Fejezetek a pécsi céhek életéből
„Pécsett az első céhszervezéseket a XIII. századra kell tennünk Kifejlődésük egybeesett a középkori városiasodással. A következő századokban egyre több szerepük lett a város kormányzásában, védelmében, gazdasági és társadalmi életének fejlesztésében. Tevékenyen részt vettek a városi ipar-, piac és erkölcsrendészeti feladatok ellátásában is. Nyersanyagelosztással biztosították a céhtagok zavartalan termelését és gondoskodtak a mesterek szakmai és iparcikk minőségi ellenőrzéséről. A mesterlegény, aki 2-3 évi vándorlás után elkészítette a mesterremeket és Pécsett kívánt letelepedni, minden áldozatot meghozott, hogy elnyerje a purgerséget (városi polgárjogot) és céhtagságot.” (Kopasz Gábor: A pécsi céhkönyvek iparos történeti adatai. Pécsi Műszaki Szemle. 1958. III. évf. 2 sz. 16 p.)
„Városunk ipari életéről nincsenek adataink. Tekintetbe véve azonban Pécs alkalmas fekvését, a környező vidék nagyságát, melyben város úgyszólván egyedül csak Pécs volt, könnyen megértjük, hogy Pécsett már az Árpádok idején is volt ipar és kereskedelem.
Céhzászló (internet)
Az ipari életnek a céhekbe való tömörítése külföldön indult meg s céljuk az ipar védelme volt. A keresztes hadjáratok és az idegen betelepülők lendítették föl hazánk ipari életét, amit követett az iparvédelmi intézkedés a céhrendszerek alakjában. A céhek hazánkban a XII. század közepe táján alakultak.
Az uralkodók az ipari élet fellendülését és erőkifejlődését jó szemmel nézték, mivel igen nagy támaszt leltek bennük. IV. Béla, V. István, Róbert Károly, Nagy Lajos a céhekkel bíró városokat pártfogásukba vették és felkarolták. Zsigmond Király az iparosok jelentékeny voltát felismerve, 1402-ben az országos rendek közé iktatta a városi polgárságot, hogy bennük az oligarchák ellenében támaszt nyerjen. A céhek életük tetőpontját Mátyás alatt érték el. Az ő idejében igazán virágzó ipara volt az országnak. Mária Terézia kezdte korlátozni a céhek életét. A céhek élete azonban mindinkább veszít régi erejéből s közeledik az összeomlás felé.
Végre az 1872. évi VIII. törvénycikk eltörölte a céh-rendszert s helyébe a szabad ipart hozta be.” (Pécsi Napló. 1925. december 25. 48 p. Fejes György: Képek a baranyai céhek életéből)
A céhrendszer 1761-ben, Mária Terézia királynő uralkodása (1740-1780) alatt történt szabályozása után a céhek egységesen szövegezett, előre nyomtatott kiváltságlevelet kaphattak, ami kizárólag uralkodói jóváhagyással volt érvényes, a régi, változatos szövegű és tartalmú, az élet számos területéről valló kiváltságleveleket pedig bevonták.
1815-ben újabb céh-szabály írta elő a gyakorlati teendőket:
„1815-ben Budán a királyi Universitas betűivel megjelent a „Közönséges Czéhbeli Czikkelyek a mesterségűzés végett való Társaságok és Czéhek számára” címmel egy könyv, mely 55 cikkelyben ismertette a céh jogokat és kötelességeket. Az inasokról 9 cikkely szól. „Ki inasságra felvétetni kíván, az akármely törvényesen bévett Religyiójú (vallású) lehet, erre nézve el nem tilttatik a szándékáéban lévő mesterségtől” felszólítással kezdődik. A legényekről 11 cikkely szól, a mesterségekről 9, a kötelességekről 9, a többi vegyes. (Pécsi Napló. 1925. december 25. 48 p. Fejes György: Képek a baranyai céhek életéből)
„Pécs legrégebbi céhe, nagy valószínűség szerint, a csizmadiáké volt. Magát a csizmát – mint lábbelit – a törököktől vettük át. Köztudottan a városunk 143 évig oszmán uralom alatt állt. A belvárost a török uraságok lakták, míg a szegény magyarság a Tettye völgybe húzta meg magát. A törököknél a puhaszárú csizma és a papucs volt (esetleg skófiummal díszítve) a módi, a magyaroknak legjobb esetben is csak bocskorra futotta.
Csizmadia mester
A kor elegáns divatos csizmáit török mesteremberek, a bocskorokat a vargák készítették.
