Év eleji vigasságul ismét az IgNobel díjak bemutatását kínáljuk. A név szellemes angol szójáték, a Nobel és az ignoble – alantas, nem nemesi származású szavak felhasználásával született. Röviden emlékeztetünk a díj jellemzőire. Olyan támogatókra számítanak, akik nyilvánosan is bevallják, hogy kedvelik a tudományt és van humorérzékük. Az IgNobel díjazottai olyan eredményeket értek el, amelyeken először nevetünk, de később gondolkodóba esünk. A díjjal a szokatlanra irányítják a figyelmet, a képzelőerőt ismerik el, egyúttal érdeklődést akarnak kelteni a tudomány iránt. 2006-ban már a 16. alkalommal ítélték oda a díjakat, átadásukra a Harvard Egyetemen került sor.
A fizikai díjat a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem munkatársai kapták, mert feltárták, hogy miért törik a meghajlított száraz spagetti rendszerint kettőnél több darabra. A spagetti rejtélyét nagy előrelátással már a Hetedhéthatár 2006. április 7-i számában részletesen bemutattuk, itt csak a lényeget ismételjük meg. Először Richard Feynman, a múlt század fizikájának egyik Nobel-díjas nagy alakja figyelt fel a problémára, de nem tudta megoldani. A spagetti rejtélye akkor került újra elő, amikor 1991-ben a francia Pierre-Gilles de Gennes ott állt friss Nobel-díjasként a kamerák előtt és Feynmanra utalva a spagetti problémáját nevezte meg a fizika legfontosabb megoldandó feladataként. Látta ezt a tudósítást egy akkor érettségi előtt álló francia fiatalember, Basile Audoly, aki később fizikát tanult és tavaly megoldotta a spagetti rejtélyét, legalábbis a rejtély nagy részét.
Audoly, és kutatótársa Sébastien Neukirch, hatféle, különböző keménységű spagettivel kísérletezett. A spagetti egyik végét befogták, a másikat mozgatták, a történéseket nagysebességű kamerával követték nyomon. Csaknem törésig feszítették a spagetti szabad végét, majd elengedték. A felvételek megörökítették, hogy a szálon hullámzás alakult ki. Az oda-vissza futó hullámok egymással találkozva hol gyengítették, hol erősítették egymást. A tészta ott tört el, ahol a két hullám azonos fázisban volt, az egyirányú erőhatások összegeződtek. Hasonló eredményre vezettek a számítógépes szimulációk is. A számszerű adatok elemzéséből érdekes következtetés adódott: a szál hosszától függetlenül a törés helyéből és az elengedés óta eltelt idő négyzetgyökéből képzett hányados állandó. Eddig nem sikerült a törés várható helyét előre jelezni. Nincs magyarázat arra sem, hogy miért csak néhány és miért nem nagyon sok darabra törik a spagetti.
A kémiai díjat „Az ultrahang sebességének változása a cheddar sajtban a hőmérséklet függvényében” című, egy élelmiszer-tudományi folyóiratban közölt tanulmányért kapta négy spanyol egyetemi kutató. Változik-e vagy sem – a kérdésre kísérletekkel kerestek választ és úgy találták, hogy van hőmérsékletfüggése a sebességnek. Nulla Celsius-fokon a sebesség 1590 m/s, 35 fokon viszont már 1696 m/s. A méréssel feltárt összefüggés a továbbiakban felhasználható hőmérséklet-mérésre, a sajtgyártás során zajló hőkezelések (melegítés vagy hűtés) közben az ultrahang sebességének megmérésével azonnal adódik a minta átlagos hőmérséklete. A sajtmester ennek ismeretében dönthet a következő lépésről. A kutatók nem elégedtek meg a puszta tény, a sebesség hőmérsékletfüggésének megállapításával, hanem kiderítették az okot is. A hőmérséklet emelkedésével olvadni kezd a sajt zsírtartalma, szabad olaj jelenik meg. A hőmérséklet – sebesség összefüggés a 0-17 Celsius-fok tartományban bizonyult a legmegbízhatóbbnak.
