Nyaralni sűrített boldogság. Ha csak…
Nos, ezt a „ha csak”– ot járjuk körül alaposan.
Az előzmény is figyelemre méltó. Főhősünk barátnője, amíg éppen együtt élvezték az életet egy hétvégén a barátnő hűvös és elegáns, mondhatnók hűvösen elegáns vidéki lakásában, a második napon imígyen szólott:
– Eljössz-e velem három hétre a Peloponésszoszra nyaralni? Előszezon, olcsó, a tenger meleg, a fejünk se fájna!
Főhős pontosan két másodpercig töprengett erősen. A férjével egyeztetnie kell azért, úgy illik. De ez leküzdhető akadálynak tűnt egy levelező tagozaton végzett házasságban. Tehát magabiztosan kijelentette:
– Hogyne!
A harmadik napon mindent elintéztek. Pénz ki, pénz be, biztosítás kész, akár indulhatunk is.
Az a körülmény, hogy a barátnő p ó t l é k k é n t hívta, mert az ő örök helybeli utazótársával évek óta jár oda kettesben, s ezt a jóízű nyaralást csak az törte meg tavaly, hogy a fránya férj nyugdíjba lépve csatlakozott hozzájuk, s így ő egyedül maradt, tehát megoldást kellett találnia, elkerülte főhősünk figyelmét.
Egyelőre sebaj, telefonált saját élete párjának, hogy ez a lehetősége adódott, az azonnal rávágta:
– Menj el!
A nagy és azonnali engedékenységnek oka volt. Itthon nyújtotta be a számlát:
– Cserébe ősszel újra Amerikába megyek, lányunkhoz.
Főhős nyelt egyet, s most ő vágta rá:
– Menj el!
Az előfeltételek tehát kifogástalanok, korrektek, szépek voltak.
S eljöve a nagy nap!
Főhős kitaxizott a találkahelyre, ahol a hosszú buszsor legelején állt az ő buszuk. A taxis tehát máris egyetlen mozdulattal lódíthatta be a csomagokat az autó gyomrába.
Magyarországon szinte elképzelhetetlen, de a megadott időben, pontosan délben gördült ki a busz! Főhős elterült a kettős ülésen, s arra koncentrált, milyen szép az élet!
Mentek, mendegéltek, amíg odaértek Fecskemétre, s felvették az ott izgatottan várakozókat. Majd újabb kocogás, s megálltak Veszeden, ahol aztán beszállt több mással együtt a barátnő is. Vége volt az elterülésnek, összeszedték tagjaikat illedelmesen, s mint jó kislányok, ki-ki olvasmányaiba merült.
Csak később tűnt fel a főhősnek, hogy a létszámban bizonyos hiányosság mutatkozik. A férjes barátnő nem jelent meg férjével. Az ok egészségügyi, ennyit összesen. Kár, jó lett volna őket is megismerni.
No, pontosan 24 óra és 25 perc múlva megálltak Viara felsőn. Ez a festői halászfalu csak nevében halászott. Néhány kis csónak utalt rá mindössze, hogy éjjelente hobbi szinten ki-kijárnak az őslakók kivetni a hálót. Turistaparadicsom volt ez a javából! S a helybeliek belőlük éltek szépen, kényelmesen, sietség nélkül, mosolyogva, mindenféle válságot elfelejtve, a napon sütkérezve. Jó előjelek, semmi kétség. Az apartmanos lakók itt fürgén kiszálltak, de két férfi visszaugrott, hogy a két hölgynek segítsen cipekedni Viara alsón a szállóban. Főhős ekkora lovagiasság hatására elbódult, s amikor négyesben becsörtettek a szobába, amely kicsi volt, de kényelmes, leültette az alkalmi lovagokat, s azonnal bekortyolták azt a kiváló piros színű ágyas cseresznyepálinkát, amit tudat alatt erre a pillanatra szállított ide. A barátság megköttetett, s amikor tisztába jött a főhős azzal, hogy ezek az emberek régi nyaralótársak, lovagiasságuk tehát a barátságra is épült, szívébe fogadta őket.
Magukat gondosan kialudva másnap reggel megkezdték hivatalosan is a nyaralást.
Ha jól számolunk, s miért ne számolnánk jól, hat ember sorsa fonódott össze pillanatok alatt.
