Varga Csaba (1945–2012) pécsi animációs filmes, stúdió-alapító, utóbb írástörténész emlékezete • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Varga Csaba (1945–2012) pécsi animációs filmes, stúdió-alapító, utóbb írástörténész emlékezete

Varga Csaba (1945–2012)

pécsi animációs filmes, stúdió-alapító, utóbb írástörténész emlékezete

– Varga Csaba (1941–)

Pécsett született s nevelkedett jogfilozófussal

véletlen találkozásban

VARGA CSABA filmjeiről, filmsikereiről természetesen a sajtóból sokat hallottam, de őt magát még nem ismerhettem.

Magam mindenféle politikai hátterű kínkeservek, buktatók túlélésével válhattam csak gondolkodóvá, hivatásossá, mert akadémiai kutatóvá – a jog filozófiájára kényszerülten; amiben viszont mégis kiélhettem a történelem s az ember expresszív és intellektuális önkifejezése iránt régről ápolt személyes vonzalmamat is. Szakmámban azután évtizedek munkájával jutottam olyan nemzetközi ismertségre, hogy a honi pusztán megtűrtségen felülemelkedve, kontinensről kontinensre előszeretettel látott meghívottá nemesedjek.(1) Így jutottam ki életemben először Amerikába, ahol Yale jogi karáról számos további helyre invitáltak, így LESTER MAZOR professzorbarátom(2) meghívására a massachusettsi Amherstben lévő Hampshire College-ba is, hogy az ő hallgatóságának tartsak előadásokat arról, ami engem éppen foglalkoztatott, de az ő gondolatvilágukat szintén meglódíthatta volna: a LUKÁCS GYÖRGY halálával töredékesen maradt társadalomontológiai vállalkozás nyomán egy jogontológia lehetőségeiről, ami a moszkovita marxizmus jogelméletének addigi kizárólagosságában is robbanthatott volna. Meglepő volt hát, amikor első alkalommal egy hatalmas előadóterem zsúfolt népességével szembesültem. Lelkesen kezdtem ezért mondandómat, de határozottan szivárogni kezdtek, míg fél óra múltán már csak szolíd félszáznyi érdeklődő maradt; ők viszont lelkesen követték, majd a másik fél napban ezt követő fogadáson vitatták is gondolataimat. Mi történt? Nos, hiába voltam „Csaba Varga, Senior Fellow of the Institute for Legal Studies of the Hungarian Academy of Sciences & Associate Professor of the Faculty of Law of the Eötvös Loránd University in Budapest”, ők a nálam négy évvel fiatalabb művész-géniusszal, a rajzfilmes VARGA CSABÁval szerettek volna találkozni, s mint utólag megtudtam, csalódásukat azzal kompenzálták, hogy csoportosan rögvest Bostonba utaztak egy ott éppen megnyílt GAUGUIN-életműkiállítás megtekintésére. Már akkor ösztönösen renaissance erőt és képességbeli sokoldalúságot tulajdonítottak volna a sajnálatosan korán most elhunytként búcsúztatottnak? Nem szabad erre igennel válaszolnom; de mégis, mintha ez a feeling már körüllenghette volna őt akkor is. Életrajza mai ismeretében e történés ideje (1989 tavasza) éppen egybeeshetett azzal, amikor ő a nemzetközi elismertség zenitjére érkezett.

*

Jó néhány évvel ezelőtt, a Litea Könyvesbolt lelkes tulajdonos-mentora, BAKÓ ANNAMÁRIA kezdeményezte egyik budavári könyvünnepen botlottam bele Fríg-kiadós sátrukba, ahol – miután írás- és nyelvtörténeti vállalkozásáról már csak azért is tudhattam, mert eleinte számos alkalommal hozzám futottak be postán vagy elektronikus közvetlenséggel híveitől megkeresései, amiket legjobb tudásom szerinti lelkiismeretességgel továbbítottam – az egyszerre barátságos és intim légkörben megszólítottam VARGA CSABÁt. Persze, olyan könyveket is cseréltünk, amelyek szerzője mindkét oldalról egy Varga Csaba volt. De beszélgettünk, arról és annyit, amiről és amennyit egy hirtelen találkozáskor csak lehetett; s ekkor értesültem élete első felének Pécs-közeli, majd pécsi vonatkozásairól, amelynek során immár aligha találkozhattunk s aligha lehettek volna közös barátaink, hiszen mire ő mohácsi szülőhelyét, majd kaposvári középiskoláit elhagyva Pécsett főiskolás lett, én már száműzetvén a városból, immár három éve fővárosi akadémiai kutatóként, ifjú házasként, s a világ egyik legszegényebb teremtményeként, nejemmel csupán a szülői ház(ak)hoz melegedésre és jóllakásra visszajáróként leledztem pusztán egyetlen hétvégi napon Pécsett.

