„Aus meinem Leben”
(„Életemből”)
Folytassuk tovább Jánosi Engel Adolf életével. A rendelkezésemre álló forrásmunkák alapján ismerkedjünk meg családi gyökereivel, gyermekkorával.
Igen izgalmas olvasmány ez is.
„Nem kereshetünk illetékesebb forrást élete fő mozzanatainak ismertetésére, mint őt magát, aki 1888-ban gyermekeihez írt „Aus meinem Leben” föliratú önéletrajzában azoknak okulására elmondja gyermekkori küzdelmeit, majd ismerteti munkásságát és elért sikereit. Részben ezen 1888-ig terjedő önéletrajz nyomán haladunk mi is.
1820-ban, februárban Pécsett született. Édes atyja Engel Péter volt, aki régebben jó módnak örvendett, de az elmúlt század elején Napóleon háborúviselésének idején a pénzek elértéktelenedtek és Engel Péter is elveszítette egész vagyonát. A Zrínyi utca 12. sz. alatti ház tulajdonát képezte és hitsorsosai részére itt rendezett be imaházat. Édes atyját négy évvel születése után elveszítette, kit utolsó kívánságára a bonyhádi temetőben helyeztek örök nyugalomra. Édes anyja két gyermekével, mint özvegy, szegényes viszonyok között maradt vissza, majd újból férjhez ment néhai Stern Jakabhoz, akinek halála után magához vette édesanyját, akin rajongó szeretettel csüngött. Azon időben csak kevés zsidó családot tűrtek meg állandóan a város területén. Ez a két család a Fuchs és Weiszmayer család volt és mint ezekkel rokon, – édes atyja halálig nem volt bántódásuk. De mikor atyja meghalt, meg akarták édesanyjától tagadni a lakhatási engedélyt és csakis a tanács kegyének köszönhették, hogy Pécsett maradhattak.” (Pécsi Napló. 1903. január 12.)
A korabeli pécsi városi állapotokba kapunk betekintést Cserkúti Adolf főlevéltáros munkája nyomán, amelyből megtudhatjuk, hogy milyen nehéz sorsa volt a család megalapítójának, Engel Péternek”
„Engel Péter a volt Fuchs-féle kis zsibárusságtól kitartó szorgalommal és fáradtságos küszködéssel fölvitte idővel a terménykereskedésig. Hivatalos adatok vannak arról, hogy Horváth János abaligeti plébánostól hatszáz forintért vásárolt gabonafélét, a papnöveldei uradalomtól 280 mérő búzát egy tételben, nemes Mihálovics görcsönyi uraságtól az összes gyapjút. Üzletet kötött a káptalani uradalommal és olyan emberek bizalmát nyerte meg, mint nemes Kapuváry kir. tanácsos, ki ezer forintot adott Engelnek kölcsön. Továbbá Eisenhúth Antal, nemes Gromon Júlia úrnő és mások szívesen kölcsönöztek neki. (Városi levéltár 1818-336 sz.) Hogy mekkora üzletekbe bocsátkozott, arról felvilágosítással szolgálnak a levéltárunkban 1817. évi 1284. sz. található okmányok. Ezek szerint Engel Péter 1816. június 24-én egyszerre vásárolt nagyatádi Czindery Lászlótól a pellérdi és cinderybogádi magtárakból nyolcszáz pozsonyi mérő búzát, háromszáz mérő kétszerest, háromszáz mérő zabot, harminc mérő árpát és a pellérdi uradalmi pincéből 25 akó pálinkát.
A napóleoni világfölfordulást rémséges árnyként kísérő pénzdevalváció és ennek nyomában hazánkra szakadt általános vagyoni romlás országos katasztrófája Engelt annál érzékenyebben sújtotta, mert merészebb vállalkozásainak a kezdetén találta, amikor szélesebb körre fektetett kereskedése még fejletlen gyökerecskékből táplálkozott. Ezen kritikus időben halt meg első felesége. Az özvegy Engel Péter 1819. február 21-én elvette özv. Schwabachné szül. Szüszkind Máriát, kivel 2000 forint hozományt kapott. (A házassági szerződés a városi levéltárban 1819-641. sz.a.)