A pillanatok e reggel érkeztek. Viara felső lakossága (a két házaspár) reggel felszállt a közeli kisvárosba induló buszra, ugyanerre felkapaszkodott alsón a két hölgy, s a hatalmas, színes, gazdag élménypiacon összevásároltak mindent, ami a kezük ügyébe került. Hazafelé az egyik férj így susogott:
– Szálljatok le velünk, ebédelünk hatosban, van finom hazaink!
Főhős fülének égi zene volt ez, az alternatíva holmi zacskós leves lévén tétovázás nélkül igent rebegett. Szobatársa kissé szabódott az illemre való szigorú tekintettel, de a népharag elsöpörte. Így adódott, hogy az első ebéd kiváló töltött káposzta volt, amit maga a meghívó férj készített, aki négyezres konyha főnöke volt valaha egy hatalmas gyárban. Honnan adódott az innivaló? A piacról, ahol egy határozott arcélű idős hölgy kínálta kedvesen öt literes ballonokban. Gyönyörű színű vörösnek mutatkozott, s noha zsákba macskát vettek, kiderült, hogy igen finom nedűről van szó. A legfontosabb nyaralási kellék így a kezükbe került.
Jóllakás után sort kerítettek a programok megbeszélésére is. Az alább következni is fog, egyelőre azonban jobb lesz szemrevételezni a társaságot, kikkel is állunk szemben. A viarai szent keresztségben a következő nevek születtek: a meghívó veszedi barátnő a Totyogó (továbbiakban Totyi) nevet kapta, hiszen tyúkanyó módjára lépegetett élete rögös útján, s szárnya alá vett mindenkit, akinek erre szüksége volt, de sajnos azt is, akinek erre nem. Személyzetis volt a boldog múltban, úgyszólván munkaköri kötelességének tekintette az örök jó cselekedetet. S mióta drága férje lelépett egy ifjú hölggyel, azóta jótéteményeinek száma csak nőtt.
Főhősünk vitán kívül a Kisokos lett, mert hozta magával a mitológia alapos ismeretét és az elmaradhatatlan angol nyelvtudást. Ez utóbbinak szexuális vonzata is lett, de nem kell mindig előre rohanni!
A felsőháziak két házaspára így tagozódott be a csapatba. Az ebédre hívó férj lett Dörmi, hiszen minden ellenvéleményét késlekedés nélkül eldörmögte, de ha elég piros folyadék fordult meg a poharában, el is dörögte, hogy mindenki érthesse, és tudja, hol a helye a Dörmi által megálmodott világ hierarchiájában. Az ő felesége Szerényke, aki tudott hallgatni, egyetérteni, halkan véleményt mondani, szóval ő volt a mintaasszony a siserehadban. A másik házaspár férjtagja Jámbor lett, ezen még gondolkodni se kellett. Szolgálatkész, bármikor ugrott, bárkinek kellett valami, akkor szólt, ha itt volt az ideje, szelíd mosollyal viselte a történendőket, s ezt nagyon meg kellett becsülni! Felesége lett Citera, aki teljes soványságával idegeskedett mindenért, mindig talált valami problémát, s ha nem bukkant rá azonnal a megoldásra, diszkréten folytak a könnyek az arcán.
Nos, a programmegbeszélésen Kisokos felajánlotta, hogy elmondja több részletben a görög mitológia történeteit, hiszen hol máshol kell erről hallani, ha nem a mondai tettek színhelyén. A társaság hangos helyesléssel fogadta, s így keletkezett egy újabb ebédmeghívás másnapra (Citeráék sülthúsa görög krumpli körítéssel), majd a letakarított asztal mellett sor került az első előadásra a tervezett háromból. Kisokos elemében volt, hiszen egész életében tanított és tanított, még kimondani is szerette a görög neveket, s már otthon elhatározta, hogy ebbéli tudását a köz hasznára felajánlja. Öt ember hallgatta moccanatlanul szegény trójaiak viselt dolgait, s Kisokos boldog fáradtsággal fejezte be, mert úgy érezte, megint tett egy kavicsot az emberiség Akropoliszához.