*

Hivatalos tudományaink már régen rászolgáltak arra, hogy a független gondolkodó éppen ne szkepszis nélkül tekintsen kizárólagosság-törekvéseikre. Mint a korukban megértetlenekről a tudománytörténetből tudjuk, ez bőven kijárt s feltehetően változatlanul kijár a legszigorúbb scientia-nak is. Hát még annak, ami nem is ez – és a magyarnál e tekintetben szigorúbb nyelveken nem is neveztetik annak –, hanem például orvosló experimentálás, vagy még inkább s hozzánk közel esően, társadalmi és humán dolgainkat illető rekonstruktív vagy explanációs „intellektuális reprezentáció” csupán? Amit, mert eleink még tisztában voltak ezzel, humaniórákként az ősök ars gyanánt fogtak fel, hiszen – ahelyett, hogy merő tudásként adottnak vették volna – jobbára a bölcsesség kimeríthetetlen mélységének kijáró tisztelettel öveztek?(3) Nos, ma már filozófiai problematizálás tárgya mindez(4) – még ha nem is a számunkra közvetlenül érdekes és fájóan neuralgikus őstörténet, nyelvfejlődés, vagy drasztikusan a mánkhoz váltva, a racionalizmus/irracionalizmus, liberalizmus/konzervativizmus, avagy a kapitalizmus/szocializmus dichotomikus válaszkényszerén túlmutató (a politikában például „harmadik utas”-nak nevezett) további útkeresések nyitott kérdéseire vonatkoztatottan is. Mert jobb tudnunk, hogy a végső bizonyosság tekintetében gyökereink éppen nem az anyaföldbe kapaszkodnak. Hiszen amit annak hiszünk, valójában korallzátonyoktól fenntartott szárazföld-látszat csupán, s bármi, ami belőle sarjad, pusztán jobb híján kínálja valamiféle megoldás ígéretét.(5)

Nemcsak tények nem sétálnak maguktól a bíróságra – ahogyan e meglátással az európai freudizmust amerikai honába átvezető szövetségi bíró a paróka- s palást-viselet által jelképesen is személytelenített jogi eljárások magyarázatát a személyiség s a személyes értelmezés fontosságára rádöbbentve forradalmasította(6) –, de tudás sem magától születik. Meglátás, intuíció, gyanú – önmagában mindez még kevés; leírása is csupán rögzítés. Egykori akadémiai tudós szobatársam(7) világított rá a lényegre, mikor ily próféciát fogalmazott meg a múltról: „Ha háború utáni újrakezdésünket nem szakítja brutálisan félbe kommunista államcsíny 1948-ban, orvoslás helyett NÉMETH LÁSZLÓ egyetemi katedrára lépett volna, hogy tudományként művelje a Harmadik Utat.” Mert tudnunk kell, hogy vannak tudományosan bejárt, sőt agyontaposott utak; s vannak – köztük, bizony, úttörés lehetőségét hordozók –, amiket sors szeszélye, érdekvezérelt emberi esendőség az akadémiai kiműveltetés kegyében soha nem részeltetett. Pontosan erre gondolva próbáltam megértetni az országos politikaformálás első pozíciójába kerülő egykori tanítvánnyal közel másfél évtizede az akkor általa pontosan tájékozódó intim ebédek számára uralt Pilvaxban, hogy lezáratlan történelmi s humán ügyeinkben nem ítélhetünk azonos mércével, mivel az új, a történetesen eddig elnyomott elgondolásnak előbb esélyt kell biztosítanunk ahhoz, hogy tudományosan kimunkált formát ölthessen, hogy saját látásmódját, ennek módszertanát, s eredményként ebből nyerhető fogalomkészletét kifejleszthesse – vagyis, hogy akadémiai diszciplínaként egyáltalán tárgyalható legyen. Azaz: önképünk gondozásában a politikumnak is van teendője, ez esetben pozitív diszkrimináció útján, hogy az elmúltban hanyagolást ne csak feledtesse, de önhibáján kívüli hátrányából is behozhasson.

Mert jó ösztönnel, megérzéssel, összefüggéslátással s kombinációs készséggel, ám ugyanakkor szakmai előítéletektől mentesen lezajló közelítések valóban hordozhatják egy új válasz reményét. Olyanét, amely nemcsak vár megerősítésre, de egyszersmind képes is lehet arra, hogy bizonyítással szolgáljon. Hiszen tudnunk kell: még legelemibb benyomásaink, észleléseink is már eleve az edukációnk és szocializációnk során bennünk zárt s befejezett tudáskészletet építő keretben nyernek egyáltalán jelentést.(8) Bármi tehát, ami friss és élő, egy kész, ám gyakorlatilag holt Prokrusztész-ágyba tagozódik. Az élet folytonosságának alapstruktúrájában ezért olyan csekélyek, csaknem valószínűtlenek egy a régivel szakító értelmezés lehetőségei.

*

Pontosan tizenhárom könyvben(9) – és mindez egyetlen évtized, a néki megadatott utolsó évtized termése! – VARGA CSABA pontosan ilyen megfontolásból indulhatott ki. S mint ezen rövidre mért életszakasz visszhangjából máris láthatjuk: szelet is vetett, vihart is kavart, ám eközben – s ez szól utókorának! – önismeretünknek önazonosságunk egyik meghatározó terrénumáról kiinduló alapozását célozva nemzeti ügyet is szolgált, mozgósítva az emberben – benne és a körülötte állók csapatában – rejlő legjobbat, az alkotó energiát.

A legnemesebbet kívánom hát emlékének, utóéletének(10) – ama remény kifejezésével, hogy erőfeszítéseiből nem csupán epizód lesz jelenkori történéseink egymásra következő sorában, hanem mozgalom, megújulás, s ennyiben, a dolgok természeténél fogva, beteljesedés is.

Dr. Varga Csaba

kutatóprofesszor emeritus (MTA Jogtudományi Intézete),

professor emeritus (PPKE JÁK Jogbölcseleti Tanszéke)

Jegyzetek:

(1) Életrajzi tanulságokhoz lásd ‘»Teológiailag tisztázott alapokról akartunk indulni«’ [Tóth Máté interjúja] Ítélet (A PPKE JÁK lapja) XIV (2011) 6, 9–10. o. [rövidítve] & ‘»Az volt a szándékunk, hogy tiszta, morális, teológiailag tisztázott alapokról indítsunk« Életút-interjú Varga Csaba professor emeritussal’ [Tóth Máté Rabán] <http://itelet-pazmany.blog.hu/2011/12/18/interju_dr_varga_csaba_professor_emeritussal> 23 o. [teljes terjedelemben]

(2) Lester J. Mazor (1936–2011); <http://www.hampshire.edu/news/20607.htm> & <http://www.youtube.com/watch?v=FhlcXTU-WAc>

(3) A szerzőtől ‘Visszavont emberi teljesség? Eszmeuralom és tetszőlegesség’ PoLíSz (2005. március), No. 82, [Külvilágunk – belvilágunk, 4], 14–21. o. & <http://www.krater.hu/krater.php?do=3&action=a&pp=1006>

(4) Vö. a szerzőtől ‘Önmagát felemelő ember? Korunk racionalizmusának dilemmái’ in Sodródó emberiség Tanulmányok Várkonyi Nándor: Az ötödik ember című művéről, szerk. Mezey Katalin (Budapest: Széphalom Könyvműhely 2000), 61–93. o., klasszikusként pedig – a teológiai gondolkodásmódot illető válaszlehetőségek tekintetében – Seyyed Hossein Nasr Knowledge and the Sacred The Gifford Lectures, 1981 (Edinburgh: Edinburgh University Press 1981) ix + 341 o.

(5) Az emberi gyakorlat így a korallzátony-létbe kapaszkodik. Teoretikusan azonban hiába megalapozatlan, gyakorlatilag mégis járható, megélhető. Egyetlen példázatban lásd a szerzőtől ‘Irodalom? Jogbölcselet?’ Magyar Napló XIX (2007) 8, 17–22. o. [rövidítve] & Iustum Aequum Salutare III (2007) 2, 119–132. o. <http://www.jak.ppke.hu/hir/ias/20072sz/11.pdf> [teljes terjedelemben]

(6) Jerome Frank Courts on Trial Myth and Reality in American Justice (Princeton: Princeton University Press 1949) 441 o.

(7) Herczegh Géza (1928–2010); <http://hu.wikipedia.org/wiki/Herczegh_Géza>

(8) A szerzőtől A jogi gondolkodás paradigmái [1996] jelentősen átdolg. és bőv. 2. kiad. (Budapest: Szent István Társulat 2004) 504 o. & <http://www.scribd.com/doc/46270636/varga-a-jogi-gondolkodas-paradigmai-2004>, különösen 4.2.4. pont

(9) Jel, jel, jel avagy az ABC harmincezer éves története (2001), Az ősi írás könyve (2002), A kőkor élő nyelve (2003), Idő és ABC (2003), HAR avagy Európa 45.000 éves szellemi és nyelvi öröksége (2004), A magyar szókincs titka (2005), Ógörög régies csángó nyelv (2006), Az angol szókincs magyar szemmel (2007), A nyelvek anyját tudtam én (2008), Az elme eredete (2009), Szavaink a múltból (2010), A finnugorista áfium ellen való orvosság (2011), A számjelek és a számírás története (2012)

(10) Temetése 2012. június 26-án Pilisszentivánon, lásd <http://www.varga.hu/>

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Varga Csaba (1945–2012) pécsi animációs filmes, stúdió-alapító, utóbb írástörténész emlékezete”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés