„Látszik az ember munkáján, rajzain, hogy milyen érzelmi állapotban készítette azokat” • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

„Látszik az ember munkáján, rajzain, hogy milyen érzelmi állapotban készítette azokat”

Interjú Zöldhegyi Zoltánnal, az új pécsi lakatfal tervezőjével

Zöldhegyi Zoltán, a 22 éves pécsi alapszakos építőművész fiatal kora ellenére máris megkerülhetetlen része lett Pécs szellemi életének. A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar hallgatójaként ugyanis Zoli (a barátainak csak „ZZ”) új lakatfal koncepciója nyerte el leginkább a szakmai zsűri tetszését. Az új lakatfalat a 2013-as XIII. POSZT programjaiba illeszkedve már fel is állították és át is adták többek között Bodrogi Gyula színművész – a POSZT díszvendége – és Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármesterének jelenétében. ZZ régi barátjaként kérdeztem a díjnyertest szakmáról, lakatokról és szerelemről, ő pedig csak a maga szokásos, szerény módján válaszolt. Olyan ZZ-sen.

Hogyan lesz valakiből építőművész? Mindig is tudtad, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Páva Zsolt, Pécs polgármestere gratulál Zöldhegyi Zoltánnak

Építőművész úgy lesz valakiből, hogy elmegy felvételizni, ahol egy igen komoly alkalmasságin esik keresztül, ahol helyben megoldandó rajzi illetve tervezési feladatok vannak, matek fizika és művészettörténet felmérés, és egy elbeszélgetés az addigi rajzaiból, munkáiból. (A mesterképzésre is hasonló a felvételi csak nehezebb és már szakmai anyag van a portfólióban.)

Nem, nem tudtam mindig, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, de mondhatni igen korán eldöntöttem – talán még a Legozós korszakom közepén. Gimnáziumot már tudatosan úgy választottam, hogy az egyetemen ne jelentsen gondot majd a matek és a fizika. Azt, hogy építőművészetet jelöljek első helyen és nem építészetet, egy tábor döntötte el a felvételi előtt egy évvel, ahol építőművészekkel voltam egy csoportban, külsősként.

Miben más a Te lakatfal koncepciód az eddigiektől, miért erre esett a választás?

Meglátásom szerint annyiban más, hogy az esztétika mellett fontos hangsúlyt fektettem arra, hogy kivitelezhető legyen a lakatfal, az adott kivitelező cég felajánlásait és elvárásait is figyelembe véve. Nagyon fontos szempont volt az is, hogy rengeteg lakat férjen rá. Mivel a jelenlegi lakatfalak olyan épületek területén állnak, amik az egyház tulajdonát is képzik, a „legrosszabbra számítva”, igyekeztem belekalkulálni azt is, hogy egy esetleges tulajdonosváltáskor a már fent lévő lakatok áthelyezhetők legyenek – ha az új tulaj úgy kívánja.

Mindezek mellett a telepítésre is különösen nagy hangsúlyt fektettem, azzal, hogy a meglévő lakatfal közelébe helyeztem el, de nem túl közel, így nem zsúfolt a vizuális kapcsolat – ám mégis fennáll. Az adott lehetőségeket mérlegelve ez az elhelyezkedés az egyik legkedvezőbb szerintem, ügyelve arra is, hogy a fesztiválok időtartama alatt ne képezzen úttorlaszt a lakatfal. Nagy erénye a tervnek mindezeken túl az, hogy tudatosan a már meglévő közlekedési tengelyekre fűztem föl az új lakatfalat.

Milyen érzés látni, hogy amit terveztél, az fizikai valójában is megjelent Pécs egyik legforgalmasabb részén?

Hihetetlen érzés! Nem gondoltam volna, hogy még az egyetem befejezése előtt lesz olyan munkám, ami megvalósul. Arról meg álmodni se mertem volna, hogy a szülővárosom egy ilyen jelentős és forgalmas részén jelenjen meg az alkotásom.

Milyen visszhangokat kaptál az alkotásoddal kapcsolatban eddig, akár szakmai, akár „műkedvelő” körökből?

Hideget is meleget is, de úgy érzem a hozzám elért visszajelzések alapján, hogy a közvélemény inkább nemtetszését fejezi ki – a barátokat, ismerősöket leszámítva természetesen. Azonban számos vélemény nem feltétlenül magát a tervezői munkát vitatja, hanem az új lakatfal szükségességét, mesterséges mivoltát, satöbbi. Természetesen a szokásos politikai mocskolódás is helyet kapott az észrevételek között…

Van számodra többletjelentése annak, hogy a szerelmesek egyik emblematikus helyszínét tervezted meg? Hogy állsz a szerelemmel?

Mindenképp, mivel mondhatni régóta szerelmes vagyok egy lányba, akivel immár több mint három és fél éve kapcsolatban vagyok. Úgy gondolom ez valószínűleg hatással volt a meghúzott vonalakra is a tervezés során. Mondják, hogy látszik az ember munkáján, rajzain, hogy milyen érzelmi állapotban készítette azokat, így nem csak erre a munkámra van, volt és valószínűleg lesz hatással az hogy szerelmes vagyok.

Mik a szakmai terveid, elképzeléseid a jövőben?

Jelenleg a kötelező hat hetes szakmai gyakorlatom töltöm egy irodánál. Ha itt végeztem, egy másik irodába várnak, ahol vélhetően szeptembertől is összejöhet majd egy kis munka az egyetem mellett. Mindezek mellett már csak egy évem van vissza a mesterképzésből. Ez idő alatt gondolkodok még egy szakmai Erasmus ösztöndíj megpályázásába valamelyik északi országba. A diploma megszerzése után pedig mindenképpen szeretnék az egyetemen maradni és bejutni a doktori képzésre.

Mit csinál egy leendő építőművész a szabadidejében?

Azon kívül, hogy veled sörözik? Igyekszek minél több időt fordítani a családom és a barátnőm mellett a barátaimra. Eljárunk szórakozni, koncertekre, kocsmákba, fesztiválokra. Ha van miből, akkor utazgatok is. Sokat olvasok, pályázatokra jelentkezek, tehát elmondható, hogy szabadidőm egy jelentős részét a szakmámon belüli tájékozódásra fordítom.

Ha lehetőséged lenne rá, mivel gazdagítnád Pécs építészeti látképét?

Őszintén, ezen még nem gondolkoztam, és nem is tudok rá hirtelen mit mondani. Konkrétan olyan új funkció nincs, amivel bővíteném. Azonban van egy ingatlan, amire elég régóta fáj a fogam és rengeteg lehetőséget látok benne. De valószínűleg soha nem lesz annyi pénzem hogy ilyen befektetésbe kezdhessek.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS