75 évesen

A csend lassan befont már minden szegletet.
Mit kérhetnék a sorstól? Kérni még lehet…
Először a lépések koppanása
váltott sustorgó csosszanásba,
aztán a messzi fények tűntek el
és nem maradt más, csak egy kis „közel”,
ez a miniatűr világ…
Nem int rám többé bimbózó faág?
Rohanni kéne távol, víg mezőkre
csapzott paripaként… A dőre,
kamaszos lélek még mit nem kíván!
Lásd, egy fotelben ülve, csendben várom,
hogy végre közelemben járjon,
és felsegítsen kicsi unokám.

Megosztás

Tweet