Ujjé, a ligetben nagyszerű…!
Természetesen mi pécsiek önkéntelenül a Balokányra gondolunk…
Régi újságokat átnézve, pár tanulságos történetet szedtem össze a város egykor oly kedves fürdőjéről, kellemes pihenőhelyéről.
Az 1800-as évek végére már ugyancsak rossz állapotban voltak azok a gerendák, amelyekkel az akkori medencét körülvették. A kabinok legtöbbje romos állapotú volt. Nem is beszélve az elhanyagolt tóról, ami joggal érdemelte ki az „Európa legpiszkosabb tava” nem éppen hízelgő címet.
Azután sokáig nem történt semmi változás a Balokány körül.
A Pécsi Napló 1914. május 10-i számában olvastam az alábbi tudósítást:
Balokányi tó (1899)
„Valamikor régen tisztábban tartották ezt a tónak nevezett vízállást, mint ma, amikor az öreg Janicsek-bácsi volt az ottani kiskocsma és tó bérlője. Hétköznapokon a diákok s vasár- és ünnepnapokon az „óh! nép” csónakázott a vízen s az öreg kocsmáros sűrűn szedte be az obulusokat. Most nem is annyira tó ez a vízállás, mint inkább pocsolya, melynek vízét hosszú időközökben leeresztik, a benne lévő poshadt sarat a partjára kihúzzák, úgy, a hogy, aztán újra ráeresztik a vizet. Mely ismét csakhamar megposhad, megzöldül és elnyálkásodik. Az ilyen pocséta a nyári melegben nagyon könnyen előidézheti a malárikus betegségeket. Ezt a pocsétát, ha már meg akarja a város tónak tartani, alaposan meg kellene tisztítani s a fenekét jó vastagon kavicsozni kellene, hogy a sár ne képződjék benne. A Balokány-tó környéke népes, lakott terület: nem tanácsos a pocsolyát ősi állapotában meghagyni, mert a közegészségre ártalmas. Szépnek éppen nem mondható. De idővel, ha majd a temetőből városliget talál lenni, sok pénzzel még lehetne a Balokány-tóból is szép kis tavat varázsolni. Ez azonban a messze jövő zenéje: addig is tisztán kell a vízállást tartani, mert a város belterületén ilyen nagy pocsolya közegészségi szempontból nem tűrhető meg.”
Most ugorjuk át 16 évet. A következő, Balokányról szóló bejegyzésre a Dunántúl 1930. július 24-i számában találtam rá:
„Magyarország föld- és vízrajzi térképén nem szerepel a Balokányi tó, azonban a legszélső Budai külváros külső képéhez úgy hozzátartozik, mint a keleti kérdés a diplomáciához. A Balokányi-tó ehhez abban is hasonlatos, hogy szintén volt és lesz. Hogy fennállása milyen közelebbi célokat szolgál, azt eddig nem sikerült megállapítani. Egyszer már le akarták csapolni, s akkor hetvenezer békát, ötvenezer rákot, húszezer rozsdás fazekat, kilenc döglött macskát és három halat találtak benne. Vizet azonban egyáltalán nem.
Akkor ismét meghagyták tónak.
Lehet azonban, hogy a szomszédos liget miatt tűrik továbbra is a tó látszatát. Magyarországon minden jóravaló ligetben van egy tó, amelyen vasárnap vidéki pirospozsgák szórakoznak derék hadfiak felügyelete alatt. A csónakázás mindössze húsz fillér és nem utolsó élvezet a partról végignézni, miként sikoltoznak a derék amazonok a hadfiak által merészen megtáncoltatott csónakban. Ez a látványosság mégcsak pénzbe sem kerül és helyesen van, hogy a városvezetés gondoskodik díjtalan tömegszórakoztatásról is. Ettől azonban még ki lehetne egyszer tisztítani ezt a tavat, amely, hogy úgy mondjuk, már tíz éve nem mosakodott.
A tó tetején békanyál úszik, a víz színe alatt hínár és folyondár ölelkezik végtelen sorban. A park elomló, mállott szegélyén egyáltalán nem tudni, hogy hol végződik a víz és hol kezdődik a part. Északi oldalát valamilyen fantasztikus zöld növényzet borítja. Hogy ez a vizet fedi-e, avagy a partot borítja el, eddig nem sikerült megállapítanunk. Erre nézve csak a mezítlábas gyermeksereg tudna közelebbi felvilágosítást adni, amely itt úgy fogdossa össze a piócákat, hogy addig áll a vízben, amíg bokáira egész koszorúkban rá nem fonódnak az apró vérszívók, amelyeket aztán ráhintett sóval birizgálnak le frissen mosott lábszáraikról.
Néhány nappal ezelőtt a Balatonról valaki egy búbos vöcsögét hozott és azt minden kapálózása ellenére bedobta a Balokányi-tóba. A kevésbé jámbor ragadozó először az ott békésen úszkáló libákat vette üldözőbe, majd a századok óta békésen kuruttyuló békák között okozott rettenetes zenebonát. A garázdálkodásnak azonban hamarosan véget vetett egy városvégi ifjú jassz legény, aki nyakon csípte a messziről jött vendéget, amelynek további sorsa azóta ismeretlen, A szerencsés vadászt egész bizonyosan nem érdekelte az a közismert tény, hogy a búbos vöcsöge húsa ehető-e, sőt ehetetlen úgy is mint búbos és úgyis mint vöcsöge.
Azóta hát semmiféle vadállat nincs a tóban.
Az ősi liget enyhetadó bokrait az elmúlt napokban annyira megritkították, hogy a mindig fedélnélküliek sürgősen a Mecsekre költözködtek, a most már túlságosan áttekinthető terepről. A ligetből vagy ötszáz jól fejlett fűzfabokrot irtottak ki. Ha eddig nem, most igazán ritka szép látványt nyújt a liget.
A Balokányi-tóból, amely kétségtelenül gyöngye ennek a ligetnek, különféle illatok szállnak, amelyek a Chipré és Coty gyártmányai között ugyan alig helyezhetők el, de viszont díjtalanul facsarják a gyanútlan adófizetők orrát, aki erre haladtában sokszor felteszi magának a kérdést: Vajon mikor fogják ismét megtisztítani ezt a tavat?
Talán erre gondolt a város vezetősége is, amikor a liget északi oldalára, a villamos végállomás mögé a napokban három padot helyezett el.
Erre most le lehet ülni és meg lehet várni a feltett kérdésre a választ.”
Következő számban a Balokányi fürdő 1933. évi újjászületéséről szeretnék beszámolni a „Hetedhéthatár” kedves olvasótáborának.
Addig is további jó nyaralást kíván: Trebbin Ágost
Hozzászólások