A pécsi zsidók az új házaspárt március 12-én a következő beadvánnyal köszöntötték: A Pécsett türelmi joggal bíró Fuchs és Weiszmayer családok a tekintetes tanácsnál óvást emeltek Engel Péter második nősülése ellen, mert javakorbeli nővel lépett frigyre, miből következtethető, hogy itt egy új családot, Engel-családot akar meghonosítani. Ehhez joga nincs, hiszen eddig csak annak révén lakhatott itt, hogy férje volt a tolerált özv. Fuchsnénak. Ez a nő elhalt, Engelnek tehát e városban, melyben türelmi jogot sohase szerzett a saját személyére, nincs többé keresnivalója. Itt csak a Weiszmayer és Fuchs családoknak van türelmi joguk s épp azért Engel kiutasítását kell kérnünk.
Március 23-án a t. ügyész adta elő véleményét ily módon: Városunk fölszabadító királyi kiváltságlevelének rendezése ellenére két zsidó család jutott felsőbb helyről türelmi engedélyhez: a Fuchs és Weiszmayer családok. Fuchs özvegye nőül ment Engel Péterhez, de e házasságból gyermek nem született s az asszony nemrég el is hunyt. A gyermektelen Engel, mintha türelmi engedélye volna, most új családalapításra gondol. Az ügyészi vélemény az, hogy Engel nincs jogosítva itteni családlapításra és így a tanácsnak meg kellene tenni a szükséges intézkedést, hogy városunk privilégiumán csorba ne ejtessék.
Engel válasza (március 27.): Második házasságomat kifogásolják jó hitsorsosaim. Miféle jogon? Amióta Pécsett lakom, a hatóság állandóan megtűrt, már pedig a tolerancia nem érdekelt ellenfeleimtől függ, hanem a hatóságoktól egyedül. Hogy engem, ki 1791. óta élek e város falai között és ezen hosszú idő alatt kötelezettségeimnek mindenkor eleget tettem, adómat megfizettem, panaszra okot nem adtam, a hatóság ezután is megtűr-e, azt a hatóság jóindulatára bízom, ami semmi esetre se függhet hitsorsosaim és ezek közt – sajnos – saját mostohafiaim rosszakaratától.
Fuchs és Weiszmayerék viszontválasza (május 3.): Szó sincs arról, hogy Engel nősülését ellenezzük. Mi csak a jogunkat védjük olyannal szemben, akinek itt szerzett joga nincsen, akinek nem létező jogát a mi eljárásunk nem is sértheti. Hogy zsidóval szemben kell ezt tennünk, az nem tartóztathat vissza bennünket, mert hiszen akkor keresztény kereszténnyel, mohamedán mohamedánnal szemben sohasem kereshetné igazát. Mi azt ellenezzük, hogy Engel ide új zsidó családot becsempésszen, és ezt joggal tesszük annak alapján, hogy itt csak olyan zsidók lakhatnak, kik az 1790. évi összeírás szerint már itt voltak. Ezek közt Engel elő nem fordul.
Engel végválasza (május 24.) A város privilégiumára való őrködést senki se bízta Fuchsék és Weiszmayerékra, következésképp semmi közük nincs ahhoz, hogy én itt lakom. Azért velük egyáltalán nem is foglalkozom, ehelyett a tanács bölcs belátására apellálok, hogy engem oly sokévi pécsi pályafutásom után a hontalanságtól megkímélni méltóztatnék.