Az egész első hét álomszerű gyönyörűségben telt. Ide-oda meghívások, éttermi látogatások, hatalmas séták, hajóút, második piaci kalandozás együtt, néha külön, páronként. Közben beszélgetések kisebb, még kisebb körben, kettesben az élet nevezetű cirkuszról. Nyaraláskor csak a lényeg derül ki, a részletek nem érdekesek, nincs rájuk idő!
Aztán vasárnap este robbant a bomba! Totyi mondott valamit Kisokosnak a szállodai szoba esti csendjében:
– Nem tudom magamban tartani! De te ugye hallgatni fogsz róla?
Kisokos biztosította róla, hogy noha rengeteget beszélt egész életében, a titkokat meg tudja őrizni. Így hát suttogva folytatta:
– A keddi csoporttal megérkezik a hiányzó házaspár! Az orvos elengedte a férjet is!
Jól van, gondolta Kisokos, nincs semmi baj, Totyi csupa jót mesélt róluk. Az, hogy velük érkezik Citera és Jámbor lánya és veje, csak ráadás. Tíz tagúra bővül a társaság, de mit tesz az? Eddig is jó volt, ezután is az lesz.
Kisokos fejében láthatóan meg sem fordult rossz gondolat. Honnan érezte volna a robbanás szelét?
De hétfő este intő jelek mutatkoztak. Az eddig felszabadult Totyi-arcon a gond redői jelentek meg, szája ráncosan bezárult, riadt tekintettel meredt a világba és Kisokos szemébe. Kisokos próbált résztvevően érdeklődni az okok iránt, de Totyinak nem állt módjában felvilágosítást adni.
Kedden délelőtt a két óra körül érkező buszhoz felment Viara felsőre, hogy már ott elkapja az érkezőket forró baráti ölelésével. Megfigyelők szerint ketrecbe zárt vadállatként rohangált órákon keresztül, titkát látványosan őrizve, hogy majd az érkezők nyakába essen, köszöntse a fiatalokat is, a tüneményes Klárikát és Józsikát, akik mint égi angyalok érkeztek mindenki vigasztalására. Aztán visszaszállt a buszra, hogy a háromperces utat az imádott házaspárral tegye meg.
Az illemnek engedelmeskedve azonnal a közös szobába léptek a nagy bemutatkozásra. Mit is mondjunk? Megjelent Csoki bálna és Gyárúr! Na jó, Totyi és Kisokos is bálna volt, de hengeres testükön egyenletesen oszlott el a zsír, míg Csoki kissé amorf volt, alul szélesedő, beláthatatlan tomporral. Viszont sötétre sült bőrét büszkén viselte, mint elsődleges nemi bélyeget. Mögötte állt elveszetten a volt gyárigazgató, aki Csoki összes vidéki ténsasszonyságának előfeltétele, záloga, eszköze volt. Gyanakodva nézte Csoki az új társat, arcán ült a betolakodónak szánt lenézés. De azért Gyárúr előkapta a pálinkás butykost és ittak egyet a megismerkedésre.
Következő nap kezdődött a haddelhadd! Dörmi teljes jóindulattal lelkendezett Kisokos előadásáról, s jelezte, hogy csütörtök délután esedékes a következő. Gyárúr azonnal kijelentette, hogy feltétlenül meg akarja hallgatni! Erről később értesült Kisokos, természetesen nem volt kifogása az újabb érdeklődő ellen.
Ámde az ominózus csütörtökön, amikor egész nap érződött már a medence körül a levegő finom vibrálása, Kisokos érezte, hogy a mitológiával bakot lőtt. Csoki nem tűrhette, hogy van egy viszonylag eszes a társaságban, nem csatlakozhatott, s nem engedte Gyárurat sem kisiklani a tudás irányába. Ami Totyit illeti, sajnos kiderült, hogy Csoki függő, abszolút alárendeltje neki, s nélküle megszólalni sem mer. Így aztán, amikor indulni kellett Viara felsőbe, mert Kisokos minden körülmények között percre pontos volt, szelíd kérdésére, hogy vajon jőnek-e, Gyárúr közölte határozott hangon:
– Inkább itt maradunk.
Kisokos megérezte a történelmi pillanat súlyát, döntenie kellett. De ígéretét tartotta, s határozott léptekkel haladt az apartmanok felé. Ezúttal a fiatalok is ott ültek szép rendben, így hat ember hallgatta végig Mínosz király, majd Oidipusz történetét. A siker most sem maradt el, lelkendező szavak hallatszottak a végén. Csak annyi változott, hogy Kisokos semmiféle kavics gördülését nem hallotta ama Akropolisz felé.
Ami Dörmiéket illeti, meg voltak rökönyödve az alsóbéliek igazolatlan távolmaradása miatt. S ebben a pillanatban indult el az a pletykafolyam, ami megállíthatatlanul zúdult végig a további időn. Csoki viselkedésének abszolút részletes elemzése mellett Totyi színeváltozása volt a fő téma. Amikor Gyárúr érzékelte, hogy kezdődött valami nem szeretem dolog, röviden és velősen így nyilatkozott Dörminek:
– Nem csatlakozom a szukaháborúhoz!
A szukaháború főhősei Totyi, Csoki és Citera voltak. Ők nehéztüzérséggel mentek egymás ellen, hiszen jól ismerték egymást, viszont Kisokos egy-egy jól elhelyezett szarkasztikus megjegyzéssel gondoskodott arról, hogy a harci kedv ne lohadjon. Dörmi aktív elemzője volt a történteknek, jól jött tehát Jámbor és Szerényke higgadt magatartása, s a fiatalok bölcs háttérbe húzódása. Ennek köszönhető, hogy „értelmes emberek” módjára visszafogták magukat, s nyílt konfrontációra nem került sor.
De éppen a görögöktől tudjuk, hogy minden tragédiának van csúcspontja, az események itt sem késlekedtek odáig jutni.
Egy a már első héten szóba került autós kirándulás körvonalai rajzolódtak ki egyre határozottabban. A tragikus vétséget a bérlendő autó követte el, mert eléggé el nem ítélhető módon csupán kilenc ülőhelyet mert tartalmazni. Ugyan a viaraiak azt mondták, hogy ennek semmi jelentősége, nyugodtan beülhet oda tíz ember is egy napra, ezt a szabálykövető magyarok meg sem hallották. Valakinek itthon kell maradnia! Kisokos érezte magán Csoki figyelő tekintetét, neki, a betolakodónak kell áldozatot vállalnia. Igen ám, de ő lesz az idegenvezető ama harmadik előadásával! Szükség van még Józsikára, a sofőrre és Szerénykére, az úti gide-ra. A levegő vibrált a feszültségtől!
Totyi, aki mint tudjuk, alárendelt volt a javából, leste Csoki színeváltozásait, s ezt az örök becsű mondatot bocsátotta ki magából (noha az első héten még lelkes csatlakozó volt!):
– Én idegen országban, idegen autóban, idegen sofőrrel nem megyek sehova!
Hogy az ég nem szakadt a nyakába, annak volt köszönhető, hogy Csoki elismerő bólogatása a helyén tartotta. Ő ugyanis eleve nem ülhetett olyan autóba, amelyben Kisokos mesél!
Így aztán a tárgynapon hét ember találkozott reggel nyolckor, pontosan reggel nyolckor, ami végtelenül jólesett Kisokosnak, az óraműnek.
Végigszáguldották a félsziget legszebb történelmi helyeit, szavaltak az epidauroszi színházban, meghatottan taposták Mykéné földjét, meredtek alá a Korinthoszi csatornába, néztek fel Argosz várára.
A piacos városban töltötték az estét. Meleg levegő, felszabadult sétálók, kiváló bor a főtéri étteremben, andalgás a tengerparton, aztán leadták az autót, aminek árát Kisokos eleve lealkudta, a turista adjon magára!
Még mindig volt egy hét, új pletykaforrás után kellett nézni. Jött is, tenyerén hozta az Úr egy görög világpolgár személyében. Ez az amerikai-görög vegyeske félévet tölt minden évben Viarán. Naponta ott szaladt reggeli húsz kilométeres futását végezve Dörmiék ablaka alatt. S mivel Dörmi hajnalos élő, mindig felintett neki egy kedves mosoly kíséretében egy „jó reggelt”-et.