A matematikai díjat két ausztrál kutató kapta. Kiszámították, hány fényképfelvételt kell készíteni ahhoz, hogy csaknem bizonyosak lehessünk abban, a megörökített csoportból senki sem csukta éppen be a szemét az exponálás pillanatában. A fotózásra váró személyek rendszerint tízszer pislognak percenként, egy pislantásnál átlagosan 250 milliszekundumig tartják csukva szemüket. A valószínűségek számításánál a pislogásokat függetlennek tekintették, az egyik ember pislogása nem hat a másikra. Ugyancsak joggal feltételezhető, hogy a pislogások eloszlása véletlen, nem 6 másodpercenként követik egymást. Itt nem részletezett gondolatmenettel ezt az eredményt kapták n ember esetére (x a pislogások várható száma, t az idő): (1 – xt)n a jó felvétel, vagyis annak a valószínűsége, hogy éppen senki sem pislogott. Az elkészítendő fotók száma tehát ennek a reciproka. 99%-os biztonság eléréséhez 30 ember esetében, rossz fényviszonyok mellett kb. 30 felvételre van szükség. 50 emberrel még jó megvilágítás mellett is reménytelen pislogásmentes felvételben reménykedni. A valószínűségszámítástól idegenkedőknek egyszerű tanácsot adtak: 20-nál kevesebb ember esetén jó világításnál a szereplők számát osszák el hárommal, rossz világításnál kettővel és ennyi felvételt készítsenek.
Akusztikai díjat is adtak ki 2006-ban. Vezető amerikai egyetemek munkatársai azt vizsgálták, miért nem szeretik az emberek az iskolatáblát végigkarcoló köröm által keltett hangot. A díjazottak szerint a csikorgás ugyanabba a frekvenciatartományba esik, mint a csimpánzok veszélyt jelző rikácsolása és hasonlít is ahhoz. Még élnek bennünk majomőseink évmilliókkal ezelőtt kialakult ösztönei?
A békedíjat walesi feltaláló kapta. „Tinédzserriasztó” eszközt alkotott: a szerkezet olyan magas frekvenciájú hangot bocsát ki, amelyet a felnőttek már nem hallanak, csak a fiatalok. A fiatalokat bosszantja ez a hang, ezért eltávolodnak a forrásától. A biztonsági riasztókkal foglalkozó feltaláló akkor alkotta meg a szerkezetet, amikor fiatal lánya nem mert elmenni a boltba a környéken lebzselő tinédzserek miatt. A készüléket a bolt közelében a falra szerelte, azóta az ifjak eltűntek onnan, a környékbeliek pedig bátran járnak az üzletbe. A tinédzserriasztó másik változatának viszont éppen a tinédzserek a vevői, haszonélvezői. A „moszkitó” nevű készülék egy változata mobiltelefonba szerelhető, az általa adott csengőhangot csak a fiatalok hallják meg. A készüléket sokan vásárolják, nyilatkozta a büszke feltaláló, mert így a tanár az iskolában nem észleli az sms-ek megérkezését.
Az orvosi díj amerikai nyertesének eredményét egy sürgősségi orvoslással foglalkozó szaklap közölte „Makacs csuklás megszüntetése végbél ujj-masszázs segítségével” címmel. A szenvedő páciens már három napja, szünet nélkül percenként harmincat csuklott. Más módszerek sikertelen bevetése után a masszázzsal az orvos sikeresen megszabadította betegét a kínoktól. Tőle függetlenül két évvel később egy izraeli orvos is felfedezte az eljárás hatékonyságát, ezért megosztott díjat kaptak. Az IgNobel átadásán az amerikai orvos elmondta, hogy azóta megtalálta az igazán jó módszert a múlni nem akaró csuklás megszüntetésére: szexelni kell, az orgazmus ugyanis ugyanúgy stimulálja a nervus vagust, mint a rektális masszázs, és a páciensek körében minden bizonnyal népszerűbb lenne.
A madártani díj nyertesei arra kerestek választ, hogy a harkályoknak miért nem fáj a fejük az állandó kopácsolástól. Mi lenne velünk, ha fejünket mi is folyamatosan és iszonyú erővel falba vernénk? Észak-Amerika legnagyobb harkálya kopácsoláskor másodpercenként hússzor üti meg a fatörzs kemény felszínét, naponta akár 12 ezer kalapálást is végezhet. Csőre olyan erővel ütődik a fához, mintha 26 km/órás sebességgel csapódna oda. A kutatók megállapították, hogy a madarat speciális mechanizmusok és struktúrák védik az agyi sérülésektől, a szem bevérzésétől, a szem ideghártyájának leválásától.
A biológiai díjat holland egyetemi kutatók kapták. Felfedezték, hogy a malária kórokozóját hordozó nőstény szúnyog egyaránt kedveli a limburger sajt, valamint az emberi láb szagát. Szúnyogriasztóul tehát más szaganyagokat kell bevetni. A táplálkozási díj nyertesei is fontos kérdésre keresték a választ: milyen trágyát fogyaszt legszívesebben a szkarabeusz? A kuvaiti kutatók vizsgálatai szerint a szkarabeuszok meglehetősen válogatósak, sokkal jobban kedvelik a lovak nedvesebb, mint a tevék és birkák szárazabb ürülékét.
Hozzászólások