A pécsi villamos utolsó legendája
A napokban ünnepeltük a pécsi villamos beindulásának 100. évfordulóját. Nekem az a megtiszteltetés jutott osztályrészül, hogy e jeles nap alkalmából, népes baráti társaság előtt tarthattam előadást a Civil Közösségek Házában. Egyszer csak előadás közben, valami furcsa, nyugtalan érzés fogott el. Valaki hiányzott az első sorokból. Igen! Hiányzott egy kedves arc. Nem volt ott a megszűnő pécsi villamos utolsó kocsivezetője, Cser Józsi bácsi.
Az emlékező Cser Józsi bácsi
Egy időben rendszeresen összefutottunk a vásárcsarnokban. Bizony, szatyorral a kézben is nagyon jól el lehet beszélgetni. Ilyenkor azután Józsi bácsi mindig a számára legkedvesebb témát hozta szóba, a pécsi villamosról mesélt el érdekes epizódokat Nagy lendülettel indult a beszélgetés, azután egyszer csak halkulni kezdtek Józsi bácsi szavai, szemében valami szokatlan csillogás jelent meg… 1960. augusztus 30-án az utolsó pécsi villamos járat kanyargott végig a pécsi utcákon…
A helyi napilap, a Dunántúli Napló 1960. szeptember 1-i számában így ír:
„1960. szeptember elseje nagy fordulatot jelent Pécs közlekedésében. A mai naptól kezdve megszűnik közlekedni a város szűk utcáiban a döcögő villamos, s feladatát az újonnan érkezett autóbuszok látják el. A két utolsó villamosjárat tegnap éjfélkor futott be Vidákovics Imréné és Cser József vezetésével, Horváth Margit és Kemmer István kalauzokkal a Bacsó Béla utcai színbe.”
Józsi bácsi egyszer még azzal is megtisztelt, hogy interjút adott. Most azután a szürke állományomból előkúsznak Józsi bácsi szavai. Életéről, egykori munkájáról mesélt.
Cser József, a PKV alkalmazottja
„Hát bizony, ezt nem is nagyon lehet elfelejteni – emlékezik Cser József. – Nagyon szerették a pécsiek a villamosokat. Édesapám a villamos vasútnál dolgozott, és én is fiatal fiúként itt kezdtem pályafutásomat… 1949. október 5-én váltókezelőként kerültem a Pécsi Városi Közlekedési Vállalathoz. A Fémipari Iskolánál ágazott ketté a Balokány fürdői és Budai külvárosi pályaudvari villamosvonal, és én ezt a fontos váltót kezeltem. Szorgalmamért becsültek, így azután két év után villamos- és buszkalauz lett belőlem. 1953-ban már villamost vezettem… Majd háromévi katonáskodás következett Taszáron, a repülősöknél. Leszerelésem után, 1960 nyaráig újra a villamosra kerültem.”
Mondja Józsi bácsi, – tettem fel a kíváncsi kérdést – milyen volt Pécsett villamosvezetőnek lenni? Mire emlékszik szívesen vissza?
„Sok mindenről tudnék beszélni… Nyáron kikocsikáztunk a villamossal a Balokány fürdőhöz. A motorkocsi a végállomási kitérőben körbejárta a pótkocsit. Így váltott irányt. Amíg ez megtörtént, a kalauznak az volt a dolga, hogy becsöngetett a fürdőbe. Így a felöltözött fürdővendégek elérhették az induló villamost. Nyaranta nagy cirkuszi előadások voltak a Balokányban. Ilyenkor azután az előadások végén volt nagy villamos forgalom. Kedvencem a 21-es pályaszámú, „nagy” motorkocsi volt. Ennek volt egy párja is, a 22-es. Ezeken nagyteljesítményű „stuka” motorok voltak. Velük – az utasítás szerint – csak félsebességgel volt szabad haladni, mert ha az ember ráadta a maximális fokozatot, akkor bent a villanytelepen kivágta a biztosítékot. Volt egy ismerősöm, aki az áramszolgáltatónál dolgozott. Egy éjszakai műszakom alkalmával mondtam neki: Ne sajnáld, adj rá egy kis pluszáramot! Ennek meg is lett az eredménye. Hátratekintve látom, hogy jön a szabolcsi autóbusz a Balokánynál. Hej, mondom, eredj neki, jól alátettem. A busz még ott volt a Zsolnay utca felénél, mikor én már bekanyarodtam a Fémiparinál.”
A pécsi villamos leállásakor Józsi bácsi még legszebb férfiéveit élte. Vajon mit tudott kezdeni életével Cser József? Ő nem az az ember volt, aki akár csak egy pillanatig is meg tudott volna lenni aktív munka nélkül
Cser József, a 27-es autóbuszjárat gépkocsivezetője
„Az arra alkalmas kollégáimmal együtt személy- és tehergépkocsi jogosítványt szereztünk. Garázssofőr lettem. Éjszakai műszakban végeztük az autóbuszok zsírozását, mosását és még nagyon sok mindent. Jártam autómentővel is. 1962 nyarán kerültem egy kis Ikarus 30-as autóbusszal ki a 27-es járatra, amely abban az időben a Zsolnay-domb mögül, a Ledináról indult, és járt a Szigeti úton végig a Gyümölcs utcáig.”
Azután még sok dolgos és szép év következett, Józsi bácsi számára, Más és más autóbusz vonalakon, különböző típusú Ikarusokkal járta a várost és szolgálta becsülettel a pécsi közlekedést., de ez már egy külön történethez tartozik.
A számomra oly emlékezetes riport óta számos év múlt el. Az utóbbi időben már nem találkoztam Józsi bácsival. Valami megmagyarázhatatlan félelem kerített hatalmába.
Féltem elküldeni a meghívót… Férfiasan bevallom, attól rettegtem, hogy a meghívásom nem fog eljutni a címzetthez…
Hozzászólások