Legény vándorévek
Mielőtt a céhes vándorlegény élet részleteibe belekapcsolódnánk, tegyünk említést a magyar vándorlegények leghíresebbjéről, a bajai származású, világjáró szabólegényről, Jelky Andrásról. Ez a híres honfitársunk az egykorú feljegyzések szerint kalandjai során volt katona, rabszolga, hajótörött, sőt a végén még magas rangú diplomata beosztásig is felvitte. Tudjuk róla, hogy mikor Bécsbe, a császárvárosba érkezett, még Mária Terézia is fogadta őt egy magas rangú audencia alkalmából.
Jelky András híres vándorlegény bajai szobra
„A XVI. században a mesterré válás általános előfeltételévé vált, hogy a mesterlegény a tanuló helyén kívüli munkavállalással, más munkahelyek felkeresésével, vándorlással bővítse szakmai ismereteit. A vándorló mesterlegénynek adott bizonyítvány volt a „Kundschaft” (tanulólevél).
Későbbiekben további szigorítások és szabályozások is történtek a legények vándoréveivel kapcsolatosan. Ekkor vezette be a Helytartótanács a kötelező „Vándorkönyvet”.
1816. június 16-án 21.080 sz. alatt a m. kir. Helytartótanács a következőket közölte a törvényhatóságokkal:
,,A Czéheknél megkívántató jó rendnek behozatala végett, de azért is: hogy ama rendetlenségek, visszaélések, és faggatások, mellyeknek a’ Mester-Legények akkor, midőn Mesteri állapotra kivannak jutni, a’ Czéhek által gyakorta kitétetnek, — elhárittassanak: Ő Felsége’ Parancsolatjából meghagyatik: hogy minden Czéheknél vándorló Könyvecskék, mellyekben nyilván föl kelletik jegyezni: hogy a Mester-Legény hol, mikép, és meddig dolgozott? ‘s azon idő alatt mikép viselte légyen magát? — hozatassanak bé; — mely Kegyelmes Királyi Rendelés olly meghagyással közöltetik a’ Törvényhatóságokkal, hogy a’ hoz képest a’ kebelőkben levő Czéheknél szükséges rendeletiket megtegyék.”
a) Az olyan külföldi mesterlegények, akiknek vándorkönyve nincs, „tartoznak Inasi felszabadulásukról vagy a Czéhtül kapott bizonyító Leveleket Kundschaftiokat a legközelebbi határhelyen levő Törvényhatóságnak általadni, és azok helyett magoknak Vándorló Könyvecskéket, melyekbe az említett Bizonyság leveleket feljegyezni kelletik, adatni”.
b) Az olyan mestert, aki mesterlegényt vándorkönyv nélkül felfogad, keményen meg kell büntetni.
c) A vándorkönyv kiadásáért mérsékelt, tehát csak a nyomtatásért és bekötésért, nem különben az aláírásért és pecsétért való taksát lehet szedni.
d) Minden legény akkor, amikor szolgálatba lép, köteles vándorkönyvét a mesterének megőrzésre átadni. Szolgálatából kilépésekor pedig azt magához veheti, a mester köteles abban a munkaviszony idejét elismerni, s a legény ügyességéről, serénységéről és magaviseletéről bizonyságot tenni.
Vándorkönyv (Internet)
e) Ha a vándorkönyv a törvényhatóságok bejegyzésével és egyéb bizonyítványokkal megtelne, a legénynek új vándorkönyvet kell adni, a korábbinak folytatásaként.
f) Ha a legény a vándorkönyvet elvesztené, köteles ezt azon törvényhatóság tisztviselőjének, ahol elvesztette, bejelenteni, az pedig köteles a szükséges vizsgálatot, amennyiben lehetséges, megtenni, és hogy ha a legény előadását megalapozottnak találja, a könyv elvesztéséről bizonyítványt adni, amelynek ellenében a legény azon törvényhatóságtól, amely az eredetit kiadta, másolatot kaphat.
g) Az olyan mesterlegénynek vándorkönyvét, aki valamely rendellenességet, vagy olyan vétket követett el, amely büntetést von maga után, minekutána azt kiállotta, részére vissza kell adni. Még a 2355/1825. sz. rendelet alapján azt is bele kellett nyomtattatni a vándorkönyvbe, hogy „az a’ ki az illyes Könyvetskét érdekesebb részeiben meghamisítani bátorkodna, mint nyilvánvaló csalárdságnak elkövetője, keményen meg fog fenyítetni”. (Forrás : Internet. Rózsa Miklós: Vándorkönyvek a Nagykanizsai Thury György Múzeumban. 228 p.)