Határozat: Minthogy Engel Péter 29 esztendő óta itt lakik, anélkül, hogy ezt bárki is kifogásolta volna, mivel továbbá a közterhekhez rendesen hozzájárult s ekként ezen hosszú időn át való itt tartózkodásával lakhatási jogot uzus alapján szerzett és magaviseletével a törvényekhez alkalmazkodott, nincs semmi ok arra, hogy a városból kitiltassék és ugyanezért a város tanácsa megengedi neki, hogy továbbra is itt lakhasson, a folyamodó Weiszmayer és Fuchs családot pedig ellenvetésükkel elutasítja. (1820. szeptember 5-iki tanácsülésből, 2215. sz.)
Ebből láthatjuk, hogy egy évnél is tovább tartott, míg a tanács döntésre elhatározni tudta magát. Engel Péter mindössze három évig élvezhette a formális türelmi engedélyt, a németbólyi hozományának se vehette már sok hasznát, amennyiben 1823. évi augusztusában, mint szegény ember elköltözött az örökkévalóságba, két apró gyermeket hagyva hátra, kik közül Adolf 1820. február 6-án született, Simon pedig 1822-ben.” (Az első pécsi zsidók. Írta: Cserkúti Adolf Pécs szab. kir. város levéltárosa. Különnyomat a Pécs-Baranyai Múzeumi Egyesület Értesítőjéből. Pécs. 1914. 19- 20 p.)
„Édesanyja, aki igen okos asszony volt, szívesen taníttatta volna, de anyagi helyzete ezt nem engedte és így 11 éves korában kivették az iskolából, hogy maga keresse meg kenyerét. A kereset igen szerény volt. Néhány krajcárért azbesztet és kénsavat vásárolt, ezeket palackokba töltötte, és kéngyufák segélyével gyártotta az akkor szokásos gyújtó masinákat, emellett ceruzákat és hasonló dolgokat árusított. Nappal, keresete után nézett, este pedig, sokszor fűtetlen szobában tanult, mert fára nem tellett. Vasár- és ünnepnapokon a Szepessy püspök által alapított könyvtárt bújta, – ahol télen a szellemi élvezet mellett – meleg szobát is talált. Így tanult meg önszorgalmából németül, magyarul, franciául és héberül.” (Pécsi Napló. 1903. január 12.)
Tanulságos, érdekes kiegészítés, ha Cserkúti Adolf városi főlevéltárost is ideidézzük
„Stern Jakab mostoha fiai Engel Adolf és Simon 1841-ben szerepelnek első ízben önálló keresettel, mint nőtlen fiatal emberek. Adolf használt ruhával kereskedett és hatóságilag évi harminc forintban megállapított üzleti fölösleg után fizette a türelmi adót. Simon sapkakészítő volt, hivatalosan tíz forintra becsült évi jövedelem-fölösleggel. Simon utódai elszakadtak Pécsről és ma a „cserkuti” predikátumot használják.
Engel Adolf, mint idősebb testvér, örökölte édesatyja imakönyvét. Más örökség nem is maradt reá, kivéve a városi türelmi jogot, de apja elhunyta után – ahogy föntebb láttuk – csak egy hajszálon múlott, hogy ezt a jogot is egész életére el nem vesztette. Alig volt 11 éves, mikor nyomasztó szegénysége miatt az iskolától, hol tanulásba találta meg gyermekkori egyetlen életörömét, megválni kényszerült, hogy legalább a saját létfönntartására megkeresse a szükséges mindennapiját. Otthon pár garast nyomtak kis markába s evvel elment ki az utcára. Jobb gondolat hiányában néhány szál ceruzát vett a pénzen és elkezdett házalni. Az öreg Keil Ferenc asztalosmester félszázaddal később is emlegette, hogy jól emlékszik arra az időre, amikor az asztalosműhelyébe el-ellátogató Engel fiútól szerezte be ceruza szükségletét.” (Az első pécsi zsidók. Írta: Cserkúti Adolf Pécs szab. kir. város levéltárosa. Különnyomat a Pécs-Baranyai Múzeumi Egyesület Értesítőjéből. Pécs. 1914. 21 p.)
A kép eredetije a Komló Város Önkormányzat József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjteményében tekinthető meg.
Hozzászólások