbe, meghúzódtak ott egy sarokban, úgy választották meg a szükséges selymeket, – mindegyik túl akart tenni a másikon, szebb, csinosabb, választékosabb akart lenni. Így múltak el az utolsó hetek, mígnem ma a szokottnál még élénkebb forgalom volt a főutcán. A mamák leányaikkal nem sétálni jöttek ide, hanem üzletből-üzletbe vándoroltak. Kinek egy szalagra, kinek kesztyűre, az egyiknek selyem kendőre, a másiknak a toialetthez illő valami díszre volt szüksége, elmennek a mamával az üzletbe, de választani nem tudnak, minden szép ma előttük, izgatottak és csak a boltajtón keresztül néznek, vajon akad-e már egy ismerős fiatalember. Gondolatban már is a bálon vannak és örvendezve, édes mosollyal fogadják azt az ifjút, ki mint első szólítja őket a tánchoz. Nem látnak, nem hallanak, ma minden szép, minden jó, minden megfelelő – pedig máskor!”
„A lányok szíve hangosabban dobogott e szóra: Jogászbál. Speciális neme ez a báloknak, kiváltságos feje a mulatságoknak. Ősi hagyományánál fogva ezzel veszi kezdetét a pécsi farsang, és szokásból szinte társadalmi kényszerré lett, hogy az ifjú leányok első föllépése a Jogászbálon történjék. Itt kötődnek az első ismeretségek, itt van a legtöbb dolga Ámornak, a jogászbálon vesztegeti leginkább nyilait.”
A korabeli újságíró részletes beszámolót ad erről a híres-nevezetes eseményről:
A pécsi Nemzeti Casino
„Sűrű kocsisorok hajtanak a Kaszinó elé. Ifjaink tele reménységgel, a mamák leányaikra örömtől sugárzó arccal tekintenek. Sokan távoli vidékekről érkeztek a bál kedvéért Pécsre. Az intelligencia, Baranya vármegye és Pécs város előkelőségei itt adnak találkát egymásnak. A szépen feldíszített önmagában is impozáns feljáratnál várják a rendezők a vendégeket. A hölgyeket a toilette szobába vezetik, ahol együtt van minden, amit otthon rejtegetnek a tükörfiókban. Mikor ez megvan, akkor folyamodnak a rendezőkhöz ismét, akik megkínálják a ruhához legjobban illő táncrenddel. Ezek után mindenkit bevezetnek a délszaki növényekkel dúsan felékesített táncterembe, és jó mulatást kívánnak. A 44. gyalogezred zenekara igazi virtuozitással játssza a szebbnél szebb koncertdarabokat, mialatt a vendégek körbesétálnak a nagyteremben és üdvözlik egymást.”
A Nemzeti Casino bálterme
Nos és most egy kis báli illemszabály kódex, amely alapján Herczenberger bácsi tánc- és illemtanár okította a bálozni óhajtó hölgyeket és urakat. Ezek az illemszabályok megtalálhatóak, „A pesti Művelt Társalgó” c., 1872. évben kiadott folyóirat 66., 67. és 68. oldalán:
„Belépve a táncterembe szorgosan figyeljünk az utasításokra, melyek a társaságokban való illedelmes viseletre nézve adattak, mert a hölgyek a belépés módjáról Ítélnek a táncosról, ha valaki ügyetlenül lép be, már előre félnek azon pillanattól, melyben illemtől, s szokástól kényszeríttetve az ilyennel táncolni kénytelenek. Ha olyan hölgyet, kit még nem ismerünk, táncra föl akarunk kérni, elkerülhetetlenül szükséges neki valamely ismerőse által bemutattatni, mert újabb időben a hölgyek e tekintetben igen büszkék. Az ily bemutatásnál kerüljük a feszes viseletet, minden félénkséget, igyekezzünk az alkalmas beszédfonalat tovább szőni, a nélkül azonban, hogy a hölgynek, ha talán kissé szófukar volna, sok kérdezősködéssel terhére válnánk. Annál kevésbé negélyezzünk (előlegezzünk) rögtön bizalmat, mely által könnyen sérthetjük a hölgyet. Ha hölgyet táncra kérünk föl, szerényen közeledjünk hozzá, hajtsuk meg magunkat előtte, s illő rövid szavakkal intézzük hozzá kérelmünket; rövid szavakkal mondom, mert a hosszadalmas fölkérések annyira kimentek a divatból, hogy az ember nevetség tárgyává válnék, ha betanult szólásformával ostromolná a hölgyet. Fölkérés után kezénél fogva vezetjük a hölgyet a táncsorba, mert karon fogva csak oly hölgyet kell vezetnünk, ki jó ismerősünk, s kivel bizalmasabb lábon állunk.
Tánc alatt azután kötelességünk táncosnőnket mulattatni, mily módon eszközölhető az, már előbb elmondottunk, hol a társalgásról általában szólottunk. A táncra nézve utasítást adni nem tartozik mi reánk, mert ez a táncmester dolga, s irányunkkal ellenkező is volna még a tánccal, magával is bíbelődni, csak annyit mondunk, hogy mint mindenben, a táncban is kerülni kell a túlságost, illetlenkedést s alkalmatlankodást.
Tánc után szinte rövid szavakban köszönje meg az ember a szerencsét a hölgynek, vezesse szerényen, óvatosan vissza helyére, s köszönje meg neki s kísérőhölgyének újra a kinyert táncot.
A házasságok a földön köttettnek...
A magánházakban rendezett mulatságoknál figyelmeztetem olvasóimat, táncoljanak kivétel s bosszankodás nélkül minden hölggyel, s ne igen válogassanak közöttük, mint nyilvános dalidóknál lehet, mert kis körben a válogatás által a hölgyeket szintúgy, mint a házi urat s nejét sértjük.
Vannak bizonyos táncok, melyben hölgyek s urak kölcsönösen hívják föl egymást. Ilyenekben, mint p. o. a füzértáncban (cotillon) nem szabad mindig egyet választani, a mint nem illő, mindig ugyanegy hölggyel táncolni. Ha hölgy kéri föl az urat, semmi esetre sem szabad vonakodni vele táncolni. Az ily táncoknál szokásosak az emlékadások is, milyenek virágcsokrok, szalagok s egyebek, ezekkel közömbösen bánni épen oly illetlen, mint a lelkesülést, melyet az ajándék fölött érzünk, túlzottan nyilvánítani. Igen illetlen a táncvigalom alkalmával bárki irányában észrevételeinket nyilvánítani, mert gyakran az illetőnek ismerősével közöljük azokat, s a legnagyobb kellemetlenségeknek tesszük ki magunkat.
Végre meg kell említenem, hogy, ha valamely hölgyet későbbi táncra kérünk föl, semmi esetre sem szabad öt cserbenhagynunk, ha méltó megszólásoknak nem akarjuk magunkat kitenni, azért ne kérjünk föl sebtében bármely hölgyet, hogy később megbánva azt, itt hagyjuk, ami neveletlenség, sőt egyenes sértés támadhat belőle.”
Hozzászólások