A céhmester
„A céhnek az élén állott a céhmester, kit mindig az év utolsó Kántornapján (megj. kántornap: az egyházi év 4 hetében: nagyböjt első hetében, Pünkösd, Szt Kereszt fölmagasztalása (szept. 14.) és Szt Lúcia (dec. 13.) ünnepét követő hét szerda, péntek és szombat napjai) választottak és előtte akkor mindannyian tisztelegtek és neki Istentől minden jót kívántak. Ezenkívül van egy atyamester, ki főleg a legényekre felügyel, két bejáró mester és egy szolgáló mester.” (Pécsi régi iparos életre vonatkozó eredeti okiratok. Dr. Késmárky István pécsi jogtanár felolvasása a PÉCS-BARANYA MEGYEI MÚZEUM EGYESÜLET–ben 1907. november 22-én. 20 p.)
Céhmester (Jan de Bray festménye)
„Ha valaki mester akar lenni, köteles magát előbb a városi Purgerek közé fölvétetni és felesküdni.
Azután bemutatja a születési és erkölcsi bizonyítványát a céhmesternek s az általa kitűzött napon lefizet egy aranyat a céhládába és a kijelölt két mívlátó mester jelenlétében remekművet készít. Remekmű nélkül, mellyel az illető a mesterségben való jártasságát igazolta, senkit sem vettek fel a céhbe. Ha a remekműnek kisebb fogyatkozása volt, annak megfelelő pénzbírságot kellett letenni a céhládába. Ha pedig nem sikerült, újat csináltattak vele, vagy tovább tanulásra ítélték, de ezen ítéletet meg is lehetett fellebbezni a városi tanácshoz, nehogy valakit csupa rosszakaratból zárjon ki a céh.” (Pécsi régi iparos életre vonatkozó eredeti okiratok. Dr. Késmárky István pécsi jogtanár felolvasása a PÉCS-BARANYA MEGYEI MÚZEUM EGYESÜLET–ben 1907. november 22-én. 20-21 p.)
Ismerkedjünk meg egy kicsit részletesebben is a céhremek készítés „rejtelmeivel.”
Céhremek (meisterstück) elkészítésének feltételei
Könyvkötő mester és segédje
Két héttel a remek készítése előtt a céhmester összehívta a céh tagjait, hozzájárulnak-e, hogy a céhmesterek köre bővüljön.
A céhremek elkészítésére az engedélyt a céhtestület csak nyomós ok miatt tagadhatta meg.
A céhremek készítése alóli felmentést a céh csak igen indokolt, ritka esetben (pl. testi fogyatékosság) adta meg.
A céh különös figyelmet fordított arra, hogy a remeklő művét saját maga készítse el.
A céh megállapította a remeklés helyszínét (ez általában az a műhely volt, ahol a legény utoljára dolgozott.).
A remekmű elkészítéséhez az anyagot a jelölt biztosította, ha nem volt erre pénze a céh meghitelezte az anyag árát, de ezt vissza kellett utána (kamat nélkül) fizetni.
A mesterdarabnak egyszerűnek, jól használhatónak és könnyen eladhatónak kellett lennie.
Az elkészült céhremeket a mesterjelölt két tanú jelenlétében bemutatta a céhnek. A céhet ilyen esetben bírálóbizottság képviselte, ezt egészítette ki a hatóságot is képviselő céhbiztos.
Ha a legény első kísérlete nem jól sikerült, másodszor is próbálkozhatott. Ha ez a kísérlet sem sikerült újabb vándorútra kellett indulnia. Ezután következett a harmadik nekirugaszkodás. Ha ez sem sikerült, még lehetőség volt arra, hogy a céhegylet nagyülése előtt is próbát tegyen a legény.
A céhremek elkészítése, a mestertaksa megfizetése és a városi polgárjog megszerzése egy időben kellett, hogy történjen, mivel ezek a jogok szorosan kapcsolódtak, egymást kölcsönösen feltételezték.
Szabó céh (internet)
„A fiatal mestert polgári jogának elnyerése és a mestertaksa lefizetése után a céhszabályok arra kötelezték, hogy a céhbeli mesterek és feleségeik részére lakomát rendezzen. Ez volt a mesterlakoma, ami által a remeklő formálisan is mesterek testvérévé lett. A lakoma némely céheknél egész dáridóvá fajult s igen sok költségbe került. Általános szokás volt a lakomát illetőleg, hogy „a kismesterasztalt” az ifjú mester a remek megbírálása után a céhbe való fölvételkor adta, mely rendesen szerény volt és csak a fiatal mester legközelebbi mestertársai vettek e lakomán részt; ettől meg kell különböztetnünk „az öreg, vagy a nagymesterasztalt”, melyet mesterjogának egy évi gyakorlása után rendezett a céhbeli mesterek részére.
