A Mester és Margarita a Vígszínházban
Forrás: Vígszínház
A zseniális orosz író, Mihail Bulgakov fő műve, A Mester és Margarita az egyetemes irodalomtörténet egyik legkiemelkedőbb, ugyanakkor legrejtélyesebb alkotása. Már a megjelenése sem volt zökkenőmentes: csak a perifériára szorított szerző halála után negyedszázaddal, 1966-67-ben láthatott napvilágot; azóta viszont az egyik legtöbbet olvasott és elemzett irodalmi mű – csak a legnagyobbakkal mérhető, valódi klasszikus alkotás, amelyet filmen és színházban is számtalanszor feldolgoztak. Rejtélyes a története is: a több szálon futó cselekménysor hol a Bulgakov-korabeli Moszkvába, hol Jézus és Poncius Pilátus bibliai Júdeájába repít, finoman összemosva a nagyon is valóságos, hétköznapi eseményeket a mitikus legendákkal. A mű bölcsességének, kérlelhetetlen humánumának erejével, súlyával megdöbbenti a nézőt, ugyanakkor a Mester és Margarita sorsán keresztül a világirodalom egyik legszebb és legfájdalmasabb szerelmi történetébe is bevezet minket.
2014 őszén mutatta be a Vígszínház Michal Dočekal rendezésében Bulgakov remekművét. A prágai születésű cseh rendezőnek ez a harmadik munkája a Vígszínházban, a 2010-ben bemutatott Mikve és a 2013-ban POSZT-fődíjat nyert Jóembert keresünk után. A rendező magasra tette önmaga előtt a mércét, és úgy érzem a Mester és Margaritával „megugrotta a szintet”. Azt gondolhatnánk, hogy a monumentális regényt lehetetlen színpadra adaptálni a sok narráció, a sokféle és gyakran váltakozó helyszín miatt. Dočekal rácáfolt erre: ötletesen, látványosan, időnként káprázatos és mellbevágó erővel ábrázolja mindazt, amit a regény tartalmaz, szinte teljes egészében. Az előadáshoz Bulgakov regényéből új színpadi változat készült, amely Michal Dočekal és Iva Klestilova munkája. A magyar szöveget Szőllősy Klára fordításának felhasználásával Kovács Krisztina dramaturg készítette.
Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház
Az előadás megtekintése előtt erősen javasolt a regény elolvasása, mivel így lehet igazán megérteni a látottakat. E nélkül egy nehezen feldolgozható, szinte összefüggéstelen jelenetfüzért kapunk, az átélt élmény elmarad a lehetséges mögött. Lehet vitatkozni azon, hogy az előadás a regény színpadi adaptációja-e vagy sem. Leginkább sajátos értelmezése, egy síkjának kiemelése és annak következetes feldolgozása, bemutatása. Sarkítva fogalmazva, aki azt várja, hogy a bibliai időkben játszódó jelenteknél kőépületek és pálmafák lesznek, a moszkvai jeleneteknél az 1920-as-30-as évek túlzsúfolt és lepukkant társbérletei az csalódni fog; annak érdemesebb filmet nézni, moziba menni – a színház szerepe nem ez. A színházban jelzések, ötletes megoldások, sőt végső soron egy üres tér intenzív színészi játékkal megtöltve is elegendő ahhoz, hogy teljes értékű produkciót lássunk, a kép az agyunkban áll össze teljes egésszé, ott hív elő emlékeket, érzéseket, gondolatokat.
A Mester és Margarita nem dráma, hanem regény, értelmezésére számos lehetőség kínálkozik. Közhely, hogy ahány olvasó, annyiféle kép alakul ki a műről, a hangsúlyok áthelyeződhetnek; jelen esetben ez különösen érvényes. Dočekal „saját szemüvegén át” közelítette meg a témát és így láttatja a nézőkkel a művet. A vezérfonal Woland kezében van, az őt alakító Lukács Sándor magasan kitűnik a szereplőgárdából, kiváló színészi képességei mellett az általa megformált figura rendezői szándékú kiemelése által is. A címszereplő Mester (Hevér Gábor) és Margarita (Járó Zsuzsa), a regénybeli szerelmi szál mintegy kiegészítő körítésként, egyfajta támasztópillérként szolgál Woland eszelős logikájú, abszurdba hajló „jelensége” számára. A másik, bibliai szálon Pilátus (Fesztbaum Béla) és Jesua (Varga Kálmán) párbeszéde rendkívül hiteles, a regényben közöttük meglévő feszültség, Pilátus tehetetlensége és Jesua kiszolgáltatottsága kitűnően megjelenik.
Kár, hogy az előadásból helyenként néhány „vadhajtás” nő ki: a Bulgakov-regényben nem szereplő gondolatok, üzenetek átadására is felhasználják azt. Ilyen a darab kezdetén a TV-show motívuma, ami arra enged következtetni, hogy a mai korba tette át a rendező a történéseket – vagy esetleg arra, hogy ez lesz a darab kerete, és mintha a showműsor vendégének visszaemlékezését, esetleg álmát látnánk – miközben ez nincs így. Idegenül hat az aktuálpolitikai kiszólás az intézményvezetők kinevezésével kapcsolatban. Az óriási koponyák jelenete számomra kilóg az előadás szövetéből: az itt megjelenő Hitler és Sztálin romboló tevékenysége a regény megírásakor még nem teljesedett ki. Mindezek elhagyásával lehetne időt nyerni, a három és negyed órás előadás végére kevésbé fáradna el a néző agyilag.
Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház
A látványvilághoz visszatérve, Martin Chocholoušek díszlettervező a forgószínpad intenzív használatával kiváló környezetet teremtett az előadás számára. A jelenetek hátterét monumentális, sötét színű fém építmény szolgálja, amely egyes helyeken tükröződik, másutt lyukacsos, átlátszó szerkezetű. Belsejében lépcső van, az ajtók és átjárók révén a színpad forgása közben a színészek egy helyben járva juthatnak át egyik helyszínről a másikra, a huszadik századból a bibliai időkbe és vissza. A falakon ötletesen elhelyezett nyílások lehetővé teszik azt, hogy a legváratlanabb módon jelenjenek meg, majd tűnjenek el különböző figurák. A hang- és fényeffektek, vetített animációk néha „csupán” illusztrálják az adott jeleneteket, de gyakran díszletként is funkcionálnak, például a villamosbalesetnél, vagy a kártyatrükköknél. Hanna Fischerová jelmezei a szereplők egyéniségéhez egytől egyig illeszkednek, de a magas minőségből Woland figurája mellett Hella (Réti Adrienn) ruhája külön kiemelést is érdemel.
Összességében egy magával sodró, Bulgakovhoz méltó, (láz)álomba illő világot idézett fel bennem az előadás, a regény olvasása közben megjelent kép a fentebb említett „vadhajtások” kivételével majdnem teljességgel visszaköszönt. A három és negyed óra szinte elröppent, miközben visszatérő gondolatok magjait vetette el emberi döntésekről, őszinteségről, következetességről.
Az előadás videóajánlója: http://youtu.be/5FNkJMRODUI
Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház
Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház
Hozzászólások