Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 82. • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Azok a régi szép idők… Kalandozások a régi Pécs városában – 82.

A Ferencesek kriptája

 

Idős emberként sokat sétálok a gyönyörű pécsi köztemetőben. Várostörténeti munkám során, ha megakadok, gyakran segítségemre vannak, akik már mindent tudnak a világunkról – vagyis drága emlékezetű pécsi elődeink.

Temetői kirándulásaim „útikalauza” legtöbbször a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület 1989-ben kiadott kis kiadványa: „A pécsi köztemetőben nyugvó neves halottak névjegyzéke”. Nagy köszönet érte az összeállítóknak.

Ez a kiadvány sok éven keresztül hasznos információkat nyújtott a magamfajta, városa múltját kutató pécsi polgárnak.

Egy sírkő a templom falán

De az idő kegyetlen kényúr, amely nem kegyelmezett a segédeszközömnek sem. A kiadvány az idők múltával egyre elavultabbá, időszerűtlenebbé vált. Meg azután egy ilyen jellegű munka mindig kicsit „rendszerfüggő”, ezért törvényszerűen, az idő múlásával veszít aktualitásából. A nemrég még ünnepelt neveknek már nem divatos a múltját kutatni.

Bizony nem is olyan egyszerű feladat összeállítani Pécs város nevezetes halottainak listáját. Hosszú – sajnos fájdalmasan hosszú sor ez. Mindig bővül, de sohasem lehet a végére érni…

Már a pécsi Köztemető vonatkozásában is sok nehézség adódik és akkor még nem beszéltünk azokról a neves halottainkról, akik a város más temetkezési helyein pihenik örök álmukat. Magam részéről nincs tudomásom arról, hogy például vannak-e olyan megbízható kimutatások, amelyek áttekintést adnak Pécs nevezetesebb altemplomaiban (Belvárosi, Lyceum, Ferencesek, Temető kápolna stb.) eltemetett jeles múltú pécsi polgárokról.

Ezért azután megörültem mikor a Dunántúl c. egykori pécsi napilap 1936. december 25-i számában (Holub József: A pécsi ferencesek hétszáz éves története) részletes felsorolásra bukkantam a Ferences rend templomának kriptájában eltemetett nevezetes halottak neveiről.

Sajnos, úgy tudom, hogy ez a kripta a városkutatók számára hozzáférhetetlen, mivel itt villany világítása nincs, és a járatok is életveszélyesek.

 

„A templom alatti nagy kripta, amint tudjuk, 1718-ban épült. Helyén azonban már 1692-ben kis kriptát találunk a kereszttel és a Jellasich-család két gyermekének sírkereszt töredékével.. Az ottani oltáron láthatók. E kriptában a szerzeteseken kívül 329-en pihennek. Itt közöljük a nevezetesebbeket:


A világi papságból a következők pihennek:

Bernits János ny. áldozár, + 1841. dec.22. 47 éves
Dobics Mátyás teológiai tanár + 1806. jan. 31. 62 éves
Halász István pécsegyházmegyei áldozár + 1791. júl. 29. 77 éves (azelőtt remete volt)
Kallita János berkesdi plébános + 1788. ápr. 23. 67 éves
Kassay József aranymisés nyug. plébános + 1842, március 17.  73 éves
Koncsek György nyug. szántói plébános + 1847. márc. 12. 87 éves
Korbély György nyug. plébános + 1819. márc. 27. 57 éves
Letenyei János nyug. plébános, könyvtáros + 1804. nov. 2. 83 éves
Gróf Manzi Fülöp áldozár + 1792. ápr. 20. 86 éves
Mastrits János babarci káplán + 1833. ápr. 11. 42 éves
Mechler N. áldozár + 1823. jún. 13.
Mitterpacher Dániel kanonok stb + Pesten, eltemették 1823. febr. 26-án.

Pálosok:
Nyitrai Sámuel exprior + 1815. dec. 23. 77 éves
Simon Máté expálos, kitűnő szónok és író + 1818. aug. 21. 76 éves

Dominikánus:
Poppin György + 1794. jún. 21. 66 éves

Apácák:
Deppin Nepomucena + 1776. dec. 29. 40 éves
Peikert Antónia exapáca + 1791. márc. 12. 79 éves
Pilanzlin Xaveria III. rendi Erzsébet apáca + 1752. nov. 30.
Staglin Emerenciana III. rendi Erzsébet exapáca + 1804. ápr. 12. 77 éves
Zombory Apollónia exklarissza apátnő + 1793. okt. 23. 70 éves. Itt nyugszik a valamikor híres Zombory család 8 tagja.

Tábornok:
Wilhelm Károly nyug. tábornok + 1813. júl. 2.

Grófok:
Gróf Brajda Lajos császári kamarás + 1827. márc. 21. 52 éves
Migazzi Aloysia grófnő + 1832. jan. 21. 27 éves
Wratislaw József de Mitrovica gróf  + 1834. máj. 25. 43 éves

Bárók:
Babocsai Borbála (Zrágonyiné) + 1771. nov. 29. 68 éves
Brisicsné N. bárónő + 1752. febr. 2. 50 éves. A Brisics családnak még négy tagja nyugszik itt.
Piláti Ferenc báró tábornok + 1805. szept. 2.  58 éves

Jószágigazgató:
Adamovics Márton püspöki jószágigazgató + 1749. febr. 17.

