És az attrakciók…
A kék leány
Vurstli (illusztráció)
„Megállok egy bódé előtt és olvasom: A kék leány. Az élő képtárlat. A világ legnagyobb csodája. Belépődíj 10 fillér.
A bejáratnál egy tagbaszakadt férfiú teljes tüdővel bömböl belé egy trombitába. Ez a reklám, ami figyelmessé teszi a messzebb járókat is.
A kék leány! A bizarr név, aminőt pirosfedelű regények címlapján láttam eddig. Kíváncsiságból néztem meg. A szűk és fülledt kis helyen már sokan szoronganak. Előttünk áll a világ csodája, a kék leány, az élő képtárlat. Egy hervadt, szőke nő, vállas, akár egy draganyos katona. Valami színehagyott kékes balerinakosztüm virít rajta és mély dekoltázs kacérkodik. De erre szüksége van. A derék hölgy ugyanis csakugyan élő képtárlat. A mellén jobbról a király, balról a királyné tetovált rajza díszlik, cserfa koszorútól övezve. Középen a magyar címer és fölötte a hangzatos fölírás: Éljen a haza. A hátán pedig egy tomahawkos indiánus harcot örökítettek meg, meglehetősen szabályos, éles vonalakkal.
Mikor már elég szép számú néző gyűlt egybe a szűk helyen, a trombitás férfi, nyilván az impresszárió, hozzáfog a magyarázathoz. Minden egyes alakról elmondja, hogy micsoda. Közben ilyképp bíztatja a publikumot.
Tessék személyesen meggyőződni, hogy ezek nem festett, hanem tetovált, le nem mosható rajzok. Ne féljenek kérem, csak közelebb, nem rúg ez, csak asszony…
A nézők közül azonban senkinek sem volt kedve személyesen meggyőződni.
Most következik az alsó test bemutatása – kezdi újfent a magyarázó. Uraim és hölgyeim, önök megfizették a belépő díjukat, nem kötelesek többet fizetni. De amit most adnak a kék leánynak, az az ő keresete…
A kék leány erre már hozzá is kezdett a tányérozáshoz. Elég sűrűn koppantak meg a bádogtányéron a rézkrajcárok és nikkelpénzek, nyílván a következendő látnivalók reményében. A tányérozás után a kék leány a jobb és bal lábán látható rajzokat mutatta be:
Így: jobb lábamon van egy hal, egy mexikói katona, egy török pasa, a bal lábamon egy kígyó, egy varázsló és egy szerecsen. Köszönöm a szíves látogatást, kérem továbbra is pártfogásukat. Mindezt hadarva mondta.
Ez volt a kék leány, a világ csodája, az élő képtárlat. De miért kék? Ezt nem tudnám megmondani.
Elvira, a jövendőmondó
Nem kevésbé keltette föl érdeklődésemet ez a tábla:
Itt hallható Elvira, Európa egyetlen gondolatolvasó nője, aki mindent tud, megmondja a múltat és feltárja a jövendőt.
Harminc fillér ellenében bejutottam Phytia asszony hajlékába, hogy bepillantsak jövőm misztikus szakadékaiba. Egy elkerített, színehagyott függönyökkel befödött helyen trónolt a jövendőmondó. A bódé többi része a várakozók számára volt fenntartva. Mert várakozni kellett. Kívülem még kilencen voltak a „fogadóban”. Hat munkásasszony, egy kis leány, egy ősz bácsi, egy fiatal legényke. Valamennyien a jövőjükre voltak kíváncsiak. Az elfödött és szeparált helyről elfojtott suttogás hallatszik. Néhány perc múlva kilép egy asszony Phytia szentélyéből. Elvira a jövendőmondó, kihajol, kezével félretolja a függönyt és tökéletes emberi hangon, röviden ennyit mond:
Lehet!
Az invitálásra az ősz bácsi lép be hozzá. Újra a misztikus suttogás. A jövendő szálait bogozza Elvira. A végén aztán hangos méltatlankodás hallatszik.
– Minden öregembernek ezt mondja?
– Nem, dehogy.
– Jó, jó dörmögi az öreg még kimenőben is.
Utána asszonyok következnek. Mind a hat. Elvira gyorsan, néhány perc alatt végez mindegyikkel. Az egyik, egy csinos barna menyecske megaprehendálva jön ki:
– Már ilyent, hogy nekem még hat gyermekem lesz – mondja oda a többieknek.
Még várni kell. Most jön a legényke. Aztán a kis leány, egészen pirosan, megzavarodva jön ki.
Most jövök én, a jegyem tanúsága szerint a nyolcvanharmadik vagyok. Belépek a félhomályos kis fülkébe. Egy alacsony széken – nem tudom, háromlábú volt-e – ül az újkori Phytia. Mindenekelőtt a jegyet kéri, átadom, összetépi.
– Kérek 10 fillért – kezdi aztán.
– Megfizettem a belépődíjat.
– Kérem a rendőrség 40 fillért engedélyezett.
Erre szó nélkül átnyújtom a pénzt. A jósnő gondosan elraktározza a retiküljébe, aztán jobb kezemet kezébe fogja és monoton hangon, gyorsan, szinte érthetetlenül beszélni kezd. Beszéd közben lesüti a szemeit, csak néha pillant föl és a tenyerembe néz., mintha onnan olvasná ki azt, amit mond. Az arca nagyon közönséges arc, a hangjában semmi szuggeráló erő. Fekete máslit visel a hajában, fehér csipkekötény van eléje kötve. Olyan, mint egy vidéki iparos felesége.
– Kegyed még fiatalember – hadarja – a múltjáról tehát nem beszélhetek, a jövőjében szerencse fogja kísérni. Orvosra, patikára nem lesz szüksége, csak őrizkedjék a rossz társaságoktól, a kocsmától, az italtól. Ha megfogadja tanácsomat, egy szerető hitvestárs oldalán nagy magaslatra fogja vinni. (Elég bíztató, gondoltam.) Hatvanöt évet fog élni.
Ez volt az egész. A jövendő titkai földerítvék, – ahogy egy Berzsenyi korabeli poéta mondaná. Ahogy a szent fülkét elhagyom, a fogadóban már újra többen várakoztak. Jól megy ez az üzlet, a negyvenfilléres jövendő-liferálás.”
Hozzászólások