„Miután a legény a fent említett iratok másolatait beszerezte, kezébe vette a vándorbotot és elbúcsúzva szüleitől, rokonaitól s ismerőseitől elindult. Mi lesz útjának végcélja, hol állapodik meg, azt egyelőre ő maga sem tudta. Ment, vándorolt, mert kényszeríttették. Sok helyütt, hol elfogyott élelme jószívű emberekre nem talált, küzdenie kellett az éhséggel; máshol meg a vidék zordonsága és az időjárás szeszélyei miatt szenvedett sokat. Valóságos örömmámorban úszott, ha estefelé valami községbe érhetett, hol megpihenve sokat mesélt felebarátainak vándorútjának borzalmairól és csodálatos kalandjairól. Következő nap felüdülve, magához térve tovább folytatta útját, míg megfelelő helységbe nem érkezett. Sokszor a szükség, a pénzhiány kényszerítette, hogy még oly helyen is, hol sokat nem tanulhatott, letelepedjék és munkához fogjon, hogy pénzt, élelmet szerezve tovább vándorolhasson. Sokszor agyonázva, fázva tért be a legközelebbi községbe, hogy nyugalmat, pihenést nyerjen.” (Magyar Művelődéstörténeti Értekezés. Szepesváralja ipartörténete a céhintézmény korában. Írta Pitkó János 1913.)
Ezen az áldatlan állapoton próbáltak a céhek valamelyest enyhíteni az ún. szállók felállításával, ahol a vándorlegény ideiglenes – általában 2-3 napra – otthonra lelt. Innen – a szállóról – azután az atyamester segítségével, közbenjárásával talált olyan mesterre, aki felfogadta.
Vándorkönyv (Internet)
Miután már a mester a legényt fölvette, első dolga volt, hogy előbbi viselkedéséről s a mesterségben való járatosságáról szóló levelét, hiteles bizonyítványát kikérje, melyeket azután a céhládában őrzött meg mindaddig, amíg az illető legény helyben maradt. Ezt követte a próbaidő. A vándorlegény köteles volt az őt felfogadó mesternél legalább 3 hónapig megmaradni.
A legény heti bérét a mester legtöbbször saját maga határozta meg. Ha jószándékkal járt el, figyelembe vette a beszegődött legény szakmai jártasságát, korát stb.
A beszegődött legény munkaideje igen hosszú volt, télen reggel 4 órától este 9 óráig tartott, ez nyári időszakban hosszabb is lehetett.
Azokat a legényeket, akik megpróbálták bérüket egymás között is egyeztetni, esetleg ennek érdekében közösen fellépni, szigorúan megbüntették.
Ugyancsak szigorúan büntették a legényt kicsapongó, tivornyázó életmódja miatt is.
A vándorlás általában három évig tartott. Ezután a legény tapasztalatokban gazdagon, magasabb szakmai ismereteket elsajátítva tért haza, hogy azután újabb megpróbáltatás várjon rá, a mester jog megszerzése.
A pécsi bábosok és mézeskalácsosok céhének előírásai a vándorlegényekre
Pécsi kalaposcéh vándorlevele 1810 (internet)
„A felszabadult inas 3 évig tartozik vándorolni megszakítás nélkül, ha megszakítja, pótolni kell, mi alól csak a céhmester menthet fel. Ha valahol megállt, jelentkeznie kellett a céhmesternél, az írásait elhelyezte a céhládába, kijelölt részére egy mestert kinél a munkát elvállalni tartozott. Rendes körülmények között egy helyen 6 hónapig tartozott maradni, fontos okból azonban 2 heti felmondással előbb is eltávozhatott. Este pénzbüntetés terhe alatt tartozott otthon lenni. Blaumontagot nem szabad tartani, büntetése egy heti bér, ha pedig a mester be nem jelenti, a kétszeresét fizeti. Munkabér javítása céljából összebeszélni büntetés terhe alatt tilos. A legények külön egyletet nem alakíthatnak, betegsegélyezés címén negyedévenként 10 krajcárt fizetnek a céhládába. A céhmester iránt elkövetett tiszteletlenség büntetése 2 forint.” (Pécsi régi iparos életre vonatkozó eredeti okiratok. Dr. Késmárky István pécsi jogtanár felolvasása a PÉCS-BARANYA MEGYEI MÚZEUM EGYESÜLET –ben 1907. november 22-én. 30 p.)
Tímárok céhének vándorlegényeire vonatkozó előírások
„A felszabadult mesterlegényeknek három éven át, vándorlásra kellett menniük, hogy további ismereteket és szükséges tapasztalatokat szerezzenek. Erre külön vándorlókönyvet vitt magával a legény. A céhbeli mesterek a vándorló legényeket tartoztak felfogadni. Ha munkát nem tudtak adni, úgy azt a céhmester a vándorlókönyvbe köteles volt bejegyezni.” (Tóth Béla – Dr. Tóth Géza: Régi pécsi tímárságok. Megjelent: Pécs, Műszaki Szemle. 1957. II. évf. 4. szám. 8 p.)
A 2-3 év vándorév letelte után, a tudásában és szakmájában gyarapodott mesterlegény hazatért városába.
Hozzászólások