Táblabíró:
Adamovich Ferenc + 1784. dec. 13. 74 éves. Az Adamovich családnak még 6 tagja várja itt a feltámadást.
Bankay Antal élelmezési igazgató + 1796. febr. 9. 46 éves
Barankay György Somogy megye főjegyzője + 1788. nov. 12. 55 éves és gyermeke Péter 6 hónapos + 1788. nov. 12.
Battyány Mária, Danits Imre tanár neje + 1826. júl. 5. 69 éves
Budai József városi bíró + 1751. ápr. 3. 44 éves
Bulli Jakab orvos leánya Teréz 2 éves + 1747. márc. 10.
Chrisztovics Mária Anna Chrisztovics Imre kanonok anyja + 1751. okt. 24. 78 éves
Busánszky kapitány neje Teréz + 1761. jun. 10. 30 éves
Dragonyi Wolfgang kapitány + 1771. dec. 18. 60 éves
Hanulák István kamarai gondnok + 1838. szept. 6. 75 éves
Hegyi János nemesi bíró + 1751. márc. 30. 78 éves
Jezenovszky György a bozsoki uradalom intézője + 1842. febr. 12. 79 éves
Kajdacsi Antal alispán neje Teréz + 1826. ápr. 28. 39 éves
Itt nyugszik gyermeke is, a 10 éves Zsigmond.
Kisfaludy József táblabíró + 1838. nov. 25. 56 éves
Kisfaludy Benjamin kuriai bíró + 1848. nov. 9. 74 éves, (ezenkívül még 7 tagja nyugszik itt a Kisfaludy családnak).
Knapp István szemináriumi gondnok + 1823. szept. 22. 80 éves
Laczkovics Ignác városi tanácsnok + 1843. szept. 24. 84 éves
Lósz Antal orvos 6 éves leánya Hermina + 1836. jul. 11.
Márfi János somogymegyei törvényszéki ülnök + 1805. febr. 23. 64 éves
Mitterpacher János alispán + 1776. márc. 6. 87 éves és özvegye Mayer Anna +1826. május 29. 80 éves
Nagy Imre káptalani ügyész  + 1842. febr. 12.  91 éves
Orbán János nyug. kántor + 1849. júl. 7.
Orbán István ügyvéd + 1863. máj. 12. 66 éves
Pacséri Polyák Julianna, Kisfaludy Benjamin neje + 1835. okt. 15. 47 éves
Petheő Imre alispán + 1814. febr. 26. 67 éves
Radkovics Ferenc kir. tanácsos + 1801. márc. 7. 77 éves
Simon István jószágigazgató + 1830. nov. 10. 78 éves
Tallián Krisztina, Dőry Pál özvegye + 1828. aug. 21. 43 éves
eötvösi Tallián Terézia özv. + 1829. nov. 24. 69 éves
Taucher József a Barkói ezred parancsnoka + 1798. máj. 20. 55 éves korában.”
(Holub József: A pécsi ferencesek hétszáz éves története. Dunántúl. 1936. december 25. 31-32 p.)


Ifj. Krautszak János György síremléke

A templomban is találunk sírköveket.

ifj. Krautszak János síremléke

Köztük ifj. Krautszak János György tímárét, ki jó cselekedeteivel kivívta, hogy a Ferencesek templomában nyerjen örök nyugalmat.

Róla Cserkuti Adolf, tudós városi levéltáros az alábbiakat írja:

„A kapus barátok templomán túl, a szigeti kapu mellett Krautszak János György tímársága található, nem a belvárosi, hanem a szigeti külvárosi összeírásokban, ami annyi tesz, hogy a ház a kapun kívül épült. A városfalon belül a Gyár utcáig elterülő telek a Ferencrendiek klastromához tartozott s a közeli várkapuról a köznép kapusbarátoknak mondta őket. Krautszak J. György 1743-ban a vasmegyei Pinkafőn született és Pécsett e helyen (ma Ferenciek u. 37 sz.) megtelepedve meggazdagodott. Mivel nőtlen ember volt, hogy legyen a virágzó üzletét majdan kire hagyni, idehívta hasonnevű unokaöccsét, ifj. Krautszak J. Györgyöt, ki a vasmegyei Felső-Eőrön (Oberwarth) 1764-ben született és idővel ezen üzletet tényleg tulajdonul is kapta. Leszármazott hiányában ő is úgy gondoskodott utódról, mint elődje. Magához hívta Stirling nevű rokonát s ez később az üzlet birtokába lépett és Erreth Mátyás vejévé is lett.”

Ifj. Krautszak J. György méltó volt nagybátyja, id. Krautszak János György – a kórházalapító – bizalmára.

„Az ő példájára unokaöccse ifj. Krautszak J. György végrendeleti intézkedéssel tízezer forintot hagyományozott az Irgalmasok kórházának és tízezer forintot a városi közkórház alapjának növelésére, további 1900 forintot pedig oly célra, hogy a közkórházi kápolnában vasár- és ünnepnapokon Istentisztelet tartassék a fönt járó betegek lelki vigasztalására, ugyanitt nep. Szt. János napján és Jézus szíve ünnepén tartandó prédikációra és még életében kétezer forinton órát szerzett a Ferenciek templomának tornyára s 1844-ben 80 éves korában bekövetkezett elhunytakor a Ferenciek templomában talált örök nyugvóhelyet.” (Pécsi Napló. 1906. január 28. 3 p. Cserkuti Adolf: Régi pécsi tímárok.)

Következő rész



Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS