Megjelent a chilei származású Patricio Baeza Barrera második CD-je • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Megjelent a chilei származású Patricio Baeza Barrera második CD-je

Zsúfolásig megtelt Budapesten a Ráday utcai Shiraz Perzsa Étterem, ahol Róna Pitzi hivatásos előadóművész (Starvideo TV Production) moderálta az eseményeket. Elmondta, hogy a 2009-ben elsőként megjelent Huracán című lemez Vadász Alexa énekesnő közreműködésével Patricio Baeza saját szerzeményeit mutatta be. A most megjelent második lemezen a romantika jellemezte latin-amerikai populáris slágerek és saját szerzemények, instrumentális zene és a David Fernando zeneszerző által kifejezetten Patricio Baezának írt két dal hallható. Tóth Réka színművésznővel pedig egy jól ismert mexikói dal, a Sabor a mi című szólal meg duettben.

Zsúfolásig megtelt Budapesten a Ráday utcai Shiraz Perzsa Étterem, ahol Róna Pitzi hivatásos előadóművész (Starvideo TV Production) moderálta az eseményeket. Elmondta, hogy a 2009-ben elsőként megjelent Huracán című lemez Vadász Alexa énekesnő közreműködésével Patricio Baeza saját szerzeményeit mutatta be

Patricio Baeza Barrera Szarvas István

A lemezen elhangzó számokat a Patricio Baeza Trió – Patricio Baeza (ének, gitár), Ursu Gábor (gitár), Szendi Gábor (dob és latin ütőhangszerek) – adja elő. A lemezen még vendégművészek – Tóth Réka színművésznő (ének), Mário Diaz Varas Chilei származású, Salzburgban élő tenor, Vazilis Angelidis (buzuki), Horváth Mihály (szájharmonika) és Mákó Miki (trombita) – is hallhatók. Patricio szeretné ezzel népszerűsíteni és visszahozni a klasszikus lírai zenét, a szívhez szóló dallamok világát, úgy érzi a mai világ hangulatában nem trendi romantikusnak lenni. Szeretné felhívni a figyelmet ennek a kiveszőben lévő értéknek a fontosságára. Ebben partnere gyermekkori barátja, Mario Diaz Varas Chilei tenor, aki varázslatos hangjával szólaltatja meg az ismert lírai dallamokat, Patricio Baezával együtt, például a világslágerként jól ismert Besame Mucho duettben.

Patricio Baeza elmondta a jelenlévőknek, hogy lemezén számára nagyon kedves szám, a Budapest éjjel, című arról szól, hogy egy külföldi számára mit jelent Budapest, milyennek látja, hogyan éli meg. – Budapest egy szeretni való város és az éjszakai fények, az elegancia és a nyugalom jellemzik! Úgy gondolja munkásságának akár mottója is lehet: Egy pislogó kis láng is néha nap, nagy fényeket képes gyújtani! Hozzátette: szeretném, ha minél több emberhez eljutna és szívükig elérnének a  dallamok!

Róna Pitzi elmondta, hogy Patricio Baeza évekkel ezelőtt hobbiként festészetet is elkezdett tanulni Wieger Mariann festőművésznél a WWM Stúdióban és a Kesztyűs Művész Műhelyben. Már akkor ígéretes tehetségként tartották őt számon. Azóta több kiállításon is részt vettek képei, sikert aratva. A most megjelent CD borítóképeként is az egyik festménye szolgált alapul. A festményeiben is a romantika a domináns: hazáját, Chilét mondhatni szerelemmel festi le, a természet, a tájak, a családi kert, a házak és virágok nem utolsó sorban az óceán, mind óvó szeretettel jelennek meg festményein.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS