Régi pécsi mesterségek
Ha már előző cikkemben írtam az Ágoston-templom harangjairól, itt az ideje, hogy felidézzük a híres pécsi harangöntők emlékét is.
„A megfakult írások nagyhírű pécsi mesterek műhelyeiről tanúskodnak, akik 1770-től itt öntötték azokat a csengő-bongó harangokat, amelyek tartóssága, hangszín és művészi díszítés szempontjából egyaránt felvették a versenyt a külföldi készítményekkel. Nemcsak nálunk, de külföldön is becsülték a pécsi harangöntők munkáit a XVII-XIX. században. Erről a több száz hazai és külföldön máig is meglévő, a pécsi mesterek műhelyéből kikerült harang tanúskodik.
Napjainkban van éppen kétszáz esztendeje annak, amikor külföldi vándorútjáról Pécsre érkezett Winter János Mihály rézműves és harangöntő mester. Eleinte 1770-től rézcsapokat szállított a városnak a sörházakhoz és a vízvezetékekhez, 1771-ben már szerződést kötött a káptalannal a pécsi székesegyház harangjainak elkészítésére. A szerződés alapján a mester a harangok toronyba emelése után, 1772. április 29-én kapta meg díjazását a káptalantól. A nagyharangért – ez javarészben régi anyag átöntéséből készült, 250 forint és 53 dénárt, a hozzá felhasznált új érc áraként 1008 forint és 50 dénárt. Még ugyanebben az esztendőben Winter János Mihály házat vásárolt Pozsgay Jakabtól, tehát végleg megtelepedett Pécs városában.
Néhány év múlva azonban már Fischer Jánost találjuk a Winter-féle műhely élén, aki veje és jogutódja az elhunyt mesternek. Fischer János özvegyét (második feleségét) Weinbert Péter vette nőül, az öntöde pedig Weinbert néven működött tovább.
A Weinbert vezetése alatt működő harangöntő műhely készítményei közül különösen kiemelkedik a székesegyház nagyharangja, a ferencesek templomának 1824-ben öntött és az első világháború alatt hadicélokra igénybe vett két harangja. Felirata és díszítménye miatt figyelmet érdemel a Líceum-templom Weinbert-féle harangja: „Fusa per petrum quinqueecclesiensi anno 1832” szövegével. Négy dombormű a harang derekában (László király és bibliai alakok). Szőnyi Ottó, aki a beolvasztásra kijelölt harangokat utoljára megszemlélte, úgy nyilatkozott, hogy a „Weinbert-féle harangrelief-készletben a jobb mintázatok közé tartozik.”
Az Ágoston-templom egyik harangjának felirata is figyelmet érdemel: „Gegossen von Petrus Weinbert in fünfkirchen anno 1862” és a dedikáció felirata: Johannes Fischer und Katharine Fischerin gudeter dieser klogen in fünfkirchen 1803”. Szentek domborművű alakjaival a harangtörzsben, a felirat szalag alatt stilizált levélfüzérrel. Ugyanennek a templomnak a kisharangja magyar feliratú volt: „Öntetett Weinbert Péternél Pécsett 1841.” Ugyancsak bibliai alakok domborműveivel és H-alakú harangfelfüggesztő horoggal.
A pécsi harangok javarészét Weinbert Péter és utóda, Ruepprecht János készítette. Ruepprecht (Weinbert Péter második feleségétől született leányát vette feleségül), alighanem mesterlegény volt a Weinbert harangöntödében, és házasságával a műhely is tulajdonába ment át. Egyazon család, a Winter-Fischer-Weinbert família tradíciói fejlesztették a pécsi harangöntést egészen a művészi fokig.
Művészi díszítésű volt a Belvárosi-templom első világháború alatt beolvasztott harangja is Ruepprechttól: „Artifico Joanne Ruepprecht quinqueecclesiensi 1858” felirattal. A felirat alatt akantus-levélsor fut körös körül. A harang törzsén két dombormű (Mihály arkangyal és a tüzet oltó Flórián). Az iratszalag alatt nagyon finom szőlőlevél- és fürtfríz húzódott.
A Ruepprecht testvérek öntötték 1894-ben a volt kórházkápolna minaretjének egykori harangját is. 1863-ban Ruepprecht János készítette a Mindenszentek-templom harangját, az evangélikus és a református templom beolvasztott harangjait is.
Említést érdemel, hogy a pécsi mesterek öntötte harangok felfüggesztőhorga jellegzetesen egyéni Ruepprecht-kontstrukció. Formái: hat csillag alakú küllő, a H-alak és az andráskereszt-forma. A horog tökéletes felfüggesztést eredményez, e mellett a horogfejek homlokán a horogkapcsok művészi díszítésre nyújtottak lehetőséget, amit a pécsi mesterek jól ki is aknáztak.
Az elmondottakból láthatjuk, hogy a pécsi műhely harangjai tartósak, díszítésükkel alkalmazkodtak a korabeli uralkodó stílushoz és a készíttető igényeihez, továbbá díszítményeiket is jól alkalmazták. Az első világháború alatt széttört harangok törésfelülete egyenletes szemcsézetű és ezüstös színű volt, „ami a harangok jó összetételére vall” – írja Szőnyi Ottó, volt pécsi múzeumigazgató. A harangérc legjobb összetétele: 20-25 százalék ón és 76-80 százalék vörösréz. A harangfal kötelező vastagsága mellett csak ez ad kifogástalan tiszta hangot és tartósságot.
A pécsi mesterek külföldön tanulták a harangöntést, de a díszítés és a mesterségbeli kivitel terén sok újat hoztak. Alighanem a gráci mesterek iskoláját járták, mert a Kálvária és a Bertalan kápolna egykori harangjai feltűnő hasonlatosságot mutatnak azokkal a felirati szalag, a virágszirmos frízek és a harangtörzs alakos domborműveinek ábrázolásában.
Mindent egybevetve tehát a Winter-Fischer-Weinbert-Ruepprecht család tagjai kitűnő harangöntő mestereknek bizonyultak és ma, két évszázad távlatából is elismeréssel említhetjük nevüket, jeles alkotásaikat a régi Pécsnek ebben a jeles iparágában.” (Dr. Kovács András: Híres pécsi harangöntők. Dunántúli Napló. 1971. november 18. 6 p.)
Hozzászólások