S adá az Úr az alkalmat, hogy egyszer délután is arra kocogjon, s Kisokos éppen látogatóban legyen Dörmiéknél. Nosza Dörmi magához inté a görögöt, jöjjön csak fel. Most legalább végre beszélhetnek egymással Kisokos szájával. Görög jöve, Kisokos fordíta, megszületett a barátság. Dörmi még arra is tett egy leheletnyi célzást, hogy mely szívesen megnézné a görög házatáját. A görög rábólintott, de sajna az is kiderült, hogy Kisokos szája nélkül ez nehezen kivitelezhető. Kisokos ugyan egyáltalán nem volt kíváncsi egy leharcolt agglegény rendetlen garzonjára, de ezt nem bocsátotta közre, beleegyezően bólintott, elvégre nyaralunk, nem kényeskedünk.
A kijelölt reggelen megállt Dörmiék előtt a luxuskocsi, a görög integetett, Dörmi, Jámbor, Szerényke és Kisokos nagy hegyesen beszállt, s akkor… egyszer csak elállt szemük-szájuk! A ház maga is gyönyörű volt, de a hatalmas emeleti lakás, amely a tenger legszebb kis szigetére és a környező hegyekre nézett, elbűvölő volt! Csak a teraszon volt konyharész óriási grillsütővel, ebédlőasztal hat karosszékkel, nappali rész kényelmes kanapéval, fotelekkel. S a szobák! Nagyok, ízlésesek, értékes festmények a falon, drága bútorok a falak mentén, vasalógyűjtemény egy asztalon a világ minden tájáról. Csak álltak és bámultak, és néztek apróra mindent. Alig tudták meginni a döbbenettől a görög jeges házi pálinkáját. Aztán csak ültek a teraszon és hallgatták a hat osztályt végzett, de dörzsölten okos ember élettörténetét, ami tele volt kalanddal, abszurd fordulatokkal. Kisokos pergő nyelvvel fordított, észre sem vette, hogy a görög figyelő, pontosabban éhes tekintettel nézi, ő a tájra és a tolmácsolásra koncentrált. Hanem amikor búcsúztak, a görög megfogta a karját és halkan súgta:
– Este tíz!
Ugyan már, gondolta Kisokos, miről beszél ez?
De este tízkor diszkrét dudálás jelezte, hogy a kocsi előállt. Teljesen titokban, csak az egész szálló látta, hiszen ilyenkor már mindenki oda csoportosult az erkélyekre. Kisokos egy pillanatra megingott, aztán lazán odavetette Totyinak:
– Félóra múlva itt vagyok!
Azám! Csakhogy! A sovány, inas, hófehér fogú görög egy mitológiai isten erejével rendelkezett. Karon ragadta Kisokost, amikor megállt a háza előtt, felliftezett vele a lakáshoz, s a szinte álmodó hölgy szeme előtt megjelent a teraszon a megterített asztal a hatalmas sülthallal, salátákkal, köretekkel, mélyvörös borral a kristálypoharakban.
Kisokos megszűnt az lenni, ami, Héra volt és Léda, Aphrodité és Pallas Athéné, Kassandra és Helené, és úgy került Zeusz karján a széles, hófehér ágyba, hogy már régen fent volt az Olümposzon és itta az istenek italát!
Totyi pedig rágta a körmét és hegyezte nyelvét Csokival a romlott nőszemélyen, aki íme mennyire megérdemelte a megelőlegezett utálatot!
De mit tesz a barátság! Dörmiék kibírták, hogy egyetlen szóval se említsék a Viarán végigfutó hírt, Kisokos pedig bölcsen és mélyen hallgatott, mert pontosan tudta, hogy a fent leírt éjszakán szívesen cserélt volna vele négy, szám szerint négy asszony: Csoki, Totyi, Szerényke és Citera!
Véget ért a három hét, Kisokos meghívása hét embernek a Balatonra tovább élt, bár közben történtek ilyen malőrök: Dörmi nem akart együtt menni Totyival, Citera Dörmivel, Totyi Jámborral, Szerényke senkivel. Kisokos ezt mosolyogva hallgatta, mert tudta, amit tudott, a hullámok mindig elcsitulnak, a pletykák elhallgatnak, s egyszer csak azt veszi észre a hét meghívott, hogy boldog békében ül Kisokosék tábortüze körül, úgy emlegetve Viarát, mint a boldogság egy tökéletes pillanatát…
Hozzászólások