A várost felszabadító keresztény hadak előkelő nemes uraságai és tisztjei szintén csizmát viseltek. Így azután Pécsett is megmaradt a csizmadia mesterség, de most már nem a török mesterek mívelték, hanem a más vidékekről idetelepült népességből kikerülő mesteremberek.
Pécsett a csizmadia céh hamar polgárjogot nyert.
„Már 1696-ban a városhoz fordultak megerősítés végett és a város január 30-án tartott ülésén megalakulásukat tudomásul veszi és megerősíti. A latin nyelven kiállított megerősítő levélben látható Pécs város régi pecsétje az öt toronnyal.
Mivel azonban a céhek végleges erősítése királyi privilégium volt, a pécsi csizmadia céh I. Lipóthoz (1640-1705) fordul megerősítésért, aki 1697. március 27-én állítja ki a céhlevelet egyszerű pergamenre, egyszerű írással, magyar nyelven.
E levél ma a pécsi múzeum tulajdona. Ami ebben a céhlevélben hiányos, azt kiegészítettem a pécsi püspöki jogakadémia tulajdonát képező budai és pétervári céhlevelekből. A budaiból azért, mert a budai és pécsi mesterek között úgyis szoros volt az összeköttetés és a pécsi mesterek addig, míg önálló céhhé nem alakultak a budai céhhez tartoztak, a péterváriból pedig azért, mert a péterváriak 1743-ban Budáról kérték a céhlevelet, és annak alapján készítették el sajátjukat. Forrásul szolgált továbbá a pécsi csizmadia céhnek 1716-1761-ig meglévő eredeti jegyző és számadási könyve és a Pécsi Múzeum tulajdonát képező több oklevél.” (Pécsi régi iparos életre vonatkozó eredeti okiratok. Dr. Késmárky István pécsi jogtanár felolvasása a PÉCS-BARANYA MEGYEI MÚZEUM EGYESÜLET –ben 1907. november 22-én.)
A csizmadia céhnek, a lábbelik készítés terén, hosszú ideig konkurense volt a pécsi varga céh. Sőt ezen belül is megjelent a vetélytárs, miszerint Pécsett voltak a magyar vargák, de mellettük már német vargák is.
A vargák nemcsak lábbeli készítéssel foglalkoztak, hanem az egyes bőrfajtákat is készítettek. Így a nagy ipari múltra visszatekintő pécsi tímár céh érdekeit is gyakran sértették.
Megjegyzés:
Varga: A bőr kikészítésével és egyszerűbb lábbeli készítésével foglalkozó iparos. Középkori gyakorlat szerint a lábbelihez a varga maga készítette ki a mesterségéhez szükséges bőröket. A vargák általában cseres bőrt készítettek, de már a 16. századtól van olyan adatunk, amely a vargák bőrfehérítési jogáról szól. (A tímárok készítette timsós bőr fehér volt.) Ezzel a vargák egyre erősebb vetélytársai lettek a tímároknak. A hódoltság korában az oszmán-török eredetű csizma hatására alakult legújabb divat, s az azt készítő csizmadiák kezdték kiszorítani a vargákat. A vargák bocskor készítésére álltak át, valamint ócska lábbelik javítására.
A német vargák: Finomabb, nyugati divatú lábbeliket készítettek: az új divatú sarut, női fűzős sarut, sarkos női cipellőst, sarkos női csizmát, férfi-női cipőt és férfi-női papucsot. Elvégezték a saruk talpalását és fejelését is. A német vargák mestersége a múlt században lassan összemosódott a cipészekével.
Hogy a XVIII. században valójában hány fajta mesterséget űző céh működött városunkban? Erre manapság már nehéz lenne konkrét, határozott válasz adni.
A céhkönyvek adatai alapján biztosan tudjuk, hogy városunkban működtek az alábbi céhek:
A pécsi csizmadiacéh pecsétje (internet)
– asztalos és esztergályos
– ács
– borbély és sebész
– csizmadia
– fésűs
– halász
– kalapos
– kovács
– kőműves
– mészáros
– mézeskalácsos és viaszgyertyaöntő
– magyarkalapos (süveges)
– tabakosok (magyartímár)
– kádár
– magyarszabó
– nyerges és szíjgyártó
– pék (fehérpék)
– szűrszabó
– német varga
Ezeken kívül még felsorolni is nehéz lenne, hány fajta céh és mesterség létezett Pécsett. Talán csak a rend kedvéért néhányat említsünk meg: molnárok, festők, kapcakötők, kávésok, könyvkötő, pokrócosok, aranyművesek, gelencsérek, kerékgyártók, kötélgyártók, lakatosok, ötvösök, szűcsök, takácsok, szappanosok stb.
Hozzászólások