Sosem jutott védő, simogató kéz,
család melege és szépség elég.
A hideg gangot soha nem feledte,
s hogy gyárak füstjétől sötét az ég.
Még ma sem jött el álmodott világa,
hol együtt munkál sok baráti kar,
hol együtt dalol az Olt a Dunával,
s ne gyűlölködne román és magyar.
A Duna partján ülök elmerengve.
Nézem a szürkén hömpölygő habot.
Tudom, hogy ma sem lenne jobb a kedve
a költőnek, ki itt gondolkodott.

Szóljon hozzá!