A mester legközelebbi teendője az volt, hogy megházasodjék. A középkor erkölcsös szellemét elsősorban a városok tartják fenn, ami minden téren megnyilvánul: a bírónak, ha nőtlen, legelső feladata, hogy a legrövidebb idő alatt megfeleségesedjék; de ez állott minden polgárra nézve is. Minthogy pedig a céh fiatal mestertagja polgárjogának elnyerése után a polgárok közé fölvétetett, kikötötték, hogy a legrövidebb idő alatt megnősüljön, mert ha ezt 1 év és 1 napon belül nem teszi, mesterjogát tovább nem gyakorolhatja. Csak saját városából való polgárleánnyal kötött házasság volt a céh szempontjából érvényes és irányadó, aminek következménye az lett, hogy egy város kebelében valóságos iparoscsaládok jöttek létre.” (Magyar Művelődéstörténeti Értekezés. Szepesváralja ipartörténete a céhintézmény korában. Írta Pitkó János 1913.)
A pécsi csizmadia céh irataiból, számla könyveiből is sok érdekessége derült ki erre vonatkozólag.
„Ha a remekmű sikerült, akkor az új mester a régebbi mestereket megvendégeli tisztességes ebéddel és legalább kétféle borral. Amint a számadási könyvekből kitűnik, az ebédhez számítottak minden mesterre 1 font (56 dkg) húst, 2 zsemlyét és egy pint (14, 1 dl) bort.
Ezután lefizet a ládába 16 forint felvételi díjat, mire felveszik oly feltétellel, hogy egy év alatt megházasodjék.
A céhlevélben előirt 16 forint felvételi díjat azonban nem tartották be. Így 1716-ban, amikor kezdődik a számadási könyvük, Diásy Ferenc 80 forintot és 4 okka (egy okka = kb. fél kiló) viaszt fizet a felvételért. 1721-ben Habalics Mátyás 95 forintot és 4 font (egy font=56 dk) viaszt. Úgy látszik a felvételi díj felemelését más céhek is gyakorolták, miért is a Helytartó Tanács 1805-ben kiadott általános céhszabályzatában ezt szigorúan eltiltja.
Ha a felvett mester egy év alatt meg nem házasodott, megbüntették. Így 1740-ben egy Puskás nevű fiatal mester 2 év alatt sem házasodott meg, mért is a céh egy évért 3 forint büntetést szabott ki rá, hozzátéve, hogyha még egy év alatt meg nem házasodik, fizet egy aranyat.” (Pécsi régi iparos életre vonatkozó eredeti okiratok. Dr. Késmárky István pécsi jogtanár felolvasása a PÉCS-BARANYA MEGYEI MÚZEUM EGYESÜLET–ben 1907. november 22-én. 21 p.)
Miután a sokféle procedúrán átesett az új mester, elvileg jogilag teljesen egyenrangúnak számított a régebbi mesterek között. De gyakorlatban különbséget tettek a fiatal és öregmesterek között. A céh legfiatalabb mestere volt az ún. szolgálómester. A szolgálómesterek szolgálták fel mulatságok alkalmából az ételeket és italokat, ők működtek közre a céh templomi áhítatosságainál, ők virrasztottak mesterek betegágyánál, temetéseken ők vitték a koporsót.
A pécsi csizmadia céhnél sem volt ez másképpen:
„Ez utóbbi (szolgamester)i mindig a legfiatalabb mester szokott lenni, s úgy látszik nem szívesen viselték e tisztet. Így 1715-ben Csucsurik Gergely mester csak úgy hajlandó hivatalát újból elvállalni, ha annak lejártával fiatalabb mester nem találtatnék.
1791-ben Siffkó Istvánra került a szolgáló mesterség sora. De jutalmul azon fáradozásaiért, melyeket mint nótárius a céh érdekében kifejtett, felmentették őt. De ő ezt bevéteti a céh jegyzőkönyvébe, nehogy később valaki ezt neki szemére vethesse, amit ha mégis tenne, erős büntetéssel büntetendő.” (Pécsi régi iparos életre vonatkozó eredeti okiratok. Dr. Késmárky István pécsi jogtanár felolvasása a PÉCS-BARANYA MEGYEI MÚZEUM EGYESÜLET–ben 1907. november 22-én. 20 p.)
Hozzászólások