Az Állami Számvevőszék által kialakított „magyar modell” megismerése céljából negyven külföldi számvevőszéki szakember érkezett a Békés megyei Szarvasra, a 2014. március 3-7 között megrendezésre kerülő nemzetközi „jó gyakorlatok” szemináriumra. Az ötnapos rendezvény az ÁSZ által végzett integritás felmérések módszertanának megismertetését és az ezzel kapcsolatos tudás átadását tűzte ki célul, a közszféra integritásának erősítése érdekében.
A szemináriumon a résztvevők megismerkednek az integritás felmérések módszertanával, és csoportmunkák keretében maguk is begyakorolhatják a felmérések sikeres megvalósításának legfontosabb elemeit, egyebek mellett a közszféra korrupciós kockázatainak beazonosítását, a korrupcióval szembeni védelmet erősítő kontrollok kiépítettségének értékelését, a felmérés alapjául szolgáló kérdőív összeállítását, a felmérési eredmények elemzését és hasznosítását. Az előadók között az ÁSZ munkatársai mellett a holland és a lengyel számvevőszéktől érkező szakemberek is szerepelnek.
A közelmúltban száz integritás szakember vette át diplomáját Budapesten a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban.
Szóljon hozzá!